Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Ambrus Attila: Az iparosodás három évtizede Tolna megyében • 373

mek a beindulás után az esetleg felhalmozott készleteiket élték fel. Az utánpótlás egyetlen forrását a szovjet hadsereg szállításai képezték. 1945. nyarán az üzemek többségében a szovjet parancsnokság megszüntette a rendelést. Ezzel a gyárak feletti rendelkezés teljes egészében visszakerült az eredeti tulajdonosok kezébe. Ebben a helyzetben felvetődött a gyárak jövőjének kérdése. A tulajdonosok elképzelése nem mindenütt találkozott a dolgozók érdekeivel. Például a Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. vezetői szívesen megszabadultak volna a paksi üzemtől, mivel a háború alatt a rossz minőségben készített szárított termékek lejáratták a gyár tekintélyét. Ugyanakkor a piac előreláthatóan nem igényelte a szárított gyümölcs- és zöldségféléket.

14 A stabilizációig tartó egy év nehéz megpróbáltatások elé állította a gyárak dolgozóit. A termelés legfőbb akadályává újra az anyaghiány vált. A Bonyhádi Cipőgyárban emiatt akadozott a termelés, csökkent a munkások száma.

15 A Bonyhádi Zománcgyár nem kapta meg az igényelt mennyiségű vaslemezt, ezért a gyár felajánlotta rendelőinek, hogy az általuk leszállított lemezt készáruvá feldolgozza. Ugyanakkor a beindult termelés zömét a legmunkaigényesebb terméknek, a zománctáblának a gyártása képezte.

16 A Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. paksi gyárában — a dolgozók nyomására — folytatódott a termelés. A piac igényeinek megfelelően fokozatosan a konzervféleségek gyártására tértek át. „1945. őszétől különféle hordós savanyúságot — paprikát, uborkát, káposztát — állítottak elő, készítettek pácolt halat, főztek vegyesízt, jamot, birsalmasajtot .. ."

17 A szárítóüzem kapacitása 1945. tavasza után kihasználatlan maradt. 1946. első felében újabb termékkel jelentkeztek, ekkor ugyanis megindult a paradicsompüré gyártása. A Simontornyai Bőrgyárban ebben az időszakban is tovább folytak az üzem helyreállítási munkálatai. Talán még rosszabb volt a helyzet ekkor a kisebb üzemekben. így például a Magyar Kender-, Len- és Jutaipari Rt-hez tartozó Dunaföldvári Kendergyárban, a dolgozók akkor kaptak fizetést és természetbeni juttatást, amikor a környékbeli kis köteles mestereknek sikerült néhány bála tilolt kendert eladni.

18 A stabilizáció és a forint bevezetése után a termelés fellendült az üzemekben. A Bonyhádi Cipőgyárban 1946-ban már 20 365 pár cipő készült. „A gyár termelése az 1947. januári 5700 párról év végére 10 000 párra emelkedik. A havi 15 000 páros kapacitás elérése már csak az anyagkiutaláson múlik."

19 A Bonyhádi Zománcgyár még 1947 elején is anyaghiánnyal küszködött, de később az anyagellátás javulásával fokozatosan növelte a termelést. A Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. paksi gyárában a termelés komolyabb fejlődésnek indult, 1947ben elkészült az első napi 5 vagon kapacitású paradicsomfeldolgozó vonal. A Simontornyai Bőrgyárban 1947 végére a háborús pusztítás nyomai eltűntek, a gyár teljes üzemmel dolgozott és mintegy 500 főt foglalkoztatott. Iparosítási törekvések A felszabadulástól az I. hároméves terv kezdetéig a gyárak helyreállításától, némi gépesítéstől, helyenként új technológia bevezetésétől eltekintve iparosításról nem beszélhetünk. Ez azonban nem jelenti, hogy nem volt törekvés az iparosításra. A megye két legnagyobb települése, Szekszárd és Dombóvár irányában vetődött fel az iparosítás gondolata. A vármegye vezetői már 1945. tavaszán tárgyalásokat kezdeményeztek arról, hogy a decentralizálás során a MÁVAG vagon- és gépgyára Szekszárdra települjön. 376