Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Dobos Gyula: Ellenforradalom és konszolidáció (1919-1924) • 241

A főszolgabíró paksi esetekkel kiegészítve küldte tovább a jelentést. A paksi panasz szerint dunai védgátat őrző gátőröket a katonák fegyverrel zavarták el és a gáton sáros időben közlekedve azt teljesen tönkre tették. Sérelmesnek tartották, hogy a katonai terület a polgári hatóságoknak tabu, ők szinte teljesen tehetetlenek ebben a kérdésben. A főispán a vármegyei katonai parancsnokságnál tiltakozott hasonló megnyilvánulások ellen és diplomatikusan fogalmazva jelezte, hogy az ismétlődő jelenségek eredménye az lehet, hogy a lakosságból olyan következmények váltódnak ki, amelyek megakadályozására a polgári hatóságok tekintélye kevés lesz. Az esetek katonai részről banálisnak vételét az is bizonyítja, hogy nem a vármegyei katonai parancsnokság, de mégcsak nem is az ezred parancsnoka válaszolt a főispán levelére. Tarnóy őrnagy szűkszavúan, meghazudtolva a főszolgabírót közölte, hogy „a tolnai gyalogezredtől katonák a dunai védgáton nem közlekedtek." Majd cáfolva önmagát jelzi, hogy az alosztályparancsnokok utasíttattak, hogy a jövőben ilyen esetek elő ne forduljanak. 1920 áprilisában egymást érték - főleg a zsidók elleni - atrocitások a Völgységi járásban. A Salgótarjánból érkezett katonaság ki- és bevonulásakor a lakosságot megbotránkoztató, zsidókat sértő nótákat énekelt.

82 Április elején sorozatban követték el brutális tetteiket: egy 15 éves zsidó fiút lopással vádolva véresre vertek, holott a tettesek katonák voltak. A helyettes rabbi 16 éves fiát a Czukker Szállóba vitték, közben zsebébe kommunista röpiratot csempésztek. A szállóban összeverték, kínozták, szájába élő egeret szorítottak. A zsidó gyerekek mellett nem kímélték az öreg embereket sem. A 70 éves Engelmann Antalt egy törzsőrmester minden ok nélkül a község fő terén felpofoztatta. Egy másik zsidót igazoltatni vittek a szállóba, ahol kérdezés nélkül pokrócba burkolták és órákig kínozták. Az egyik kereskedőnek a náluk beszállásolt tiszt javasolta, hogy az éjszakai razzia miatt ne legyen otthon. Eltávoztat követően a tiszt az illető feleségével erőszakoskodott.

83 Szinte természetes, hogy a hasonló esetek nem növelték a hadsereg tekintélyét és nem volt - a hadseregnek legjobban kellő - „politikailag megbízható gazdafiaknak" sem álma a nemzeti hadseregbe való belépés. Nemcsak a sorozás ment vontatottan Tolna megyében, de a hatalom birtokosainak komoly nehézségeket okozott katonai felszerelési tárgyak begyűjtése a magyar nemzeti hadsereg részére. Bernátsky tábornok, a IV. katonai kerület parancsnoka Bartalhoz 1919. augusztus 29-én küldött levelében rendelkezett a katonai anyagok begyűjtéséről.

84 Az előírás szerint mindenféle fegyverre, lőszerre, katonai felszerelési tárgyra, teljes ruházatra kiterjedt a gyűjtés köre. A községi elöljáróságok kapták feladatul e nem túl népszerű parancs helyi végrehajtását. Mivel táviratilag a parancs kézhezvételét vissza kellett igazolni, így nem volt kibújási lehetőségük. A parancs átvételét követő 48 órán belül már a járási hatóság székhelyére be kellett szállítani az összegyűjtött anyagokat. Pallavicini, központi kormánybiztos külön levélben tért ki a gyűjtés fontosságára és az ellenforradalmi rendszer első éveire nagyon is jellemző módon a gyűjtés szükségességének ürügyéül az előző rendszer tevékenységét jelölte meg.

85 „A letűnt rablórendszer a dolgok elpocsékoltában, lopásában szinte hihetetlen eredményeket ért el. Egész raktárak tűntek el márólholnapra, más készletek pedig szinte kiszámított gonoszsággal a megszálló idegen csapatok kezére lettek játszva, ismét nevezetes tételek kerültek a szétzüllő vörös sereg tagjai kezébe, akik azután azt részben elrejtették, részben eladták." Az bizonyos, hogy a kormány, illetve a fővezérség, képtelen volt gondoskodni a bevonulók hadifelszereléséről, viszont a hatalom megerősítéséhez, a munkásság fékentartásához kellett a nagyobb fegyveres létszám, ezért mindenkori hazafias érzelmeire apellálva kívánták a gyűjtést eredményessé tenni. Módszerként bizottságok felállítását javasolták, a lelkészek, tehát a papság agilis szószéki agitációjára számítottak és a pedagógusoknak is szerepet szántak. Arra gondoltak, hogy a szülőket a gyerekeken keresztül ösztönzik „honfiúi kötelességük" teljesítésére. Ha a 259