Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

kének is könyvet kér, mert ezeknek sincs). Akadnak néha „nyegle" iskolamesteri válaszok is: „Oskolába járók nintsenek, oskolában kik járhatnának — vágynak. Oka miért? Nem tudom" — írja Koppányszántó (írása alapján nem túlságosan képzett) tanítója, pedig az ekkortájt kb. 1000 lelkes faluban e jelenség néhány okát pár órás, „szívós" munkával (vagy beszélgetéssel) nyilván fel lehetett volna deríteni. A kérdés elemzésének lezárásaképpen megjegyzem, hogy a források tanulmányozása során sehol nem találtam jelét annak, hogy Tolna megye mezővárosaiban és falvaiban valahol is végrehajtották volna a népiskolai ellenőröknek kiadott Instrukció előírását, amely szerint a mulasztó gyermek apját pénzbírsággal vagy közmunkával kell büntetni. Ügy tűnik — 1789-ben már teljesen hatástalanok voltak a jozefinizmus pátensei, nem akadt igazgatási szerv, amelynek hivatalnokai hajlandók lettek volna kiszabni és végre is hajtatni a császár rendelkezéseinek megszegőire vagy végre nem hajtóira előirányzott joghátrányt, szankciót. Még egy megjegyzést kell az eddig leírtakhoz hozzáfűznöm: az 1789-es nagy (sajnos — nem teljes) összeírásban igen sok falunál vannak meg a tankötelesekről elkészített névsorok,

41 ezekben gyakran olvasható a gyermekek adatai közt: „dajka", „beteges", „szüksége van rá", „gyenge" és ehhez hasonló tájékoztatások. Gondos vizsgálódás után azonban csaknem mindig kiderül, hogy elsősorban nem az egésztelkes jobbágy gyermekének, hanem a falu szegényebb — többnyire zsellér — elemei gyermekének adatai között olvashatók e megjegyzések. Az iskolakötelesekről elkészített névsorok arról is tájékoztatják a kutatót, hogy az iskolamesterek nagyobbik része a 6—12 évesekre előírt tankötelezettséget nem tekintette merev szabálynak, másképpen nem írta volna be megjegyzés nélkül a névsorba — viszonylag gyakran — a tanuló, a 9—10—11 éves gyermek adatai közé, hogy „kitanulta" az iskolát, de azt sem tarthatta volna természetesnek, hogy valaki az előírt 6. évének betöltése helyett csak 8—9 évesen kezdje meg a népiskolai tanulmányait. 8. AZ ISKOLASZERZŐDÉSI KAMPÁNY, VALAMINT EGYÉB JOZEFINISTA NÉPOKTATÁSI TÖREKVÉSEK EREDMÉNYEI ÉS FIASKÓI. A JOZEFINISTA RENDSZER ÖSSZEOMLÁSA Tanulmányom 2. pontjában fejtegettem már, hogy II. József trónralépésével új kormányzati koncepciók jutottak érvényre a felvilágosult abszolutizmus gyakorlatában — ezt tükrözi az iskolaszerződések megkötésének fokozott energiával történő szorgalmazása is (amely a XVIII. sz. nyolcvanas éveiben az oktatási igazgatás — elsősorban a tankerületi népiskolai felügyelők — egyik fő feladatát képezte). Az előírások szerint a szerződést (contractus-t) a tankerület képviselőjének és a megye valamelyik tisztviselőjének jelenlétében kellett a falunak (mezővárosnak) és a földesuradalomnak megkötnie. A kontraktusnak tartalmaznia kellett azt, hogy a falu, illetve az uradalom mivel járul hozzá az iskolaépület megépítéséhez, bővítéséhez és fenntartásához, ezenfelül az egyes „szerződő felek" mennyi pénzt és terményt adnak, milyen időpontokban az iskolamester — és esetleges segédje — „eltartására". A lakosság képviselői (az elöljáróság) rendszerint a munkák elvégzését vállalták magukra, a földesuradalmak pedig (illetve nevükben mindig egy gazdatiszt, soha nem a tulajdonos) azt, hogy telket és építőanyagot biztosítanak az iskola megépítéséhez, illetve fenntartásához. E szerződéseknek az volt egyik fő hiányosságuk — a többire később mutatok rá —, hogy a felszerelés beszerzési és javítási-fenntartási költségeinek finanszírozóját nem je154