Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

sült a stóladíjból. A kutató számára a tanítói jövedelem e részének értékelésénél két körülmény okoz nehézséget: az egyik az, hogy a stóladíj összege mindig szokás jogi úton (a hívők vagyoni körülményeihez, viszonyaihoz mérten, a velük való megállapodás vagy alku alapján) alakult ki, így gyakran tapasztalhatja a kutató, hogy több egymás szomszédságában fekvő helység mindegyikében más és más volt ugyanazon szertartás (pl. temetés) „tarifája" — sőt, az sem ritka jelenség, hogy egyik faluban valamely szertartás (pl. keresztelés) elvégzése ingyenes, a másikban viszont ezért már fizetni kellett. A másik nehézség: a tanító a stóladíjból vagy a plébánossal való megegyezés vagy annak „nagylelkűsége", szabad belátása (diszkréciója) alapján részesült. Ezért gyakran fordul elő, hogy az új tanító a stólából egészen más „kulcs" szerint részesedik, mint elődje és az összeírások tanúsága szerint végletes esetekben mind a stóla jövedelem nagysága, mind „összetétele" jelentősen eltérhetett. A stóladíjból eredő jövedelemforrás a négy közül a leggyérebben csörgedező, Tolnában 1777-ben a 116 iskolamester e címen nem kapott még 1200 forintot sem (az iskolamesterek jövedelmének 11%-át) bár természetesen akadtak olyan tanítók is, akik stóladíj címén évente számottevő — az átlagnál sokkal magasabb — jövedelemhez jutottak (Bátaszék, Bonyhád, Cikó, Szakadat stb.) A szentségek kiszolgáltatásáért ugyan a plébánosok III. Károlynak egy 1733-ban kiadott rendelkezése értelmében nem igényelhettek volna stóladíj at (az uralkodók később is adtak ki hasonló tiltó rendelkezéseket — Mária Terézia például 1762-ben a keresztelési stóla megtiltására — de a tilalmak megismétlése önmagában is tanúsítja, hogy ezeknek nem volt kellő foganatja), a rendelkezések azonban írott malaszt jellegűek maradtak. Ezt az is tanúsítja, hogy 1777-ben a megye 3 járásának 87 tanítója közül 31 rendszeresen kapott a keresztelőkön való közreműködésért stólapénzt (a dombóvári járás adatait — a kimutatás általánossága és gyakori zavarossága miatt itt nem vettem figyelembe). A tanítót megillető keresztelési stóladíj többnyire 5 dénár (19 esetben, a 3 járás között arányos megoszlásban), illetve 11 és 2/3 dénár, azaz 7 krajcár (11 iskolamesternél). Külön szertartás volt a gyermeket szült anya újra történő bevezetése a hívőközösségbe, az anyaavatás (introductio puerperae), ezt rendszerint a gyermekágyból való felkelés után, a születést követően egy hónappal tartották meg a templomban. A 3 járás tanítói közül 14-en jutottak ezen a címen stólapénzhez (ezek fele a völgységi járásban), esetenként 2,5 vagy 5 dénárhoz. Általános szabályként az anyaavatás „tarifája" alacsonyabb volt, mint a keresztelőé — néhány település (Hidegkút, Hőgyész, Kalaznó, Mucsfa) jelentett kivételt, ahol a keresztelő és az anyaavatás stóladíj a azonos nagyságú volt (5 dénár). Külön érdekessége az öszszeírásoknak, hogy az iskolamester néhol anyaavatási stólát kapott ott is (pl. Izményben és Udvariban), ahol a keresztelőért egy fabatkát sem; más falvakban viszont kevesebb az anyaavatások, mint a keresztelők száma, holott a XX. századi kutató okoskodása szerint ezeknek meg kellene egyeznie — a legtöbb faluban ez így is van. Ilyen esetekben ma már szinte lehetetlen megállapítani, hogy egyszerű összeírási tévedésbe botlott-e a kutató, vagy egyes egyházközségekben nem volt annyira erős a „közhangulat", hogy az újszülött anyja parancsoló szükségnek érezze e szertartás megtartását is. A stóladíjak másik csoportját a házasságkötéshez kapcsolódó szertartásokért, egyházi aktusokért — az esketésért (copulatio), az új asszony bevezetéséért a hívőközösségbe (introductio neonuptae) és hirdetőlevél (scheda promulgatoria) kiállításáért járó pénzösszegek alkotják. A megye 3 járásában összeírt 87 143