Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

szagokban nem találunk párhuzamot erre az intézményes élelmezésre, (de emlékeztet az ókori Róma egykori kenyérosztó rendszerére!), a XVI—

XVII. században sehol nem találni olyan kiterjedt alamizsna-osztó hálózatot, mint az élősdi török birodalomban. Nem állhatott messzi az igazságtól a Fugger kereskedőház megbízottja, aki a XVI. század derekán — többek között — ezt jegyzi naplójába: „Ha Törökországban nem lennének ilyen nagy alapítványok alamizsna kiosztására, akkor nem élhetne meg annyi szegényember, mert vagy egymást kellene megenniük, vagy éhen halnának". A KETTŐS ADÓZÁS RENDSZERE Adózás magyar részre Habsburg Ferdinánd magyar király 1547. évi dekrétuma elrendeli a jobbágyok szabadköltözési jogának visszaállítását, amit a 26. cikkely ekként indokol : „... az egykori virágzó Magyarországnak néhány év óta semmi sem ártott jobban, mint a jobbágyok elnyomása, akiknek kiáltása folytonosan felszáll az Isten szine elébe." A szabad költözésnek azonban ára van. A 39. cikkely szerint a hódoltság magyar népének — tekintet nélkül arra, hogy a töröknek is fizeti az adót és teljesíti a különböző szolgáltatásokat — ezentúl is fizetnie kell régi magyar földesurának és királyának az adót. Az 5. paragrafus feltételezi, hogy a török megszálló hatóságok nem gátolják meg a hódolt lakosság kettős adózását. Idézzük: „És nem hisszük, hogy a törökök a fegyverszünet tartama alatt a jobbágyokat meggátolnák abban, hogy rovatalukat és adóikat nekünk és földesuraiknak mindig megfizessék, és hogy az élelmiszereket is a régi szokás szerint a mi végvidéki váraink és az ö földesuraikéi részére beszolgáltassák." Egy év múlva a magyar országgyűlés kimondja, hogy hadiadó címén a hódoltságbeliek csak 100—100 dénárt fizessenek, ami éppen fele annak az öszszegnek, amivel a királyi Magyarországon élő jobbágyok tartoznak az államnak. Persze, mint később látni fogjuk, aki éppen erősebb pozícióban van, az nem mond le a terület jövedelmének teljes kiaknázásáról, a másik fél pedig csak annyit visz el, amennyi megmarad. Az adó megj'élezésének elve tehát gyakran csorbát szenved, s helyette az erősebb joga dominál.

1 A Duna menti települések meghódoltatása után részint a megszálló törökök, részint a területileg illetékes vártartomány magyar urai veszik kezükbe a iövedelemigazgatás hatalmas feladatát. A szigetvári és a várpalotai kapitány a Duna menti települések adóztatásában úgy állapodott meg, hogy Bátától Tolnáig a szigetváriak, Faddot a tihanyiak, azon felül pedig a várpalotaiak tisztjei végzik az egyezkedés és a beszolgáltatás fárasztó és kockázatos munkáját: a j övedelemigazgatást. Magyar részről már 1554-ben azt indítványozták, hogy a magyar és a török hatóságok nevezzék ki biztosaikat, akik felmérik a hódolt falvak adókötelezettségét s aztán a falvak bírái szedjék össze és szállítsák be mindkét félnek az adót. A magyar követek azt is kérték a török portán, hogy a katonaság igénybevételétől tartózkodjanak az adószedők. Egyelőre azonban eredménytelenül zárultak a diplomáciai erőfeszítések, sőt — ahogy azt Verancsics jelentésében ol26