Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

Az állami népoktatás megteremtése felé vezető úton a következő jelentős lépést a Ratio Educationis kiadása, illetve ezzel párhuzamosan a közoktatási igazgatás szervezetének kiépítése jelentette: már 1776-ban létrejöttek a tanulmányi kerületek, élükön az uralkodó által kinevezett (nem főhivatású) igazgatóval vagy főigazgatóval — neki elsősorban az ekkor felállított királyi akadémiák, főgimnáziumok és gimnáziumok oktatótevékenységének irányítása, biztosítása volt a feladata. Az alsófokú oktatás irányító-ellenőrző tisztviselője a főigazgató vezetésével tevékenykedő tankerületi népiskolai felügyelő (inspector scholarum nationalium) lett — hozzá tartozott a kerület valamennyi 1—2—3 osztályos nemzeti iskolája (t. i. az olyan iskolák, amelyekben a tanítás nem latinul, hanem a lakosság anyanyelvén folyt) és a kerület székhelyén felállított — hol csak normáliskolának, hol fő-normáliskolának nevezett — és egyben tanítóképzői, illetve átképzői feladatokat is ellátó mintaiskola. A Ratio Educationis nagy érdeme, hogy egységessé tette az 1, 2, 3 osztályos (illetve tanítós) népiskolák tananyagát — előírva, hogy ezekben milyen tárgyakat, hogyan, milyen tankönyvek felhasználásával tanítsanak —, hogy a másvallásúakban lévő bizalmatlanságot és félelmet el kell oszlatni stb... A Ratio hangsúlyozta, hogy az oktat ás anyagát hozzá kell igazítani a helyi körülményekhez, mert „a mezővárosokban és falvakban a fiatalságnak — saját társadalmi helyzetét tekintve — sokkal kevesebb dolog ismeretére van szüksége" mint a szabad, királyi városokban; de ajánlásszerűen intézkedett a tanítók méltó fizetésére is („mert az egész haza reménye és legdrágább kincse van rájuk bízva" és tevékenységük minden bizonynyal „nagyon terhes feladat, csömörrel és temérdek bosszúsággal járó súlyos munka nehezedik a vállukra"), de a figyelmet felhívta nemlétező veszélyekre is, arra például, hogy a tanítót ne fizessék meg mértéken felül, hanem inkább jutalmazzák a jó munkáját, mert „a szerény otthon szorgalomra, a jutalmak versengésre szoktak sarkallni". Végül mértéktartó volt a Ratio Educationis a tanév időtartamának szabályozásában és a tankötelezettség ki-nem-mondásában is, megállapítva, hogy csak nagyon kevés gyermektől lehet elvárni azt, hogy az iskolát télen-nyáron egyaránt látogassa. A legtöbb szülő ugyanis — a Ratio megfogalmazójának, Ürményi Józsefnek a fejtegetése szerint — már 5—6 éves korában munkára fogja gyermekét és ez az állam számára is hasznos: nagy érdek fűződik ugyanis ahhoz, hogy a falusi fiatal zsenge ifjúságától kezdve hozzászokjon a munkához és edződjék (ugye emlékszik még, tisztelt olvasó, II. József tanárának egyik jelmondatára — „a teneris adsuescere"!). Ezért úgy intézkedik a rendelet, hogy a falusi-mezővárosi iskolákban csak a nagy „dologidőket" (aratás, szüret) megelőző és követő időszakban legyen tanítás, sőt a napi oktatási órák megtervezésénél is figyelembe kell venni a konkrét, helyi körülményeket.

7 2. A JOZEFINIZMUS MAGYARORSZÁGI NÉPOKTATÁSI KONCEPCIÓI A felvilágosult abszolutizmus oktatási koncepcióit követő kormányzat Magyarországon — e politika érvényesülésének első szakaszában, tehát II. József uralkodásának első éveiben is — még csak a népoktatás helyzetének felmérését és a célok megfogalmazását végezte el (a tanítók összeírásával és az átfogó közoktatási program, a Ratio Educationis kiadásával) — a XVIII. sz. nyolcvanas éveinek derekától kezdve azonban már „rohamot indított" az új koncep109