Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

lölték meg, így később állandó volt a vita azon, hogy az ilyen jellegű terheket kinek kell viselnie. A megkötött iskolaszerződések azonban jó ideig csak „ideiglenes jellegűek" maradtak (a „vállalt" kötelességek teljesítését sem kezdték meg), mert — a jozefinista bürokratizmus nagyobb dicsőségére — ezek csak akkor váltak hatályossá, ha a kontraktust (tanulmányi bizottsága javaslata alapján) a helytartótanács is jóváhagyta. Ügy tűnik azonban, hogy a jóváhagyás elhúzódása évszázados magyar betegség, úgyszólván történelmi örökség, már abban az időben is néha évekig tartott e „bonyolult" folyamat (a „piacet" megadása), erre itt témánk kapcsán csak egyetlen példát említek meg. A pécsi tanulmányi kerület főigazgatója 1789. március 3-án kérdéssel fordult a helytartótanácshoz, ennek lényege a következő volt: 1781/82-ben 6, 1784-ben pedig 35 Bács megyei helységben köttette meg az iskolaszerződést Mitterpacher Dániel kanonok (a tankerület népiskoláinak akkori inspektora) és Rudics Mátyás (az inspektor helyettese, aki a görögkeleti iskolák ügyeivel foglalkozott), e szerződések sorsának azonban semmi nyomát nem tudják fellelni a tankerület archívumában, sőt azt sem képesek megállapítani, hogy jóváhagyásuk egyáltalán megtörtént-e, ezért kérik a szükséges felvilágosítást. A helytartótanács 1789. április 1-én válaszolt, közölte, hogy 6 szerződés jóváhagyása még 1782 júliusában megtörtént, további 33 db 1784-es kontraktust ezennel (tehát 1789-es leiratával) jóváhagy, kettőnél pedig még különféle követelményeket támasztott a megerősítés feltételeként a „szerződő felek" elé.

42 A tisztelt olvasóra bízom annak eldöntését, hogy miképpen ellenőrizhette a tankerület apparátusa több mint egy fél évtizeden át a Bács megyei népoktatást, ha erre az alapvető adminisztrációs hibára csak ilyen jelentős késéssel jött rá. Mennyire buzoghatott a „szerződő felekben" vállalt feladatuk teljesítésének kedve, ha azt tapasztalták, hogy a közigazgatás és közoktatás felelős irányítói majdnem fél évtizedig a fülük botját sem mozgatják az általuk (szavakban) rendkívül fontosnak tekintett kontraktusok jóváhagyásánál? A válasz — úgy hiszem nem lehet kétséges. Az iskolaszerződések megkötésének kampánya Tolna megyében 1787ben kezdődött meg és különféle levéltári adatok tanúsága szerint a jozefinista kormányzati rendszer összeomlásáig körülbelül 20 település mintegy 30 iskolájánál kötöttek — a fentebb ismertetett tartalmú — szerződést, ezek zömét azonban 1788/89-ben, így a jóváhagyás (a szintén említett okok és az 1—másfél éves idő „rövidsége" miatt) nem történt meg 1790 februárjáig, ezért e szerződések többségénél a „teljesítés" soha nem kezdődött meg. E kontraktusokból — teljes szövegével — ez ideig alig 15-öt találtam meg a megye, illetve a helytartótanács levéltárában — a többiről (elsősorban magáról a megkötés tényéről) a tankerület népiskolai felügyelője tesz jelentést egy 1789-es „Semestralberichf-jében.

43 E szerződések milyen változást hoztak a népiskola és a ludimagister életébe a régihez képest? Mindenekelőtt jelentősen megnövelték a tanítói jövedelmet, amint ezt a 11. sz. táblázat adatai tanúsítják. Szembeszökő a differencia: e 13 falubanmezővárosban az iskolamester anyagi megbecsülésének növekedése majdnem 100%-os (pontosan 93,5%-kal kaptak volna nagyobb fizetést e szerződések előírásai alapján az érintett települések tanítói, mint 1777-ben — bár az iskolaszerződésekben megjelölt összegek nem tartalmazzák sem a telekjövedelem, sem a stóladíjak értékét), egyes iskolamestereknél (pl. Mözsön) azonban a növekedés az átlagnál sokkal nagyobb mértékű. Két helységben (Sárpilis, Várdomb) a tanítómesterek évi jövedelme nem éri ugyan el a Népiskolai Ellenőrök Instrukciójában előírt minimumot — a 120 forintot — ennek azonban egyetlen oka van: a szerződések megkötésének időpontjában még nem volt meg ez az előírás. A 155