Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Glósz József: Az alsó- és középfokú oktatás története Tolna megyében az önkényuralom időszakában (1849-1867) • 5

gye válaszában támogatta a javaslatot, tekintettel a tanítók szerény javadalmazására.

184 Az elképzelés megvalósulásáról nincsenek adataink. A császári hatóságok figyelme a pénznemre is kiterjedt, amelyben a fizetést folyósították. A rendelet értelmében 1857-től a tanítók párbérét és stólapénzét pengő forintban kell fizetni ott is, ahol eddig azt váltó forintban fizették. Az átállást összekapcsolták a tanítói fizetés összegének felülvizsgálatával, és ahol szükséges volt, a canonica visitáció szerinti korrigálásával.

195 Itt jegyezzük meg, hogy a tanítói jövedelmekre vonatkozó számadatainkat 1858-ig pengő forintban, 1858 után osztrák értékű forintban adtuk meg. Tekintettel arra, hogy a két pénznem közötti átváltási arány 21:20, az átszámítást nem tartottuk szükségesnek. Mint utaltunk rá, a tanítók jövedelmét korábban a canonica visitációkban, egyházlátogatásijegyzőkönyvekben fektették le. A vallás- és közoktatási minisztérium 1856! szeptember 20-i rendelete utasította a hatóságokat a római katolikus, görög nem egyesült és izraelita népiskolák iskolabevallásainak (Schulfassion) elkészítésére.

186 A járási iskolafelügyelő, az iskolaigazgató, tanító, az iskolai község elöljárója, valamint az iskola világi gondnoka közreműködésével készülő dokumentum az iskola hovatartozásának, az iskolakötelesek számának, az iskola állapotának, a tanítók számának, a tanítás nyelvének feljegyzésén túl felsorolja a korábban a canonica visitációban rögzített tanítói jövedelmek egyes tételeit és azok pénzbeli értékét. A minisztérium szándéka szerint az iskolabevallások készítését a tanítói jövedelmek rendezésével kellett összekapcsolni. Mielőtt rátérnénk a tanítók jövedelme nagyságának ismertetésére, vizsgáljuk meg, milyen összetevői voltak. Attól függően, milyen tevékenységért kapta jövedelmét a tanító, beszélhetünk az iskolaszolgálat, az orgonás szolgálat és az egyházfi szolgálat jövedelméről. Az orgonás szolgálat és az egyházi! szolgálat dija csak feltételes volt, ahol nem a tanító volt a kántor és a harangozó, ott jövedelmét sem élvezte. A tanító munkáját díjazhatták földdel, terménnyel, készpénzzel, a részére végzett ingyenmunkával. A tanítói föld állhatott szántóból, kertből, szőlőből, rétből, legelőből. A természetbeni járandóság többnyire a házaspárok által fizetett gabonából, a községi vagy uradalmi erdőből szállított fából és az uradalom által biztosított néhány akó borból állt. A készpénzt a községi pénztár folyósította vagy az iskolába járó gyermekek szülei fizették az iskolapénzt. Ezt kiegészíthették a különböző tanulmányi és vallási alapítványok tőkéiből folyósított segélyek, a különböző egyházi szertartások után (esküvők, temetések) a tanítónak, mint kántornak járó díj. A felsorolt különböző javadalmakat természetesen nem mindet élvezte a tanító. Általában elmondható, hogy a kisebb településeken a naturáliák, a nagyobb, iparral és kereskedelmi forgalommal rendelkező, főként Duna menti mezővárosokban a készpénfizetés volt túlsúlyban. Eltérés tapasztalható az egyes felekezeteknél is. Mivel az izraelita lakosság és hitközségei nem rendelkeztek földdel, és zömmel kereskedelmi tevékenységet folytattak, ők kizárólag pénzzel fizették tanítóikat.

187 Elkerülhetők voltak így azok a gyakori viták, amelyek a föld és a termények pénzbeli értékének megállapítása körül a tanító és a község között folytak. Ez egyúttal arra is int bennünket, hogy a jövedelmek pénzben kifejezett értékét bizonyos fenntartással kell kezelnünk, mivel a tanítók és a község becslése között néha nagyon jelentős az eltérés.

188 Ennek előrebocsátásával közöljük a tanítói jövedelmek számadatait. Mivel az iskolabevallások a protestáns iskolákról nem készültek el, és a többi felekezeté is csak hiányosan van meg, az adatfelvétel időpontja is eltért egymástól, így az egész megyét átfogó teljes adatsort nem tudunk nyújtani. Úgy véljük azonban, hogy a felsorolt adatok mennyisége és szélső értékei közötti különbségek nagysága elegendő ahhoz, hogy az egész megyét reprezentálják. Kiindulópontként lássuk a völgységi (bonyhádi) járás 1849. évi adatait.

189 30 /