Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szilágyi Mihály: Boszorkányperek Tolna megyében • 437

A vádlottak társadalmi rétegződése A zömmel Duna menti mezővárosok és óriásfalvak lakosságának jól körülírható rétegei kerültek boszorkányság vádja alá. Nincs köztük nemes, értelmiségi, kézműves, zsidó, kereskedő, hajós, halász; alig találni köztük földművest. A vádlottak 40%-a a gyógyászat területéről rekrutálódott. Nem lehet véletlen, hogy 8 bába és ugyanennyi ún. orvosember (füves, kenő és fíirösztő) akad köztük. Ezeknek a zömmel - asszonyoknak volt a legszorosabb kapcsolatuk a falubeliekkel, a beteg emberekkel és a gondoskodást igénylő szülőasszonyokkal. Ebben a tevékenységben volt legnagyobb a tévedési lehetőség. Ha nem sikerült a gyógyítás: ugyanaz a vád illethette a vállalkozót, mintha „rontást" kötött illetve oldott volna. Négy halálos ítélet szól e megállapítás igazsága mellett. Noha a boszorkányperek Tolna megye 17 községében szedték áldozataikat, az orvoslásból élők ennél kevesebb községből kerültek a törvényszék elé. Hat Duna menti településben (Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Paks, Dunaszentgyörgy és Decs) működött az a 16 gyógyító, akit boszorkányság vádjával meghurcoltak. Az orvoslás ritkább esetben a megélhetés egyetlen forrása (Herczeghné, Tamás Zsuzsa, Horváth Ilona és Galagonya Tamás), többségük alkalomszerűen, házastársuk keresetének kiegészítésére vállal gőzölést, fíirösztést, kenést. Hat decsi és két bölcskei asszony paraszti munkával szerzi jövedelme nagyobbik részét. A bábamesterséget Fejér Ilona és Vörös Ilona koldulással köti egybe. Előbbinek a férje is vak koldus volt. Önkéntes vallomásaik során egyértelműen elhatárolják magukat a rontó szándékú emberektől. Betegeiket kizárólag gyógyító szándékkal kezelik, de nem ingyen. Van aki előbb jól tartja a bábát ill. javasasszonyt, s utána hozakodik elő bajával: gyógyítsa meg a beteg családtagot (pl. Vörös Ilona esete), másoknál a szakmában kialakult tarifa szerinti illetményt (pl. egy kenyeret, egy máriást vagy egy pruszlikot) utólag kéri. A hatóság nem mulasztotta el megkérdezni, hogy a vádlottak mekkora honoráriumért végezték gyógyító szolgálataikat. Amire persze nem mindig kaptak egyértelmű választ („amit adtak elvettem" válaszolta a madocsai Fehér Ilona, aki korábban Kecskeméten és Őcsényben praktizált). A dunaföldvári özvegy bába, Herczeghné füvek szedéséből és azok főzeteinek felhasználásából tartotta fenn életét, más jövedelme nem volt. Ezért kénytelen kikötni, hogy menynyiért nyújtja szolgáltatásait. Éppen emiatt pl. az egy icce vajat keveselte az egyik gyógykezelésért. Ha nem elégítette ki a javasembert a beteg hálapénze, pláne, ha a kialkudott pénzt vagy kenyér megadását halogatták, érthetően félbeszakította a kezelést, ami rendszerint a betegség kiújulásával járt. Mindezért nem magukat, hanem a javasembert okolták. A falu társadalmának boszorkánysággal vádolt egyéb rétegei a legkülönbözőbb foglalkozást űzték. De akadnak eltartottak is. Pl. az iregi Kalmár Zsuzsa (nemzetes Kis Igardi János neje), a bátaszéki Frekkin Éva cigánylány, Pader Antal tolnanémedi zavartelméjű 16 éves fiú, Ambrus Mária 15 éves decsi lakos. Hans Georg Prunt és Jámborné Virág Jutkát a hiszékeny megbízók tartják el úgy, hogy pénzt kölcsönöznek a könnyű meggazdagodás reményében. Két szekszárdi cigány kofa is úgy egészíti ki jövedelmét, hogy pénzkölcsönöket vesz fel jövőbeni kincslelést ígérve. A miszlai Rebekát az útmenti kocsmák férfivendégei, majd társa Nagy Istók látta el élelemmel. Jövedelmük nagyobbik részét földművelésből és állattartásból szerzik Csámpaiak Pakson, Kriszték és Téringerék Gyönkön (róluk mondták el a tanúk, hogy: „az marhájával szépen bánt, s jól tartotta, kihez képest vehette is hasznát"). Mint máshol az országban, így nálunk is volt a vádlottak között kanászné (Faraghó Katalin dunaszentgyörgyi és Maszath Erzsébet tolnanémedi lakosok). Egy-egy tót illetve német, és három cigány is van a vádlottak között. 452