Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

nyával (amelyről bizonyos fokú képet nyújtanak a 9. sz. táblázat adatait is), részben szubjektív momentumokkal lehet magyarázni. Szembetűnő viszont, hogy a tanítók jórésze (az olyan helységekben, ahol még nem kötöttek iskolaszerződést, ezért megmaradt a tanítói jövedelem régi összetétele is) erőteljesen szorgalmazta a tankötelezettségre vonatkozó előírások megtartását, elsősorban azért, mert ettől jövedelme jelentős (néha 20—30 forinttal történő) megemelkedését remélte. Ez az iskolamesteri buzgalom azonban kevésnek bizonyult az objektív és szubjektív akadályok legyűréséhez, annál is inkább, mert a megyei igazgatás vezetői, akiket néha nemcsak osztályérdekeikben, hanem személyesen is sértett II. József néhány rendelkezése,

40 közömbösen nézték a ludimagister-ek ilyen jellegű erőfeszítéseit. A fentieken kívül milyen oka volt még annak, hogy az iskolakötelezettség bevezetése nem hozta meg a kívánt eredményeket? Nagyon jó magyarázatot adnak e kérdésre az 1789-es összeírás idevágó adatai: az iskolamesterek többsége a hiányzások és „iskolakerülések" okának megjelölésénél a szülők értetlenségére és érdektelenségére hivatkozik, arra, hogy szükségük van az iskolaköteles gyermekek munkájára is. Ahogy a bonyhádi református tanító írja: „A 28 fiúk és 27 leányok közül is igen rosszul járnak mind télen, mind nyáron — kivált a németek. Ha egyszer gyermeke a kapát elbírja vagy a kisgyermeket dajkálni tudja, egész nyáron nemtsak az oskolába nem küldik, de még vasárnapi cathechisatiora sem állétják elő. Oka: mert amiilyen szilajok a szülék, hasonló vadak a magzatok és így nem lehet normáliter tanéttani.". Hasonló az ok Pálfán is: „nyáron azért nem járnak, mert otthon szükségesek zsiba-őrözni, ostoroskodni, szántók s kapások után ebédet vinni, azután szöllőt orozni". De az oktatás eredményességét nemcsak a nyári dologidőben akadályozta a gyermekmunka alkalmazása, hanem — Sárszentlőrinc iskolamesterének véleménye szerint — máskor is: „jóllehet télen számosabban járnak, mint nyáron, de akkor is a külső foglalatosság és paraszti munka gyakran kiszaggattya őköt az iskolábul". Felsőnyéken az iskolamester — frivol félreértésekre lehetőséget nyújtó módon megfogalmazott — álláspontja szerint: ,,. .. némellyik a házat őrzi, otthon az annyának segét; némelly szöllőpásztor és némellyeknél az az oka, hogy a szülék tudatlanok és gyermekeiket is ugy akarják fölnevelni". Ebben nincs különbség német és magyar között. A társadalmi és gazdasági helyzet azonossága azonos következményeket szült a német lakosságú Kakasdon („die Kinder in Dienste stehen"), Závodon („einige mitdienen, ihr Brod suchen"), vagy Kisdorogon („weil selbe Eltem, was die grössern sind zum Feldbau, die kleinern aber zum Vieh höchst notwendig bedarfen im Sommer") és más német telepes-falvakban — mint Pálfán, Felsőnyéken és egyéb, magyarok lakta településeken. A szükség és a szülők „szilajsága" mellett néhány iskolamester a szegénységet, illetve a ruhátlanságot okolja: Varasdon „wegen Mangel der Kleidung" hiányoznak az iskolából a gyermekek, a pálfai tanító szerint télen is sokan hiányoznak az oktatásból, „némellyek szegénység és ruhátlanság miatt", Sióagárdon is szinte betű szerint (a gyermekek közül „némellyek ruhátlanok és szegények") ezt jelöli meg a ludimagister a mulasztások egyik okaként. Van olyan iskolamester, akinek véleménye szerint a szegénység oly módon is befolyásolja az iskolalátogatást, hogy a szülők „nem fizethetnek tanulópénzt" a mesternek, azért a gyermekek egyáltalán nem, vagy „tsak télen járnak egy kántorig (negyedévig — HL) — holy többen, holy kevesebben" (Kisszékely). A földvári tanító a szükséges könyvek hiányával magyarázza azt, hogy e virágzó mezővárosban a tanköteleseknek még egyharmada sem látogatja az iskolát (igaz — amint erről már írtam, az iskolábajárók mindegyi153