Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)
Braun Sándorné: Tolnavámegye és a rendi országgyűlések (1807-1847) • 125
A követi utasítás 12. pontja kimondja: Magyarországot ne pátensekkel kormányozzák, mint más tartományokat, hanem a hazai törvények által. Sürgessék a törvények megtartását. Az utasításban szerepelt még a küldöttségek munkáinak megvizsgálása, régi magyar tartományok visszacsatolása, halálbüntetésre ítélteknek sűrűn adott kegyelem elleni tiltakozás, a megyében ugyanis nagyon elterjedt a bűnözés, s a rabtartás fokozott megterhelést jelentett. 24 A megye közönségét különösen felháborította a só árának felemeléséről a megyéhez küldött királyi rendelet. A vitatás, s a döntés ugyanis az éppen ülésező országgyűlés feladatai közé kellett volna, hogy tartozzon. 25 A rendek elméletben és magatartásukban modern, alkotmányos alapokra helyezkedtek, de törvényt a király ellenzése miatt nem hozhattak. A régi rendi alkotmány gátolta őket. Az országgyűlés kitartott álláspontja mellett, a kormány viszont válaszul elutasította a rendek kívánságait, melyek a magyar nyelv politikai szerepének törvényes bővítését célozták, sőt Ferenc 1812. június 1-én egyszerűen feloszlatta a diétát, önkényesen elrendelte a pénzügyi intézkedések végrehajtását és az újoncozást. Az újabb napóleoni háborúk miatt a nemesség — ha tiltakozva is — mégiscsak beszedte az adót, kiállította a követelt katonai létszámot. Az országgyűlés bezárása után 1825-ig nem hívtak össze újabb országgyűlést Magyarországon. A bécsi udvar teljes központosítást akart bevezetni, amelyet azonban a külpolitikai helyzet alakulása megakadályozott. Az egyre újabb és újabb áldozatokat követelő hadjáratok idején nem volt kívánatos a magyarok elégedetlenségének a fokozása. A vármegyék nemessége mindaddig, amíg Napóleon fegyveres ereje meg nem semmisült, évről évre kiállította a felemelt létszámban megkívánt újoncokat, s az országgyűlési hozzájárulás nélkül is beszedte a törvénytelen adót. A napóleoni háborúkat követő gazdasági nehézségek, a feudalizmus válságának elmélyülése, a bécsi udvar erőszakos fellépése azonban az 1820-as évek elején a köznemesség fokozódó ellenállását váltották ki. Bekövetkezett az osztrák és magyar uralkodó osztályok szövetségének végleges felbomlása. Heves ellenzésre találtak a megyékben mindenekelőtt az udvar által támasztott újonc- és adókövetelések. Fokozódott a pénz értékének óriási esése miatti elkeseredés. A megyék feliratokban tiltakoznak a törvénytelennek minősített újoncozás miatt. Tolna vármegye közgyűlése 1821. május 4-én feliratban kérte a királyt, hogy hívjon össze országgyűlést, mivel semmi olyan körülményt nem láttak, mely ezt megakadályozta volna. Kérték az ország törvényeinek tiszteletbentartását. 20 November 19-én ismét tiltakozó feliratot intéztek a királyhoz, mivel „az 1791. esztendei 19. te. világos értelme ellen az törvényekhez való hűségek megsértése nélkül az kívánt ujontzokat most, és ezen úton meg nem adhattyák." A király iránti hűségük bizonyítására a francia háborúk idejét idézték, „a midőn minden ösztön, minden erre való meghívás nélkül önként, és egyedül az királyi szék és kedves hazánk iránt viseltető buzgóságokbul ezeknek védelmére szükséges hadi erőt önnön költségeken kiállítani méltóztattak". 21 Az udvar, részint rendeletei megismétlésével, részint királyi biztosok útján keresztülvitte akaratát. 130
