Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Kováts Jenő: Állategészségügyi emlékek Tolna megyében (1654-1867) • 545

léssel foglalkozó rész összefoglalja az akkor, elsősorban a keleti marhavész, „Marha-dög" esetében használatos szereket. Tolnay Sándornak a keleti marhavészről összeállított munkája is tartalmaz terápiás részeket. Az anyagot a Helytartó Tanács 1789. október 20-án kelt 40198 sz. leiratával

77 magyar és német nyelven küldte meg a vármegyéknek. Ez az anyag is csupán állatorvos-történeti szempontból érdekes. Tolnay Sándor három év múlva ismét kiadta tanulmányát a keleti marhavész elleni védekezésről. Ennek a „Gyógyító szerek" című második részében gyakorlatilag az előző kiadásban felsorolt kezelési eljárásokat ismerteti. De azok szakmai megítélésében Tolnay nagyon világosan megfogalmazta álláspontját, és ezt a nézetét az alábbiakban idézem: „Jól lehet könnyebb légyen a' fellyebb említett Marha dögöt el távoztattni, mint sem azt meg gyógyíttani, és magam is annyi sok ditséretes, és titkos orvosságok közül, mellyek ellene javasoltattnak, egyet sem ismerek olly hathatósnak lenni, hogy az a dög betegségnek minden grádusaban, minden kömyülállásokban és minden üdőben használna". A tanulmányt egyébként a Helytartó Tanács 1792. Sz. András hava 12-én kelt 5677 sz. leiratával küldte meg a vármegyéknek magyar, német, latin és cseh nyelven. Nem mindenki osztotta azonban Tolnay véleményét a betegség kezelésének bizonytalan kilátásairól, mert „Nemes Fekésházy György Barmok Orvosa" ismételten beszámol titkos orvosságáról, amellyel a betegség gyógyításában kiváló eredményeket ért el. Utoljára 1794. május 20-án kelt levelében kereste meg a vármegyék alispánjait, külön fíizetecskével kívánván igazolni a „katona-por"-nak nevezett orvossága eredményes voltát. Az ezt követő évtizedekben a betegség gyógykezeléséről a Tolnay által leírtakon kívül újat senki nem hozott, és a védekezés is teljesen az állategészségügyi igazgatási rendszabályok területére tolódott át. Tolnay Sándornak a terápiáról 1792-ben vallott véleményét hasonló nyíltsággal megismételte Havas Ignatz megyei főorvos 1839-ben, kimondván, hogy a betegség gyógykezelésére addig javasolt eljárások mit sem érnek. Veszettség A XVIII-XIX. században nagyon sok problémát okozott a betegség mind emberen, mind pedig állatokban. Ennek következménye volt, hogy időről időre megjelentek olyan személyek, akik a betegség kezelésére csalhatatlan szereket ajánlottak. Az esetenként igazolt jó eredmény egyrészt annak következménye volt, hogy nem ismervén a betegség kóroktanát és kórfejlődését, olyan eseteket is a veszettség fogalomkörbe soroltak, amelyek távol álltak tőle, másrészt pedig válogatás nélkül, állatok részéről történő mindennemű marást, sőt marási kísérletet is, eleve veszettség-gyanúsnak fogtak fel. A Helytartó Tanács 1781. április 5-én kelt 2118 sz. leiratának melléklete foglalkozik a megmartak kezelésével is. Mosetig András megyei főorvos, „Megyebéli Rendes Orvos Ur", 1815-ben a Közgyűlés utasítására összefoglaló ismertetést állított össze a veszettségről, amelynek természetszerűleg terápiás vonatkozásai is vannak. Ez az összeállítás azonban az előzőhöz képest sok újat a kezelésről nem mond. Hasonló a helyzet a Helytartó Tanács 1819. augusztus 31-én kelt 24857 sz., valamint az 1840. május 19-én kelt 14652 sz. leiratában ajánlott két módszerrel, amelyek a kiskunhalasi Szabó házaspár, illetve Lalich József verbovszkoi iskolamester nevéhez fűződnek. VII. ÁLLATFORGALOM, MARHALEVÉL Az állatforgalomnak, az állathajtásnak, az állatvásároknak a szabályozására már elég régen megtörténtek az első intézkedések. Ezeket egyrészt az egyre nagyobb károkat okozó 569