Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

te üzletét, amelyben mintegy 160 forint értékű árukészlet volt található. Egy másik görögnek ugyanitt volt egy boltja, feltehetőleg ez nem tartozott a kecske­méti kompániához; kb. 100 forint értékű árukészlettel kereskedik, amelyben számos török árut találni. 90 A görög kereskedők többsége jónak látta valamely magyarországi érdek­védelmi szervezethez való tartozást. Mint látjuk: őcsényben és Decsen a kecs­keméti kompániához való tartozás ígér nyugalmat. Néhány évvel a török kiűzése után, amikor a magyar lakosság emlékeze­tében még frissen élt a török kor minden keserve, érthető, hogy bizalmatlanság­gal fogadták a török birodalomból érkező kereskedőket. A lakosság előítéletét híven tükrözi egy korabeli irat, amely az emberrablástól való félelemben fogant és óvatosságra inti a népet. Jól szemmel kell tartani a ki- és bejáró görög keres­kedőket, meg kell számlálni, hogy hányan jöttek be a városba és hányan hagyják azt el. Ügyelni kell tehát, hogy a török birodalomból jött görög kereskedő „ .. .ke­resztény Asszony-Embert és Gyermeket magával ne vihessen .. ." 91 Míg Macedóniában a töröktől elszenvedett sanyargatások kovácsolták ösz­sze görögöt és cincárt, a diaszpórában élő magyarországi görögséget a kisebbség érzése és a közös érdek tömörítette kereskedelmi kompániákba. A kecskemétiek alapítószerződéséből idézünk néhány sort: „. . .elismerjük azt, hogy megegyeztünk és kompániát alakítottunk jóra­rosszra, hogy először is egyeségben éljünk egymással javunkra, és hogy útköz­ben, bárhova megyünk, és eltörik egy szekér vagy — amitől Isten óvjon! — más bajban, ha valamelyikünk ott van és nem vár: ha pasa (=gazda), akkor fizessen 24 forintot és 12 botot üssenek rá . .. Aki úton elalszik, hat forintot adjon . . ,' m Mi tette versenyképessé a görögöket? — Mindenekelőtt a magyar és a tö­rök kereskedők mozgását szabályozó államközi egyezmények. Ha a görög ke­reskedők a magyar határon lerótták a 3 százalékos vámot, akkor nemcsak Magyarországon, hanem az osztrák örökös tartományokban is megjelenhettek áruikkal, sőt a Német Birodalomból is hozhattak különféle nyugati termékeket (azok egy részét a tilalom ellenére, hazánkban el is adták), anélkül, hogy har­mincadot vagy külön vámot fizettek volna. A hazai közönség vásárlói mivoltában szívesen látta a görög kereskedő­ket, mert ők egyrészt a Habsburg birodalomban meg nem termelhető és elő nem állítható élelmiszereket és kézművesipari termékeket, másrészt választékbőví­tést szolgáló keleti delikáteszeket (csemegéket) és illatszereket kínáltak. A széles áruskálából néhányat bemutatunk: mazsola, mandula, szentjá­noskenyér, citrom, narancs, kávé, datolya, füge, olaj, török-mogyoró, rizs, töm­jén, mirha, szappan, vitriol, basa-dohány, törökpipa, tapéta, len, taftselyem, szö­vet, pokróc, paplan, szőnyeg, ágyterítő, abaposztó, kordován, karmazsin, szattyán­bőr, török-saru és egyebek. 93 A felsorolt áruk zöme szabad forgalmú, szabadáras cikk volt. Kivételt csu­pán az aba, a pokróc, a karmazsin és a szattyánbőr képezett, ezek árát ugyanis a vármegyék szabályozták. 94 ­Zsidók A megye nemzetiségi viszonyairól nyújtott vázlatos képhez hozzátartozik a pincehelyi és dombóvári zsidók felemlítése is. Őket, mint nemteleneket és meg­tűrteket a szokványos adóösszeírásokba nem vették föl, hanem csak külön fel­szólításra készített róluk adatszolgáltatást a vármegye (conscriptio diversae sortis 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom