Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

munkáskongresszusról visszatért járásbeli munkások munkásgyűlések megtartásán, illetve egyletek megalakításán fáradoznak. Valószínűleg arra tesznek kísérletet - vélekedik a szolgabíró - „hogy összetartásuk és egyöntetű követeléseik alapján minél sikeresebben kényszeríthessék a munkaadókat - nagyobb munkadíjak kiadására." 54 A helyzet kiélezett­ségére vall pl. az a tény is, hogy a jelentést az alispán azonnal továbbította a főispánhoz. A küzdelem sikerrel járt - január közepén megalakult a dunaföldvári munkások ön­képző köre. A főszolgabíró a következő megjegyzéssel terjesztette fel az alispánnak a kör alapszabályait tartalmazó okmányokat: „mert az egylet bizonyára a jövő aratási sztrájkok szülő helye lenne - az alapszabályok láttamozását, illetve jóváhagyását nem véleménye­zem." 55 Az alispán változatlan megjegyzéssel továbbította a kérvényt a belügyminiszternek. Az egylet sorsa ezzel gyakorlatilag megpecsételődött. A szervezkedő agrárszegénység - mely érdekvédelme egyetlen s utolsó fórumának tartotta önképzőkörét - még remény­kedett. Viczai Pál, az egylet ideiglenes elnöke bíztatást kapott a Földművelők Szaklapjától. Az üzenet lényege: tartsanak ki, az alakulandó egylet tevékenységét megindíthatják, ha az alapszabály-tervezet beadásától számított 40 nap letelt. 56 A Népszabadság január 14-i szá­ma pedig arra az esetre adott tanácsot olvasóinak, ha az alapszabályaikat azért nem hagyja jóvá a belügyminiszter, mert az illető helyiségben van már a munkások művelődési igényeit kielégítő egyesület. 40 nap letelte után - törvényadta joguk tudatában - a dunaföldvári egy­letalapítók élénk tevékenységbe kezdtek, szervezkedtek a jobb aratási munkabérek érdekében. Minden reményt eloszlatott azonban a földmunkásmozgalom erősödésétől megret­tent Bánffy-kormány 1898 elején kezdődött terrorja. Külön kiemeljük a február 13-i belügy­miniszteri rendeletet, - mely az engedély nélküli gyűléseken való részvételt kihágásnak mi­nősíti, - valamint a február 16-án napvilágot látott rendeletet: miszerint az engedély nélküli egyletben való részvételt szintén büntetik. 57 Ugyanebben az időszakban megkezdődött a szocialista sajtó korlátozása, az ismert szociáldemokraták lefényképezése és a fővárosból való kiutasítása. Az üdülési hajsza március elején elérte DunafÖldvárt is; „bezárták elvtársaink egyesü­letét, könyveiket elkobozták, számos házkutatást tartott a csendőrség... az elnyomás jajkiál­tást szült" - tájékoztatta a Népszava szerkesztőségét egy helyi szervezett munkás. 58 Nem kellett sokat várni, májusra az alapszabályokat is visszaküldték. A munkásegylet működését, melynek eredményességéhez oly sok reményt fűzött a dunaföldvári szegény­parasztság, a belügyminiszter nem engedélyezte. 59 c) Forradalmi - demokratikus küzdelmek 1897/98 fordulóján 1897 második felében a harci sikerektől felbuzdult szegényparaszti tömegek aktivitá­sát két új tényező befolyásolta, illetve foglakoztatta: a silány termelés nyomán fokozódó ín­ség - valamint „A munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályo­zásáról..." megnevezésű törvényjavaslat. Ahogy fogyott az amúgyis szűkös fejadag, úgy vi­lágosodott meg egyre inkább a szegénység tudatában a felismerés, hogy becsapták őket, új igát készítettek elő számukra. Eleinte egységes volt a közvélemény a tekintetben, hogy az új mezőgazdasági munkástörvénytől mindkét fél érdekeinek megvédését várta. A szegénység egy része - pl. a szomszédos Somogy megyében paraszti rajongással, „a jó cár elmélet egy sajátos, helyi" kiadásában tekintett az új törvény elé. 60 Hasonló illúzióról már a dunaföldváriak köréből is beszámoltunk. Viszont a gazdakörök is örömmel üdvözölték a készülő törvény­javaslatot - amelytől a munkások „túlzott" követelései elől való menekülést vélték remélni. November végén, amikor Darányi benyújtotta javaslatát, de még inkább december 10­ét követően - a parlamenti viták kapcsán - a munkásság értesülve az ellene készülő lépések­207

Next

/
Oldalképek
Tartalom