Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

szempontból tűrhetetlennek tartotta a lakások további fenntartását. Megállapította, hogy a lakók mindannyian földhöz ragadt napszámos emberek.

66 Ilyen körülmények és higiénia közepette érthető, hogy terjedtek a légzőszervi megbetegedések - a gümőkór, a diftéria, időnként beköszöntött a kolera- és a tífuszjárvány. A leggyakoribb halálokokat 1901. és 1910. között a megyében a gümőkór, a vele született gyengeség, a tüdő- és mellhártyagyulladás képezte. Nagykónyiban, ebben a tipikus zsellérfaluban a gümőkór és a veleszületett gyengeség együttesen a halálokok 46%-át adta.

67 Milyen volt az egészsége a legnehezebb nyári munkát, az aratást végző munkásoknak? 1905-ben a szekszárdi fogházban megvizsgáltak 59 sztrájkoló aratót, akiket a dombóvári járásból szállítottak be. Leopold Lajos szerint teljesen egészséges 33 fő volt, beteg 26 fő. Az 59 közül minden 6. embert szívbajosnak találtak s többen szenvedtek vérszegénységben, tüdőbajban, nemibetegségekben, stb.

68 A Népszava tudósítója is úgy találta, hogy Dombóvár környékén a kitűnő levegőn élő emberek soványak és sápadtak, a járásuk pedig roskadozó és nehézkes. A rossz szociális viszonyoknak köszönhette létét a Szekszárdon 1893-ban megnyitott népkonyha is. - Az 1898-as II. te. községi segélyalapról intézkedett, mely azon mezőgazdasági munkások támogatására szolgált, akik időlegesen segélyre szorultak. Az intézkedést bevallottan a szocialista eszmék terjedése ellen hozták 1898 elején Szekszárdon vármegyei ínségalapot létesítettek azzal a céllal, hogy belőle a hellyel-közzel (! - szerző) valóban létező ínséget" megszüntessék.

69 A szociális feszültség enyhítését - valójában a földmunkások elesettségének elismerését -jelentették a községek azon intézkedései, melyek 1899 folyamán kimondták, hogy a csak napszámból élő napszámosoktól községi adót nem követelnek. b) Uradalmi cselédek 1895-ben az üzemstatisztikai felvétel a megye cselédségének éppen kétharmadát találta 100 kat. holdnál nagyobb földbirtokon. A további egyharmad kisgazdaságokba szegődött el. - A források tanúsága szerint a nagy uradalmakban a munkaadók és a munkások kapcsolatára a személytelenség, a cselédek munkájára a monotonság, egzisztenciájukra az önállóvá válás kilátástalansága - általában emberi elesettségük volt a jellemző. A kisgazdaságokban egyrészt a patriarchális kapcsolatok továbbélése, a viszonylag jó minőségű konvenció másrészt pedig a gazda személyes felügyelete mellett az izzasztó munkatempó figyelhető meg. Bennünket itt elsősorban a nagy tömegekben együttélő, a gazdasági cselédek általános típusát alkotó uradalmi cselédek sorsa és kezdeti útkeresése érdekel. A cselédek életét szabályozó, sorsukat mintegy keretek közé szorító törvények: az 1876. XIII. számú és az azt felváltó 1907. XLV. számú törvények voltak. Korszakunkban - végig - az első törvény szankciói érvényesültek. Ugyanakkor éppen a korszak utolsó éveinek dél-dunántúli, központban Tolna megye cselédsztrájkjai késztették arra az „ezerholdasokat", hogy modernizálják ébredő szolgáik jogi megkötését. Hogy mennyire osztályérdekeik tudatos érvényesítésének tekintették Tolna megye urai is ezen törvényeket, azt mutatja a megye alispánjának egy 1876. májusi leirata is. Ebben a főszolgabírók figyelmébe ajánlotta az új törvényt, mely - idézzük - „oly mélyen behat a társadalmi életbe, hogy haladéktalan életbe léptetése a társadalmi rend és hazánkban kiváló fontossággal bíró gazdászati érdekek biztosítása tekintetéből... elodázhatatlan kötelesség."

70 Melyek voltak a Tolna megyei cselédek legfájóbb sérelmei jogi helyzetükben, bér-, munka- és szociális viszonyaikban? S végül mik voltak azok a változások, amelyek feltárták és cselekvésre késztették őket? Joguk, illetve jogtalanságuk teljesen megegyezett több százezernyi sorstársukéval. Csak a legkirívóbbakra utalunk: 196