Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

vashatjuk — Szelim szultán erélyesen sürgeti a hódolt falvak kétféle adózásának megszüntetését, mivel „a magyarok eddigelé egészen szabadon jártak le a Duna mindkét partján a Szerémségig", és megkopasztották a török uralom alá hajtott magyar parasztot.

2 Mit szólt ehhez a török helyőrség? A török nem élt adófizetői között, a magyar végvári katonaságtól való félelmében behiizódott erődítményeibe. Nem volt olyan helyzetben, hogy megakadályozza a magyar földbirtokosok és később azok birtokjogát gyakorló magyar várkapitányok adószedését. Sőt, a tizenötéves háború időszakában a magyar katonaság nagyobb biztonságban járt-kelt Tolna megye hódoltsági falvaiban, mint a megszálló törökök. Nem véletlen, hogy egy szultáni rendelet a hódoltság némely magyar városáról úgy ír, hogy a török adószedőknek és csendbiztosoknak „istenkísértés lenne gyakran kijárniok oda",

3 ezért felmenti őket a „külszolgálat" veszélyes tiszte alól, mondván, hogy amikor eljön a tizedszedés ideje, a város bírái majd összeszedik és beszolgáltatják a szultáni hászbirtokok tizedjövedelmét és kapuadóját. A megszállt területen a török hatóságok és tímárbirtokosok egyre inkább emelték az adót. Éppen ezért az 1606. évi zsitvatoroki békében nemcsak a hódoltsági terület határait rögzítették, hanem a szolgáltatások mértékét és módját is szabályozták. A legfontosabb előírásnak azt tekinthetjük, hogy a törökök ne maguk járjanak ki adót szedni, hanem a bírók vigyék azt be hozzájuk a várakba. Ha pedig valamely helység nem szolgáltatja be adóját, akkor a török uraság tegyen panaszt a magyar földesúrnál vagy az illetékes végvári kapitánynál. Csak miután ennek a panasznak sincs foganatja, használhat fel erőszakot jogos igényeinek érvényesítésére. A szerződés a magyar földesurakat is arra kötelezi, hogy a falvak bírái útján szedessék az adót. de arra nem tér ki, hogy mulasztás esetén kihez forduljanak panaszukkal. Ügy tűnik, hogy a törökkel elismerteti a magyar földesúr hatósági szerepét a jobbágy és a török adószedő között keletkező vitás kérdésekben. Tíz év múltán az 1616. évi bécsi békeszerződés 3. pontja kiköti, hogy egyik fél sem kívánjon többet a szokott adóknál. A zsitvatoroki szerződés egyes tételeit megismétli némi módosítással, hogy a török földesúr csak a falu bíráján kérje számon a falu adóját, majd háromszori figyelmeztetés után a magyar végvári kapitányhoz forduljon erélyes fellépés megtételére.

4 Az 1547ben Habsburg Ferdinánd magyar király és Szül ej mán török szultán aláírásával megerősített békeszerződés, majd az 1568. évi drinápolyi béke rögzítették a XVI. század adófelezési politikáját, míg a fent részletezett zsitvatoroki és bécsi békét a török hódoltság korának második felében szabályozták a hódolt területen élő magyar lakosság jövedelmének közös megcsapolását. Azt azonban semmiféle szerződés nem volt képes garantálni, hogy a rosszul fizetett végvári katonaság elkerülje vidékünket. A szomorú példák garmadából e helyen kettőt említünk. A szigeti fennhatóság alatt álló Szekszárd környékén megtagadják a dézsmát és az adót. Szekcsői Máté siet jelenteni Horváth Márk szigetvári kapitánynak ezt az engedetlenséget. 1560. november 11-én rátámadtak a végváriak Szekszárdra s nem a törököt, hanem a magyar polgári lakosságot öldösték le. Elégették a gabonát, kifolyatták a boroshordókat, felgyújtották otthonukat és foglyokat hurcoltak el magas váltságdíj szerzése reményében. Egy év múlva pedig annyi barmot hajtottak el, hogy egy teljes gazdasági éven át műveletlen maradt a szekszárdi határ.

5 A várpalotai kapitány vártartományában a magyar adószedők kíséretében megjelenő hajdúk láttán a polgári lakosság pánikszerűen menekülni kezdett. 27