Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

szekszárdi kincstári uradalomhoz tartozó Grábócnál (itt 1789 márciusában került sor a szerződés megkötésére) szintén „héja vagyon" az előírt összegnek, mert az uradalom hosszas győzködés után is csak 47 forinttal volt hajlandó hozzájárulni a tanító „tartásához", ezért marad el a fizetség 18 forinttal az előírt minimumtól. A tanulmányi kerület népiskolai felügyelője azonban utasítást kért a helytartótanácstól: maradjon-e meg a szerződés szerinti tanítói javadalmazás, vagy valamilyen úton-módon ki tudja-e a tanács egészíttetni 18 forinttal a megjelölt összeget. A megkötött iskolaszerződések formájukat tekintve egy kaptafára készültek, tartalmukban azonban jelentős differenciák mutatkoznak. Nagy részük még a tanítói összeírásokban megismert fizetséget biztosítja (összetételében is) az iskolamesternek — legfeljebb a mennyiséget, az összeget növeli meg. Erre legjobb példa Nagykónyi 1788. május 27-én megkötött kontraktusa, amely szerint az iskolamester és praeceptora évente kap 84 Ft készpénzt, 9 kila tisztabúzát (á 3 Ft), 24 kila kétszerest (á 1 Ft 30 kr.), 12 akó bort (á 1 Ft 30 kr.), 4 szekér szénát (á 3 ft), 12 szekér fát (á 30 kr.), 200 font húst (á 5 kr.), 50 font faggyút (á 5 d.); 1 mérce kását, 1 mérce lencsét, 1 mérce „gömbölű borsót" és 1 mérce babot (mindegyik összértéke 1—1 forint); 200 fej káposztát (összesen 4 Ft értékben); 2 „megölő jó sörtvéles"-t (35 forint összértékben), 100 font sót (á 1 d.?), végül 10 icce vajat (á 24 kr.). A tanítói javadalmazás teljes értéke ennek megfelelően 250 forint.

44 Az ilyen „régi típusú" szerződésekre is jellemző azonban, hogy teljes egészében hiányzik belőlük a tanulópénz és a stóladíj, amely 1777-ben még viszonylag tekintélyes részét (kb. 25%-át) adta a tanítói jövedelemnek (valamiféle stóladíj csak Alsónána szerződésében szerepel, ahol egyik esztendőben az evangélikus, másikban a szerb tanító kap 8 forintot harangozásért, tehát nem tanítói tevékenységért). Szintén hiányzik, illetve átalakított formában szerepel a párbér-jövedelem, amely — mint láttuk a tanulmány 6. pontjánál — 1777-ben még a legjelentősebb iskolamesteri jövedelemforrás volt (itt Alsónána mellett kivételt jelent Alsónyék is, ahol a szerződés szerint megmaradt az ún. „református-típusú" párbér). Ami mindenütt megváltozott volna az iskola-szerződések értelmében: a készpénzben vagy természetben járó illetmény ráeső részének behajtása a falu minden egyes lakójától a falu bírájának vagy az iskola gondnokának feladata lett, ezzel a ludimagister-nek elvileg nem lett volna semmi gondja.

45 .. ,^^ E régi típusú szerződések másik jellegzetessége, hogy — Fadd, valamint a szekszárdi református oskola kivételével — a szerződésben megjelölt összeget az iskolamester csak oktató-nevelő munkájáért kapja. (Faddon a szerződés külön feltünteti, hogy a r. kat tanító kántorként 8 forintot, 12 köböl kukoricát — á 1 ft. — kap, a hívek megművelik a kántorföldet — e munka értéke 8 ft. — és kb. 15 ft-ra rúg évente a stóladíj; a református segédtanító, mint kántor jövedelme pedig 7 ft. -f- 8 köböl búza + a kántorföld megművelése — 8 ft. — és ugyancsak 8 forintnyi stóla jövedelem). Igaz: néhol a kántor jövedelme valamilyen módon említést nyer az iskolaszerződésekben is, a két új telepes falunál (Dunakömlőd és Németkér) például úgy, hogy „a tanító kántor is — a stóla az övé", vagy Sióagárd kontraktusában (ahol a 180 forintos összfizetés tartalmazza a 2 egész forintnyi stóla jövedelmet is — nyilván adminisztrációs hiba miatt). Egy harmadik jellegzetesség, hogy a szerződés aláíróit sehol nem érdekli a tanítói illetményföld haszna (hogy az mennyi jövedelmet biztosít a tanító számára évente „tisztán" — a 6. pontnál láttuk, hogy ez jelentős része volt 1777-ben 156