Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)
Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105
1764/65-ös országgyűlésen a nemesség nem volt hajlandó követni az osztrák örökös tartományokban élő sorstársai példáját, kategorikusan elzárkózott attól, hogy részt vállaljon az ország terheinek viseléséből — a kormányzat válasza erre az úrbérrendezés (a földesúri kizsákmányolás korlátok közé szorítása), a diszkriminációs vámpolitika fokozása volt (amely lehetővé tette, hogy megnyerjék a vámon azt, amit nem sikerült elérni a nemesi adózás révén), végül a közgondolkodás befolyásolása érdekében az oktatást is „államosította" a felvilágosult abszolutizmus. Az összes oktatási feladat egyidejű kézbevételéhez azonban a kormányzat nem rendelkezett a szükséges erőkkel és anyagi eszközökkel, így iskolapolitikája elsősorban az egyetemi (akadémiai) oktatás közvetlen irányítására, később a középiskolák kézbevételére szorítkozott, a népiskolai hálózat kiszélesítésére és az abszolutista (felvilágosult) koncepcióknak megfelelő működtetésére ekkor még nem volt elég erős. Ezért kezdettől fogva arra törekedett inkább, hogy a földesurak, az egyházi vezetők és a lakosság hangadó rétegeinek meggyőzésével a népiskolai oktatás fontosságát tudatosítsa, az iskolák számát gyarapítsa és a tanítók helyzetét (anyagi és erkölcsi megbecsülését) — ahogy lehet — javítsa. Mária Terézia 1768. november 21-én kiadott második Főispáni Utasításának első pontjában ezért írja elő a központi akarat elsőszámú megyei végrehajtója számára — a valláserkölcsi nevelés támogatása mellett — az uralkodó: „... gondosan ügyeljen arra, hogy mindenegyes falu rendelkezzék pedagógusokkal, akik nemcsak olvasni, írni és számolni tanítják a fiatalokat, hanem mindenekelőtt a hittan oktatására is képesek".** Ugyancsak ez az Utasításpont hívja fel a főispán figyelmét: mind a lakosságnál (a megyei tisztségviselői gárda közreműködésével), mind a földesuraknál és az egyházi vezetőknél (az illetékes megyéspüspök támogatásával) szorgalmazza, hogy az iskolamesterek kapjanak tőlük évről évre rendszeres ellátást, illetve fizetést. Ebben az esetben azonban a kormányzat nem elégedett meg az utasítás puszta kiadásával, tudni akarta a végrehajtás eredményeit is, ezért előírta a főispánnak: intézkedjen arra, hogy a főszolgabírák, szolgabírák és esküdtek saját járásukban (vagy körzetükben) minden évben írják össze az iskolamestereket — a kiadott tabella rovatainak megfelelően és egyben gondosan igazítsa is el őket, hogy a kérdéseket egységesen értelmezzék. A táblázat rovatai: a megye települései közül hol tevékenykedik iskolamester? Milyen vallású? Mikor állították be funkciójába? Kik és hogyan fizetik munkáját, évente mennyi a jövedelme? A megye települései közül melyikben kellene még ludimagister-t alkalmazni? „Mindezekről adjanak tájékoztatást a helytartótanácsnak és ezt innen Hozzánk terjesszék fel" — zárul a Főispáni Utasításnak a népiskolai oktatásra vonatkozó része. Meg kell jegyezni, hogy az Instrukcióban még nem dominálóak az oktatásnak az államérdek elsődlegességével indokolt (mondhatnám — utilitárius) követelményei, az 1. pont megfogalmazásából azt lehetne hinni, hogy Mária Terézia elsősorban a vallási-erkölcsi nevelés eredményesebbé tételét kívánta biztosítani, azzal is zárja e rendelkezéseket, hogy a főispánnak nyomatékosan lelkére köti: gondosan ügyeljen a vallásra veszélyes szekták tagjaira, az ateistákra, a vallásilag közömbösekre (indifferentistákra), azokra, akik nem átallják a vallást gúnyolni — ezeket (személyre való tekintet nélkül) nemcsak a köztisztségekből kell eltávolítani, hanem megfelelő büntetéssel is kell sújtani. A Főispáni Utasítás tartalma csak 1770-ben vált a megyékben is ismeretessé 5 , ennek alapján készültek el a század hetvenes éveinek tanító-összeírásai, a 200 év előtti közművelődési és közoktatási eredmények és gondok megismerésének e becses forrásai 6 . 108
