Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Dobos Gyula: Ellenforradalom és konszolidáció (1919-1924) • 241

Tehát a tamási esetért immár második büntetést kapta. 1921. augusztus 11-én az internáló tábor parancsnoksága kifogástalan magatartása miatt rendőri felügyelet melletti szabadlábra helyezését javasolta. 1922. május 30-án belügyminiszteri rendelettel szabad lett. Június 2-án jelentkeznie kellett a dombóvári rendőrségen, ahol aláírta, hogy engedély nélkül sehova sem megy. Majd miután Dombóváron nem kapott, engedéllyel Bonyhádon vállalt munkát. Hetente kellett visszajárnia jelentkezni Dombóvárra. Bonyhádon Pétermann Cipőgyárban véglegesítették. Ekkor kérte a rendőri felügyelet Bonyhádra való áttételét. 1922. augusztus 23-án a főszolgabírói hivatalban jelentkezett és aláírta, hogy engedély nélkül Bonyhádot nem hagyja el. 1922. október 7-én a községi jegyző, valamint a cipőgyár egyik vezetője igazolta, hogy Héber példás magaviseletű, nem foglalkozik politikával, szorgalmas, takarékos. 1922. október 10-én a járási főszolgabíró hasonlójellegű és szellemű felterjesztéssel élt a főispánhoz. Ezután 3 hónapos intenzív rendőri megfigyelés következett, majd 1923. január 27-én a megfigyelést véglegesen megszüntették. Ez az eset is mutatja, hogy az internáltak táborába könnyen be lehetett kerülni, de a rendőri megfigyelés megszüntetéséhez évek kellettek. Néha egy-egy eljárás 5 évnél hoszszabb ideig is elhúzódott. Az előzőekben vázoltakon kívül az ellenforradalmi rendszer megtorló intézkedések széles skáláját tartalmazta. e) Egyéb megtorlást formák Tolna megyében 1919. november l-jén a gazdák közös megállapodás alapján nem újították meg azok cselédszerződéseit, akik a Tanácscköztársaság alatt kifogásolható magatartást tanúsítottak. Cselédkönyveiket megjelölték, így másik gazdánál sem tudtak elhelyezkedni. Maradt tehát számukra a bizonytalan alkalmi munka, a más megyébe költözés vagy a külföldre szökés lehetősége. Tolna megyében a közigazgatási alkalmazottak, tanítók egy részét eibocsájtották állásából, többeket örökre eltiltottak a tanítástól. Az állami alkalmazottaknál ebben az időben gyakori volt a kényszernyugdíjazás, de találkozhatunk nyilvános megszégyenítéssel (megbotoztatással) is. Az ellenforradalmi rendszer által alkalmazott eszközök a megtorlás mellett egyben a megfélemlítés eszközei is voltak. Ezekkel kívánták megelőzni egy esetleges forradalmi sokk bekövetkezését. Mintegy a tevékenység betetőzéseként az 1919-ben bevezetett statáriumot 1920-ban kiterjesztették. 3. Hatalmi vetélkedések: a közigazgatás és a hadsereg kapcsolata A fővezérség hatalma - a budapesti kormánnyal szemben - főleg a Dunántúlon már 1919. augusztusában egyértelművé vált. Bartal megpróbálkozott kormánybiztosként az öszszes katonai és karhatalmi szervre rendelkezéseit kiterjeszteni. Úgy vélte, hogy a régi rend visszaállítását ez Tolna megyében meggyorsítaná. Utasította a Tolna vármegye területén lévő katonai és karhatalmi alakulatokat, különösen a csendőr szárny- és őrsparancsnokságokat, hogy Inselt István alezredesnek, mint a magyar nemzeti kormány által Baranya, Somogy és Tolna vármegyék területére kinevezett megbízottnak rendeleteit, parancsait feltétlenül teljesítsék. Egyidejűleg utasította az állami és közigazgatási hatóságokat, hogy a fent nevezett katonai kormánymegbízottnak működésében minden tekintetben rendelkezésére álljanak és őt legmesszebbmenőén támogassák.

54 A belügyminiszter 1919. augusztus 19-én levélben hívta fel Bartal figyelmét, hogy „még hazafias intenciók hatására" se avatkozzék be katonai kérdésekbe, hanem a „hatáskörök eltolásából származó esetleges zavarok elkerülése végett arra kérem a Kormánybiztos urat, hogy 252