Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Dóka Klára: Lecsapolások öntözések Tolna megyében (1885-1948) • 381

tárában 1934-ben szintén árokrendezésre került sor. Az árok hossza 4900 m volt, azonban tisztítással mindössze 34 kat. hold 1223 négyszögöl terület vált művelhetővé. Mivel az érdekeltek száma csekély volt, a munkához szükséges összeget nem lehetett csak tőlük beszedni. A szabályozás költségeihez ezért a község elöljárósága külön is hozzájárult.

65 1937-ben szintén Zombán, Dőry Frigyes és társai birtokán a Papréti-árkot mélyítették ki, és így 29 kat. hold 950 négyszögöl terület kiszárítását sikerült elérni.

66 Az 1930-as években a Duna melletti községekben is sor került lecsapolásokra: Dunaföldvár, Paks, Bölcske határában 204 kat. hold 784 négyszögöl területen. A munkát a Kanacsi—Gyűrűsi-árok

67 mélyítésével oldották meg. Az árok szélén 2 m-es padkát hagytak, ezen túl helyezték el a depóniát, amit a tulajdonosok — birtokaik kisajátítása nélkül — kötelesek voltak megengedni.

68 Vízrendezés a lefolyástalan területeken A megye egyes községeiben a lecsapolást, belvizek levezetését úgy kellett megoldani, hogy vízfolyás vagy természetes árok eredetileg nem volt. Ilyenkor mesterséges csatornákat létesítettek, és 3 féle megoldással, — nyílt árkokkal, — boltozott csatornákkal, — alagcsövezéssel vezették le a felesleges vizet. A lecsapolási munkákat — a patakszabályozással szemben — bármilyen nagyságú területen el lehetett végezni, ahol a lefolyási viszonyok megengedték. A fő szempont az volt itt is, hogy a lecsapoló csatornák megfelelő befogadóba jussanak. A 19. század végén a lecsapolási munkákat általában egyes birtokosok kezdeményezték, akik vállalták a költségeket is. E vízimunkálatok néha jelentős területeket érintetitek. Például Rácegresen 1892-ben Strasser Ödön 200 kat. holdas rétet csapolt le, 1887-ben és 1898-ban Nagydorogon Széchenyi Ödön birtokán 305 kat. holdat vízmentesítettek.

60 A nagy területeken a lecsapolást kizárólag nyílt árkokkal lehetett végrehajtani. 1894-ben Kajdacson Perczel Lajos 340 kat. hold rétlecsapolást létesített, ahol 4060 m nyílt csatorna vezette az Éri-vízfolyásba a vizet.

70 Bezerédj Pál hidjai és jegenyési lecsapolásánál 200 m főcsatornát építettek, amely a Sárvíz töltésébe torkollott.

71 Drasche Richárd a Sárvíz balpartján lévő rétekről vezette le Kajmádnál a vizet. A fő lecsapoló csatorna hossza 4700 m, a két mellékároké 550 m, illetve 400 m volt.

72 Dőry Dénes Paradicsompusztán (Zomba) 1900-ban létesített lecsapolást. A felesleges vizet fő- és mellékcsatornákon keresztül a Völgységi-patakba vezette, azonban igénybe vette külvízcsatornaként a Hidas-patak alsó szakaszát is. A befogadók így sem voltak megfelelők a megnövekedett vízmennyiség levezetéséhez, ezért 1908-ban mindkét patak kimélyítését elhatározták.

73 A 19. század végén főként a rétbirtokokon létesítettek lecsapolásokat, és kevéssé törekedtek arra, hogy a munka elvégzése után a területet szántóként hasznosítsák. 1897-ben például Tabódon a Forster testvérek a szabályozás megkezdése előtt arra hivatkoztak, hogy a rétek túlságosan nedvesek, a fű sással kevert, és ezért nem megfelelő a takarmány.

74 Ahol a lefolyási viszonyok megkívánták, több rétbirtokos társult egy-egy terület lecsapolására. Dőry Stefánia és érdektársai 1899-ben például 92 kat. hold 941 négyszögöl rétet csapoltak le, résziben a Zombai-árok segítségével, részben 391