Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

zó népességszámát és vagyoni színvonalát. Az 1720. április 26-án kelt királyi leirat elrendelte a hibák kiigazítását célzó újból összeírást. Tolna megye újabb adatai — az ország más vidékein szerzett adatokhoz hasonlóan — csalódást okoztak a bécsi udvarnak, öt év leforgása alatt az adóköteles jobbágyháztartások száma nem hogy nőtt volna, hanem 24%-kal csökkent! Ezzel szemben a taxásoké 74%-kal, a szinte vagyontalan zselléreké 80%kal emelkedett. Nézzük meg közelebbről a bécsi udvarhoz beterjesztett adatokat!

48 összeírási év Nemes Jobbágy Zsellér Taxás

1 Összesen összeírási év népesség száma Összesen 1715. 1720. 32 876 669 286 522 141 244 1303 1467 Eltérés +32 —207 +236 + 103 + 164 Megjegyzés: i Ez a rovat magában foglalja a szabadosokat is! Az összeírt népesség növekedési dinamikája nem fedi a valóságot; ennél nagyobb volt az 1715—1720 közti betelepülés és a természetes szaporodás hatása; csakhogy az összeírok méginkább egyszerűsítették munkájukat: 1720-ban már több község bíróját rendelték egy-egy központi fekvésű helység bírójának házához. A községi bíróknak az volt az érdekük, hogy mennél kevesebb embert és méginkább: mennél kevesebb jövedelmet valljanak be falujukról. Pálfát ki is „felejtették" az összeírásból, holott 1720-ban — egy közvetett adat szerint — Simontornyán 36 Pálfán lakó gazdának volt szőleje.

49 Egyetérthetünk Dávid Zoltán megállapításával: „Az 1720-ban összeírt adózó családfő a népességnek csak alig egyharmadát képviseli — a kétharmad része kívül maradt az összeírások keretén."

50 Az 1715. és 1720. évi nádori összeírások adatai főként a teljesség hiánya miatt kifogásolhatók, a velük egyidőben végrehajtott megyei összeírások viszont sommás voltuk miatt okoznak gondot. Míg a nádori összeírás fejléce lehetővé tette a népesség jogi állapota szerint a nemes, a jobbágy, a zsellér, a taxás és szabados megkülönböztetését, addig a vármegyei terhek kivetésének megalapozását szolgáló, évenként megismételt összeírások fejlécei csak jobbágyokat és zselléreket tartalmaznak (viszont lényegesen részletesebbek az ingatlan- és jövedelemrovatok). Az elmondottakon kívül fejtörést okoznak az olyan jobbágylisták, amelyek vagyoni adatai olyannyira soványok, hogy azokból nincstelen zselléri állapotra gondolhatunk. Vegyünk néhány példát az 1720. évi adatokból! A bátai Horváth István, az őcsényi Berekaljai István, a tolnai Hegedűs Márton és Tóth Márton, a medinai Dombay Mihály és Hidasi György, végül az egykori teveli bíró (Joannes Wamsler) és négy jobbágytársa — ha hihetünk az összeírási jegyzéknek! — semmi szántóval, semmi réttel vagy szőlővel nem rendelkeztek. A simontornyai Pék Mihálynak 1—1 lova és tehene van. Ez megfelel70