Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

dók. (Buda 1686. évi ostroma után 30 cigány nő esett a felmentő sereg fogságába; a Bécsi kapu közelében levő zsinagógában pedig 72 zsidót kaszaboltak le a magyar és a brandenburgi katonák.) Hogy Tolnán melyik utcában, s egyáltalán elkülönülve éltek-e a cigányok, azt ma már nehéz rekonstruálni. Petro Busso, a XVI. századvégi utazó azt tapasztalta, hogy „a városok és falvak mellett sok cigány tanyázik, akik télen vályogkunyhóban, nyáron pedig a szabad ég alatt laknak." Sokan közülük valamiféle laza kapcsolatba kerültek a megszállókkal: kardkovácsok, fegyvercsiszárok, golyóöntők, tűzmesterek, borbélyok, kalauzok. A hóhérok is közülük rekrutálódnak. Valahányan vannak, mind írástudatlanok. Másfél évszázados itt-tartózkodásukról egyetlen írásos emléket nem hagytak hátra az utókornak, a cigányok mindent szóban intéztek el. „Csak arra voltak jók, hogy ide-oda szalasztva mások rendelkezéseit kövessék." A cigányok névanyagában sűrűn fordul elő az Abdullah utónév, jelezve, hogy sokuknak az apja még nem volt muzulmán, ők maguk viszont a török uralom alatt a próféta vallására tértek át. Tolnán szép számmal fordulnak elő a Gucsora nevezetű cigányok is. Tragikus sorsa révén fennmaradt Dorka asszony neve is, kit boszorkányságáért (vagy magzatelhajtásban való közreműködésért) 1558-ban Tolnán máglyára vetettek. A kalmárnép sorstársai és vetélytársai a kézművesek. Itt is a mesterség után való megkülönböztetésük hagyott hátra becses adalékokat. „A magyarok — írja Roussel Péter — mód nélkül kedvelik a mesteremberek vezetéknevének elhagyását s mesterségük után való elnevezésüket." Minden Duna melléki defterünkben találkozunk legalább egy Borbély, Csapó, Kerékgyártó, Mészáros, Molnár, Szabó, Szűcs nevezetű emberrel. A fent említett tolnai leletben az egyik kanálon ún. „beszélő címer" van megmintázva: a pajzsban borotvát és köpülyözőt (érvágó szerszámot) ábrázoltak. A kanál eredeti tulajdonosa ezek szerint borbély volt, tőle került a kanál Kádas Mátyáshoz, aki az új szerzeményre is rákarcolta monogramját.

50 A jobbágy új típusa jelenik meg előttünk: a vállalkozó, a „forizáló", aki nemcsak a maga termelte, hanem „pro lucro", azaz üzérkedés végett szerzett terményeket, állatokat, bőröket, prémeket és borokat visz távoli vásárokba. Ezt látjuk Bátától Dunaföldvárig, de még Bölcske is felmutat példákat, mint az a hajdúkkal folytatott küzdelméből ismeretes. A vállalkozó kedvű magyar ember részt vett a marhakereskedelemben. A gazdaságtörténelem az 1550—1620 közé eső időszakot a „marha aranykoraiként tartja számon. A magyar hízott ökörnek akkora volt a híre Közép-Európában, hogy például amíg Passau városában magyarországi marhahús volt a mészárszékekben, addig máshonnan szállított húst nem mérhettek ki, nehogy a vásárlók jóhiszeműségét kijátsszák. „A magyar ökrök a legjobbak" — állapította meg Augsburg városi tanácsa. De a magyar marhahús nemcsak ízletességével győzött az osztrák, a moldvai és a lengyel állatok versenyével szemben, hanem nagyobb hústömegével is kitűnt. Egy arab utazó a XII. században hazánkban járva megdöbbenve figyelt fel a közel két méter magas őstulokra (vagy vadmarhára), amelyet elefánthoz hasonlított.

51 A XVI. század végén csökkent a nyugati vásárlóerő. 1592. év nyarán ötvenezer marhát hajtottak fel magyarjaink a bécsi hetivásárokba, de azok több mint egyharmadát eladatlanul visszaterelték. Az osztrákok és németek közismerten nagy húsfogyasztása megcsappant, és emiatt Bécsben egyetlen év alatt hatvan mészáros jutott a tönk szélére. A lakosság élelmezésében a marhahús 73