Tanulmányok Tolna megye történetéből 11. (Szekszárd, 1987)

Szalai Károly: Tolna megye földmunkás-szegényparaszti tömegeinek helyzete és mozgalmai a századforduló táján (1890-1907) • 183

Érdemes megnézni, hogy vajon a munkások évente hány nap jutottak munkához, s hogyan alakult az összkeresetük? Például az 1905-ös kimutatás szerint a megyében a férfi napszámosok munkában eltöltött ideje 219 nap. Ez idő alatt 381 korona keresethez jutottak.

45 Ha elfogadjuk ezt az adatot - és egy férfi keresőre még három ellátatlant számítunk - akkor az egy főre jutó napi kereset 26 fillérnek adódik. Összehasonlításul közöljük, hogy a közeli Pécs piaci árai szerint éppen egy kilogramm kenyér került ekkora összegbe. 25 fillérért 18 dkg szalonnát vagy 17 dkg zsírt lehetett beszerezni.

46 A napi keresetből - a tényleges fogyasztást figyelembe véve - 1/2 kg kenyérre és 10 dkg zsírra tellett. A valóságban azonban még rosszabb volt a helyzet. A Szabad Szó 1905 elején közölte a felsőnyékiek kimutatását munkabérükről. Eszerint a férfiak kaptak „nyári munka szerződés alapján 1 korona 40 fillért koszt nélkül". A hivatalos adatok szerint a levélírók járásában, a tamási járásban 1904-ben 180 fillért, 1905-ben pedig 240 fillért tüntettek fel.

47 Az 1905-ös aratósztrájk idején a tabódi munkások az 1 korona 40 filléres cséplési napszám miatt elégedetlenkedtek.

48 Ugyanakkor a hivatalos statisztika járásukra, a völgységi járásra 2 korona 185 fillér aratási napszámot adott meg. A jegenyési Bezerédj-birtok 1905-re szóló aratási szerződésében 140 filléres júniusi napszámról olvashatunk.

49 Az arányok alapján joggal vonhatjuk kétségbe az évi keresetre vonatkozó minisztériumi statisztika hitelességét is. A legsúlyosabb tehertétel azonban a munkaviszonyok fokozott romlása volt. Miután a Tolna megyei mezei munkások főleg részes munkát, elsősorban gabonaaratást vállaltak a fejadag reményében - a megromlott feltételeket a részes munkák területén vizsgáljuk meg. A munkavállaló és a munkaadó számára egyaránt legfontosabb szerződés, az aratási szerződés komplex jellegű volt. A munkavállaló létérdekét képezte a gabonafejadagot biztosító szerződés megkötése, melynek fejében egész évre - maximált napszám mellett eladta munkaerejét. A törvény a szerződést a szabad felek szabad egyezségének nevezte, vagyis magánjogainak tekintette. Mivel azonban közigazgatási hatóság előtt kötötték, ezáltal közjogi erőre emelkedett. A hatóságok a legkisebb vétséget sztrájknak minősítették és gyors megtorlást helyeztek kilátásba: ld. 1898. II. te. 37, 38, 42, 53.§-ait. A fentiek tanúsága szerint a törvényhozás „megfeledkezett" a munkás gazdasági kényszerhelyzetéről, melyben a munkaadó önkényes feltételeit elfogadta. - A regölyi jegyző is megállapítja egyik jelentésében, hogy „a jelenlegi törvényes intézkedések mellett a munkásnép úgyszólván ki van szolgáltatva a munkaadók önkényének, akik a munkás szorult helyzetét felhasználva a legkisebb mértékre szállítják le a munkabért."

60 A szerződések vidékenként más és más béreket és feltételeket tartalmaztak, de abban megegyeztek, hogy egyaránt áttekinthetetlenek voltak. Brázovay Kálmán a helyszínen, Észak-Tolnában azt tapasztalta, hogy „még egy intelligens embernek is elég azt az okmányt jól megérteni. A munkások azt sem tudják, hogy mire vállalkoznak, a munkaadó kedve szerint zsarnokoskodhatik a szerződés alapján a munkások felett."

61 Érdemes megvizsgálni, mennyire volt általános az írásbeli szerződés - és általában mely évszakban kötötték? 1905 júniusában az alispán és a főszolgabírók kérésére sorra érkeztek be az elöljáróságoktól a szerződési szokásokról szóló tájékoztatások. Ezek szerint a nagybirtokosok valamennyi esetben kötöttek írásbeli szerződést az aratókkal, hiszen az egész évi kaszás, kapás munka elvégzéséhez csak így biztosíthatták a kellő munkaerőt, ugyanakkor ezáltal közjogi védelmet is kaptak. - A „telkesek" vagy „polgárok" csak ritkán kötöttek írásbeli szerződést - csupán szóban egyezkedtek. A szerződéskötések ideje novembertől júniusig tartott. Az általunk tanulmányozott szerződések közül ajegenyéspusztai (1904), a ménesmajori (1904) és a bedegi (1911) egyaránt novemberi keltezésű. A nagybirtok november és január között, vagyis akkor igyekezett szerződést kötni, amikor még a munkaerőkínálat nagy volt: az aratók kezdték felélni tartalékaikat; a gabona minőségéhez még nem férhetett kétség... azaz a normális időjárásra és termésre lehetett számítani. Kedvezőtlen nyári időjárás és rossz termés esetén elsősor13 193