Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

séget: ez az intézkedés azonban, részben a tanulmányom eddigi pontjaiban elemzett objektív okok (a feltételek hiánya), részben a császár reformjaival szemben kialakuló „nemzeti egység", ellenállás miatt nem termett az elképzeléshez és a kormányzati célokhoz méltó gyümölcsöket. Ezt tanúsítja, hogy a hetvenes évek tanító-összeírásainak és az 1789-es nagy jozefinista conscriptio-nak adatait összevetve a kutató az iskolába járó gyermekek számának növekedésében nem lát lényeges fejlődést. Ezt a megállapítást igazolják a 10. sz. táblázat adatai is: 50 olyan iskola közül, ahol mind a hetvenes évekből, mind 1789-ből vannak iskolalátogatási adatok — 13-ban (26%) lényegében azonos, 9-ben valamivel kevesebb (18%), 10-ben (20%) csak valamivel több az iskolát látogató gyermekek száma, mint egy évtizeddel korábban volt; további 9—9 olyan oskola akad, amelyben számottevő a negatív, illetve pozitív előjelű hullámzás

39 (ezek aránya tehát 18— 18%). Ugyanezen megállapítást támasztják alá az egyes összeírások alapján készült iskolalátogatási átlagok is. Az egy iskolára (ludimagisterre) jutó tanulók átlag-száma a megye két járásában: a) Dombóvár. 1771 — 24 iskola 1774 = 26 iskola 1775 = 28 iskola 1789 = 26 iskola 32,2 tanuló 20,6 tanuló 22,6 tanuló 34,5 tanuló b) Völgység (Bonyhád). 1771 = 27 iskola 1776 = 26 iskola 1777 = 27 iskola 1789 = 19 iskola 61,7 tanuló 68,8 tanuló 58,7 tanuló 79,4 tanuló A fejlődés tehát a dombóvári járásban — jelentős visszaesések után — alig 7%, a völgységi járás helységeiben pedig qsaknem 29% (itt a visszaesés sem volt olyan mélységű, mint a másik járásban). Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ezek az összesített (átlag) adatok torzíthatnak: előfordul, hogy egyik összeírásban nincs semmi adat olyan iskoláról, ahol — a többi conscriptio tanúsága szerint — mindig magas volt az iskolába járók száma, ugyanakkor szerepelnek olyan falvak, amelyekben az iskolamesternek csak néhány tanítványa akadt (egyetlen ilyen iskola 4—5 fővel emelhet, vagy ronthat az átlagon). Itt is hathatnak azok a hibák, amelyeket az összeírok feladatuk végrehajtása során elkövettek (és amelyek vázlatos jellemzését tanulmányom 3. pontjában végeztem el). Ennek ellenére az adatok két szempontból is tükrözik a valóságos helyzetet: egyrészt tanúsítják, hogy a jozefinista népoktatási politika nem hozta meg a várt eredményeket, a tankötelezettség bevezetése nem járt együtt a tanulók számának ugrásszerű megnövekedésével. Ezt a 8. sz. táblázat adatai is meggyőzően mutatják: a dombóvári járásban 1789-ben még a tankötelesek egyharmada sem járt iskolába (a mezővárosokban és a nagyobb falvakban még rosszabb volt ez az arány), míg a völgységi járás helységeiben a gyermekek kétharmada vett részt a népiskolai oktatásban. Ennek okát részben az objektív feltételek hiá152