Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Dóka Klára: Lecsapolások öntözések Tolna megyében (1885-1948) • 381

alakítását szolgálták, találkozunk azonban birkaúsztatókkal, sertésfürösztőkkel, kenderáztató medencékkel is. A szabályozott vízfolyásból duzzasztással vagy szivattyúk segítségével emelték ki a vizet a tavak táplálásához, amelyet csatornákon keresztül vezettek ki, és a felesleget hasonló módon juttatták vissza. Tolnában voltak azonban völgyzárógáttal épített, egymással összefüggő halastavak is. Rendszeres tógazdálkodással az 1890-es évektől találkozunk. 1889-ben Pálfán, 1894-ben Simontornyán létesítettek birkaúsztatót, amelyet a Sárvízből, illetve a Sióból láttak el vízzel. 1895-ben Simontornyán a Wimpfen-birtokon Corchus Béla létesített 130 kat. holdas halastavakat, ponty és süllő tenyésztésére. Az első 50 kat. hold már az első évben üzembe lépett. 1896-ban már 114 kat. hold üzemelt Simontornyán, és 1899-ben ivadékkal látták el az akkori tavak nagy részét. 1900-ban Dunaföldváron 204 kat. hold tógazdaság kezdte meg működését. 1902-ben a Fájsz—Bátai Halászati Társulat Tolna községben épített 13 kat. hold nagyságú halastavat, amelyet a Dunából tápláltak.

142 A legtöbb Tolna megyei mesterséges tavat az 1930-as években, a patakszabályozások befejezése után létesítettek. Mint a korábbiakban láttuk, a patakok szabályozása az érdekelt községek és birtokosok költségén történt, viszont a munka eredményét — tógazdálkodás formájában — már egy-egy uradalom a maga céljainak megfelelően használta fel. A tógazdálkodás fejlődését előmozdította az is, hogy a két világháború között a hal a piacon kelendő cikk volt, azonban a lecsapolás, patakszabályozás befejezése után a halászat számára a korábbinál is kevesebb lehetőség kínálkozott. Ezért — az Országos Halászati Felügyelőségen keresztül — maga a kormány is támogatta a halgazdaságok létesítését. Terveket bocsátott az érdeklődők rendelkezésére, kérésükre felméréseket végzett, segített a tavak ivadékkal történő betelepítésénél. 1931-ben a veszprémi püspökség birtokán, az Értényi- és Nagykónyi-vízf olyason három halastavat létesítettek, amelyek területe összesen 31 kat. holdat tett ki. A tavak mellett négy teleltető medencét is építettek.

143 Szintén az Értényivízf olyas táplálta az 1929-ben épült, 15 kat. hold nagyságú hékúti halastavat, melyhez a patakot völgyzárógáttal duzzasztották fel.

144 1931-ben kelt a zombai halastó engedélye is, amelynek feltöltéséhez a helyi malomárokból vették a vizet,

145 Az 1930-as években gyakran volt példa arra, hogy az egyszerűbb technikai megoldások és a könnyebb tisztítás érdekében több, viszonylag kis alapterületű halastavat kapcsoltak össze. Nagykónyi községben az uradalmi bérlő például 8 halastavat létesített, amelyek mellett 5 teleltető tó épült.

146 1937-ben Felsőieperden, az Eszterházy-hitbizományban völgyzárógátakkal elválasztva 20 halastavat és 15 teleltető tavat alakítottak ki.

147 Az 1930-as években azonban épültek nagyobb vízfelületű tavak is. 1936-ban a Sióagárd melletti Ágostonpusztán 3 halastavat létesítettek, amelyek közül az egyik 60 kat. hold nagyságú volt.

148 A mai kis-kondai tavak helyén 1936-ban 4, egyenként 23 kat. holdas tó épült, Bonyhádon a Rák-patak vizét 3 nagyfelületű halastó táplálásához használták. A Rák-patakot eredetileg malom számára duzzasztották fel, és zsilip segítségével, csatornán keresztül vezették a vizet a halastavakhoz.

149 A határhasználat alakulása az öntözések nyomán Az öntözés és tógazdálkodás — a lecsapoláshoz hasonlóan — szintén megváltoztatta a határhasználatot a Tolna megyei községekben. Elsősorban a kertek területe emelkedett. 1895-ben 5230, 1913-ban 5053, 1935-ben 6054 kat. hold kert 401