Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

Már a XVIII. század fordulóján azzal biztatják a Német Birodalom és Szerbia népét, hogy Magyarországon „nem örökös jobbágyként, hanem mint szerződéses paraszt" vállalhatnak munkát.

43 Az 1715. évi 101-es artikulus a szabad állapotú nem nemesek (liberae conditionis ignobiles) kapcsán azt rögzíti, hogy egyrészt szabadon költözhetnek, másrészt taxásoknak nevezik őket. Simontornya monográfusa szerint „taxások voltak azok a települők, akik az elhagyott falvakban bizonyos évi bérért annyi földet kaptak megmunkálásra, amennyivel meg tudtak birkózni, de ha nem felelt meg nekik a helyzet, máshova is elköltözhettek."^ A taksa, amit a jövő-menő taxások fizettek, lehetett meghatározott pénzösszeg, de lehetett pontosan megszabott termény- és bormennyiség. Némely faluban évi 12 napi munka járadékban egyeztek meg a földesúrral. A bérletek kézről-kézre jártak. Pincehelyen pl. állandóan indulófélben voltak a taxások. Cseh Pál bérletét 1715-ben Varga Mihály advena (jövevény) vette át, mert a Csehcsalád odébbállt; Tikos Mihály taxás Miszlán, Kovács Péter Diósberényben, Diósi Péter Veszprémben, Fejér Mihály Somlyón keresett könnyebb megélhetést.

45 Szekszárd földművelői is taxások. Az Acsády-féle népességtabella 1715ben 60 jobbágyot és 10 zsellért mutat ki; egyetlen taxást sem közöl, jóllehet, a Tolna megyei Levéltárban elhelyezett 1715. évi népességösszeírás latin nyelvű szöveges ismertetése szerint a város határát taxások művelik. Ellenben 1720-ból már olyan adatot közöl Acsády, hogy jobbágyok nincsenek Szekszárdon, hanem 51 zsellér és 28 szabados. Ebben nem is tévedett. Az 1720. évi nádori összeírás Tolna megye 60 települése közül 44-nél tüntet fel taxásokat. Számuk: 665 fő, a megyében összeírt adókötelesek 47,5 százaléka, ami figyelemre méltó adat a mezőgazdasági népesség jogállásának értékeléséhez.

46 e) Jobbágyok A levéltári forrásokban önkényesen alkalmazott elnevezések zavarólag hatnak. Ugyanaz a jobbágyréteg hol szabadköltözködőt, hol örökös vagy örökletes jobbágyot jelöl, hol pedig azonos elnevezés mögött jogokban és kötelezettségekben egymástól különböző rétegek húzódnak meg.

47 Az 1715. és 1720. évi nagy jelentőségű népesség- és vagyonösszeírások sem azonos szempontok szerint készültek, emiatt a különben nagybecsű források a jobbágyi állapot mivoltára és átalakulására alig vetnek fényt. Az összeíróknak kiadott 1715. évi instrukció szerint minden jobbágy- és zsellértelket fel kellett jegyezni, de a rovatolt munkalap fejléce csak a jobbágyok, zsellérek, taxások és szabadosok nevét tudakolja. Az Ugocsa vármegyéből idevezényelt összeírok nem kaptak kellő felvilágosítást arra nézve, hogy hol van a határ szegény és gazdag, az adómentes és adófizetésre kötelezett között. E nyitott kérdések elbírálása lehetetlen helyzet elé állította őket. Mindamellett rohamléptekben kellett bejárni a megye településeit, hogy a rendelkezésre álló nyolc hét alatt végezzenek. Az instrukció szerint falvanként, a lakosság egyenkénti megkérdezésével kellett volna összeírni az embereket, ingatlanaikat és ingóságaikat. Ezzel szemben az történt, hogy a községi bírák eskü alatt tett vallomásai alapján jegyezték fel az adatokat. Nem csodálhatjuk, hogy a bécsi udvar keveselte az összeírt adó69