Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Dobos Gyula: Ellenforradalom és konszolidáció (1919-1924) • 241

radozott, amely az uralkodó osztálynak félelmetes, sokáig sokkoló hatású, forradalomnak még a lehetőségét is kizárta. Természetesen a közigazgatásban ezen rendelet megjelentetésével még a kívánatos rendet nem tudták biztosítani. „A dunántúli részek legtöbb megyéjében chautikus állapotok vannak." - írta Beleznay, a fővezérség mellé kirendelt belügyi megbízott.

3 Egyes megyékben nemcsak a központi, de a járási állások is betöltetlenek voltak. Mind a fővezérségnek, mind a kormánynak égetően sürgőssé vált a közigazgatás mielőbbi tényleges újjászervezése. A hiányzó létszám pótlása mellett nem kevésbé volt fontos feladat az apparátus „felfrissítése". E kérdés volt a minisztertanács 1919. augusztus 20-i ülésének fő napirendje. A kormány elképzelésének lényegét a fővezérség és a katonai csoportok mellé beosztandó küldöttekjelentették. Szándékukban állt a fővezérség mellé 4 személyt (2 belügyi, 1 csendőrségi és egy külügyi) delegálni. E négy főn kívül a dunántúli 3 karhatalmi csoportparancsnokság mellé l-l belügyi kiküldöttet kívántak küldeni. Konkrét személyi elképzeléseik is voltak, így Lehár ezredes csoportja mellé szombathelyi székhellyel Vas, Zala, Sopron és Mosón megyékre kiterjedő hatáskörrel Sigrayt, Sréter ezredes csoportjához Siófok székhellyel Veszprém, Győr, Komárom, Fejér és Esztergom vármegyékre kiterjedő hatáskörrel dr. Törököt tervezték belügyi kiküldöttnek. A harmadik helyre, - Bernátsky tábornok csoportja mellé - dombóvári vagy kaposvári székhellyel Somogy, Tolna és Baranya vármegyékre kiterjedő hatáskörrel Bartal Aurélt tartották a legalkalmasabb belügyminiszteri kiküldöttnek. A fővezérlethez nem jelölt ki a minisztertanács ülése személyeket, hanem úgy vélték helyesnek, ha erről a bel-illetve külügyminiszter külön tárgyal a fővezérséggel. Tervük szerint a fővezérlethez delegált külügyi kiküldött hatósági jogkör nélküli összekötő szerepet lát el a külügyminisztérium és a fővezérség között. Szerepe puszta közvetítő, tájékoztató szerep, hiszen a fővezérség külpolitikát nem csinált. Az ugyancsak a fővezérségnél tartózkodó belügyi kiküldött illetékességi területe az egész Dunántúlra kiterjedt. Hozzá tartozott a 3 karhatalmi csoportparancsnokságnál lévő l-l belügyi megbízott munkájának irányítása. Az előzőekben említett hivatalos személyek (elvileg) mellérendelt viszonyban voltak a fővezérlettel, illetve a csoportparancsnoksággal, a valóságban „kötelesek voltak tevékenységüket és hatáskörükből folyó intézkedéseiket a parancsnokok intencióihoz és rendelkezéseikhez teljesen alkalmazni. "

4 Ez a helyzet már eleve a kormány Horthy előtt való főhajtását sugallta. A kiküldöttek kötelesek az állam jólétére irányuló parancs kivételével a parancsnokok utasításait végrehajtani. Joguk van egyet nem értésüket kifejezni és azt írásban is rögzíteni. A fővezérlet és a belügyminisztérium összekötője a csendőrségi küldött is. A fővezérség elképzelése eltért a kormány véleményétől. Sürgetően szükségesnek tartották a kormánybiztosi rendszer kiépítését. Ebben látták a közigazgatás lehetőségét. A valóságban a Friedrich-kormány eredeti elképzelése szintén ezzel megegyező volt. A kormánybiztosi rendszer jogalapjait az 1912. évi LXIII. te. adta.

5 Friedrichék korábbi elképzelése akkor módosult, amikor a fővezérség székhelyét Szegedről Siófokra tette át és a kormánytól függetlenül kezdett hozzá az ellenforradalmi hadsereg szervezéséhez. Friedrichék úgy vélték, hogy a kiküldöttek (bel- és külügyi megbízottak), akiknek hatáskörét, feladatait a kormány szabja meg, a fővezérséggel szembeni hatalmi harcban a kormány számára kedvezőbb pozíciót jelentenek, mint a kormánybiztosi rendszer. A meglepő az volt, hogy a fővezérség mellé delegált belügyi megbízott is a fővezérség elképzeléseit támogatta. Jelentésében hosszan ecsetelte azt a helyzetet, amelybe a közigazgatási apparátus került a világháború és a forradalmak következtében. Az apparátust hiányosnak, szétzüUöttnek és megbízhatatlannak minősítette. Ezen helyzet felszámolására egy olyan ember kell, „aki a megyei központ lelke, a végrehajtó hatalom teljhatalmú feje, aki 242