Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Dóka Klára: Lecsapolások öntözések Tolna megyében (1885-1948) • 381

megye déli részén sűrűsödik, bár a patakok vízhozama rendkívül kicsi. Legtöbb vizet a Sió, Sárvíz, Kapós, Koppány, Völgységi-patak, Lajvér szállít, a laza, üledékes talaj áteresztő- és tározóképessége miatt azonban nem volt a múltban seim szeszélyes a vízjárás. Kivételt a Kapós mellékvizei képeztek, amelyek helyenként torrens jellegűek voltak, azonban a kis vízhozam miatt árvizek kevésbé alakultak ki. A patakok a laza üledékből származó, lebegtetett hordalékot szállítottak, így medrüket időszakonként szabályozni és tisztítani kellett. E szabályozások és patakmélyítések nyomán — a talaj szerkezeti sajátosságainak megfelelően — a talajvíz szintje lejjebb szállt, ezért a nyári szárazság idején szükség volt a csapadék pótlására.

4 Mint az elmondottakból látszik, Tolna megye jó termőfölddel borított talaja rendkívül alkalmas a mezőgazdasági művelésre. A nagyobb folyószabályozások befejezése után ez volt a fő oka annak, hogy továbbra is gondot fordítottak a vízimunkálatokra, hogy a belvizek levezetésével, az árvízi biztonság fokozásával, lecsapolásokkal és a szükségleteknek megfelelően öntözéssel minél intenzívebb gazdálkodást valósíthassanak meg. Folyammérnöki munkák a Duna mellett Az újtípusú vízimunkálatok műszaki irányítására biztosítani kellett a megfelelő szakszemélyzetet. A kiegyezés után a vízügyek felsőszintű irányítója a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium volt, a területi szakigazgatási teendőket pedig a folyammérnöki hivatalok látták el. E hivatalok — többek között — árvízvédelmi és belvízszabályozási teendőket folytattak, és felügyeltek a vízszabályozó társulatok munkájára. A Tolna megyei Duna-szakaszon 1922-ig a Budapesti, ettől kezdve a Bajai Folyammérnöki Hivatal volt illetékes, A megyében a Duna mellett több vízszabályozó társulat működött, amelyek közül az első Paks székhellyel még 1837-ben alakult. Költségén 1845-ig 16,3 km töltést építettek, azonban a forradalom után a szervezet nem tudott fennmaradni. Ekkor az árvízvédelmi tevékenységet az egyes községek védelme érdekében a bogyiszlói öblözetben a vármegye támogatásával folytatták. Mivel a költségek előteremtése ilymódon problemetikus volt, 1865-Jben újra létrehozták a társulatot, ezúttal Dunatöltési Egyesület néven. 1871-ben a törvényhozás — az állami felügyelet megerősítésével — rendezte a társulatok helyzetét. Az 1871:39. te. értelmében a szervezetek új alapszabályokat állítottak össze, amelyeket a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium erősített meg. A jogi rendezés nyomán átalakult a Dunatöltési Egyesület is. Űj neve Paks — Szentgyörgy — Gerjen és Fadd Duna-védgát Társulat lett. 1888-ban megalakult a Paks — Faddi Duna-védgát Társulat is, amely a bogyiszlói szigetet védte. 1891-iben és 1893-foan a területet árvíz pusztította, és a megépült töltések alacsonyaknak bizonyultak. A két társulat, az egységes irányítás érdekében 1883-ban egyesült, Paks—Fadd—Bogyiszló Ármentesítő Társulat néven, és 1909től Paksi Ármentesítő Társulatként működött tovább. Ártere 34 218 kat. hold volt.

5 A Sió-szabályozás befejezését követően megyei irányítással kezdték meg a töltések építését és a Sárköz belvizeinek levezetését. 1867-ben a vármegyei közgyűlés javaslatára — anyagi meggondolásokból — megkezdődött a társulat szervezése, amely 1860-ban jött létre Tolna—Bátai Dunavédgát Társulat néven, és 382