Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

terhe — a fenti felsorolás sorrendjében — 1/2—1/4—0 PM, azaz pozsonyi mérő búza és 6—3—0 dénár; Varasdon 1/2—1/4—0 PM búza és 5—0—0 dénár; Hanton 1/4—1/8—0 PM búza és 5—2,5—0 dénár; Kismányokon 1—1/2—0 PM búza és 10—5—0 dénár; Izményben 1—1/2—0 PM búza és 20—10—0 dénár; végül Závodon 1/2—1/4—0 PM búza és 5—2,5—0 dénár, tehát az alzsellérnek egyik faluban sincs se termény, se készpénz-párbérfizetési kötelezettsége az iskolamesterrel szemben). Ehhez hozzá kell még tennem, hogy némelyik faluban nemcsak mennyiségi, hanem néha minőségi differenciálás is tapasztalható — ennek megfelelően a jobbágy például 1 PM búzát köteles adni (75 dénár), a zsellér 1/2 PM rozsot (25 d.), az alzsellér pedig 1/4 mérő árpát (12,5 d. értékben). A harmadik párbérkivetési módszer (a teljes átvállalás) elsősorban a református hívőközösségekre jellemző: az ekklézsia vagy a falu évente meghatározott nagyságú pénzösszeget és terménymennyiséget ad iskolamesterének. A kötelezettség rendszerint vegyes — e szabály alól azonban akad több kivétel: néhány településen (a megyében összesen 4 helységben, köztük Szekszárdon és Tolnán) csak pénzt kapnak a tanítók (a megyeszékhelyen ez az adat a nagy vagy háromosztályos oskola tanítóira vonatkozik); a simontornyai járás két tanítója (Sárszentlőrinc, Nagyszékely ref.) pedig csak terményt kap átvállalt párbérjuttatás címén. A hagyományok szívós továbblépését mutatja, hogy a földvári járás (más szuperintendenciához, egyházmegyéhez tartozó) református iskoláiban — és jóformán csakis ezekben — a mester nemcsak pénzt és terményt kap a hívőközösségtől, hanem sót (25—50 font), húst (20—60 font) vagy helyette néhol — Bölcskén, Kajdacson, Gerjenben — malacpénzt; gyertyát, faggyút (10—20 fontot), mézet, vajat (Faddon és a tőle délre fekvő eklézsiákban), sőt Decsen 80 kánikulai, azaz rántani való csirkét is. E kötelezettségüket a hívek általában természetben teljesítik, de néhol készpénzzel váltják meg (1 font sót 4, ugyanennyi húst 5 dénárral számítva, 1 font faggyú ellenértéke viszont 10,1—1 icce mézé és vajé pedig 30—40 dénár), de akad olyan helység is — Bölcske — ahol az eklézsia még 1/2 font borsot — vagy helyette 40 dénárt is ad ludimagister-ének. Egy-egy esetben előfordul, hogy a falu búza helyett más terményt ad tanítójának (pl. Alsónyéken kukoricát), de az is, hogy búza mellett az iskolamester másfajta gabonát vagy egyéb terményt is kap (Pakson és Decsen például 12 PM árpát, Gerjenben 5 PM zabot, Sárpilisen 3 PM kukoricát és öcsényben 11 akó bort). A részleges átvállalások gyakorlatilag két csoportba sorolhatók: vagy az egyes házaspárokra jutó készpénzjellegű párbér megfizetését vállalja magára a falu — vagy a harangozói, esetleg kántori tevékenység ellenértékeképpen járó bort adják így meg az iskolamesternek. Utóbbira a dombóvári járás összeírása nyújt példát, ebben a főszolgabíró 16 tanítónál tünteti fel, hogy 1—16 akó bort kap „aversio"-képpen a hívektől, tehát nem magának kell ezt a mennyiséget iccénként öszegyűjtenie. (Legkevesebbet kap, 1 akót — Szokoly tanítója és a naki, valamint koppányszántói ludimagister — utóbbiak 2—2 akót; a legtöbb az így kapott bormennyiség Szakcson — 13 akó — és Pincehelyen, itt 16 akó). C) A STÓLAJÖVEDELEM A harmadik jövedelemforrás a stóla, az az illeték, amelyet a hívők lelkészüknek fizettek bizonyos egyházi szertartások, aktusok (keresztelő, házasságkötés-esketés, temetés stb.) elvégzéséért. Minthogy az ilyen egyházi szertartásokban, cselekményekben rendszerint a kántor is közreműködött — ő is része142