Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

het egy pékmesterséget folytató zsellérállapotú embernek, de nem a telkes jobbágyként számba vett adózónak.

51 Az 1710—1720. közti békés időszakban jelentősen szaporodott a jószágállomány. Az igásjószág pedig nemcsak önmagában érték, hanem a paraszti egzisztenciának is fundamentoma. A jobbágy éppen az igásjószág birtoklása révén különböztethető meg a zsellértől. Az urbáriumok nem véletlenül tesznek különbséget a „marhás" jobbágygazda és a „márkátlan" zsellér között. Az előbbi igásjószággal látja el robotfeladatát, a másik „gyalog", vagyis igaerő nélkül, kapával és kaszával. Az, hogy Dunaföldváron Szálkai Benedeket 6 ökrös gazdának, Nagydorogon Tancsa Mihályt 4 ökrös gazdának neveznek, az egyben a társadalmi besorolást is jelzi. Megyénk parasztsága ez időtájt eléggé differenciált, éppen ezért a művelésre befogott szántók mennyisége gazdánként jelentősen eltér. Ennek legfőbb oka az igaerő nagyságában keresendő. A faluhatár évenként megismételt felosztása, a gazdáknak nyújtott földjuttatás mértéke attól függ, hogy hány lovat és hány ökröt tud valaki kiállítani. A földet — úgymond — „tehetség szerint", a gazda igásállománya szerint célszerű kiosztani. Teljesen logikus a falu elöljáróinak észjárása, ha ezt a szempontot követik, hiszen szüntelenül arra is kell gondolniok, hogy a vármegyei és földesúri terhek kollektív és egyéni viselése egyre több bevetett szántóföldet, egyre több fogatot feltételez. Olyan gazdáknak kell a legtöbb és legjobb földet juttatniok, akik azt meg is tudják művelni és fogatos szolgálatot tudnak vállalni. f) Zsellérek Folytatva az előbbi gondolatmenetet: amelyik gazdának elpusztultak az igásállatai (ami nem ment ritkaságszámba a gyakori marhavész miatt),

52 az nemcsak a vesztett jószág értékének megfelelő arányban szegényedett, hanem kihagyták a soron következő földosztásból is. Jól művelt, termékeny parcellái más kezére kerültek; gyakran az eddig „gyalog" robotoló zselléreknek jutottak a parcellák, akik sorsuk jobbrafordulása (pl. szőlőtermés, méhészet, sertések árbevétele) révén lovakat vagy örökét tudtak vásárolni, illetve bérelni.

53 A nagydorogi Kiss György zsellérsége is megszűnt, amikor búza- és árpaterméséből, aprójószágai eladásából 2 saját ló és 4 ökör megvásárlására futotta. Nemsokára 2—2 csikó és növendékmarha meg 3 tehén növelte gazdasági erejét. A faddi Onoka János zsellér a halászatból és sertéshizlalásból emelkedett fel a búza- és árpatermesztő gazdák sorába. A bátai Tóth Miklós közel áll ahhoz, hogy zsellérállapotából kiemelkedjék, 1720-ban 1 saját ökre és 2 növendékmarhája van, ezek nemsokára egymás mellé foghatók. A szekszárdi Tóth Jánost zsellérnek minősíti az összeírás, mert nincs szántója, viszont 15 kapás szőleje jobb években nagyobb jövedelmet hoz, mint az átlagos szinten mozgó telkes jobbágyok szántója. Nagyon kérdéses, hogy jogi állapotának „javítása" végett túladott-e valaha is szőlőbirtokán, hogy aztán szántó-vető gazdaként gyarapítsa igásállományát, ekéit és boronáit?

54 Az 1715. évi összeírás Tolna megyei adatainak elemzése megenged egy olyan következtetés levonását, hogy a 6 holdon felüli gazdákat telkesjobbágyoknak minősítették, öt év múlva viszont a 10 holdon aluliakat zsellérnek minősítették. Tevel 1715. évi nádori összeírásának fogalmazványában a 6 és ennél kevesebb köblös szántóföldek német birtokosai neve mellett a zsellér szó német 71