Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

FÖLDMÜVELÉS ALÁ VETT TERÜLETEK; SZÁNTÓFÖLDEK ÉS IRTÁSKERTEK

felástak és a földbe lent, babot és más (valószínűleg paprika) palántákat ültettek, megesemmisítette. A bab mellé tűzött karókért külön büntetést róttak ki rájuk. Néhány helyen engedték csak meg, hogy a kaszált füvet elvihettek és a palántákat 3 nap alatt átültethették. Az irtáskerteken folytatott káposztatermelés jelentőségére utal, hogy 1791-ben, mikor az uradalom őcsényi jövedelmeit írták össze, 1210 fej tized címén beszolgáltatott káposztáról olvashatunk. Decsről főként a szénáskertekben lévő veteményekben tett károk és lopásokkal kapcsolatos feljegyzéseink vannak. A szénáskertbe betört, vagy szántszándékkal beengedett marhák a szénát meghúzták, a babot, tököt, paprikát elprédálták és a káposztát elpocsékolták. A jelentős, régi sárközi paprikatermelést bizonyítja Peregrinus Ubaldus „bobrigáról" tett említése a XVIII. század végén. A tanácsülési jegyzőkönyvben többek között arról olvashatunk, hogy két ökör betört egy kertbe, összesen 81 tő babot, 5 marék kendert és 70 tő káposztát tett tönkre. Egy másik esetben azzal vádolnak meg valakit, hogy lakostársának paprikáját- zsák és vékaszámra tolvajképpen elvitte.

17 A kertekben jelent meg először a kolompér is. „A mi törzseink sátorba laktak és mesélte nagyanyám azt is, azok még halászatból és madarászatból és a vadak húsával éltek. Azokat szivarították, szárították, füstőték. Később osztá a dombos vidékök, a göröndöket, azokat kapává, fakapával kapátok jő és faásóva, úgy munkálódtak, hogy valami kis termésük legyön."

18 „A decsieknek Szomfova falu elhagyott göröndjén is káposztás és hajmás kertjeik voltak. Oda mentek ki gyomlálni ladikkal, csónakkal" (Decs). A csergáti egykori szállás- és szénáskerteket is a múlt század második felétől kezdve veteményes kertekként használták. A decsi határral szomszédos a Káposztás Duna. Itt a hagyomány szerint „mikó nagy apályok vótak, kipróbálták a szentistváni rácok, hogy megtermi-e a káposztát. Hát akkora káposzták nőttek ott, hogy csoda" (Decs). (Ti. e Duna-ág öntésein, medrében.) Alsónyékről 1789-ből említ jegyzőkönyv veteményeskert-foglalásból adódott vitát. Báta ártéri határában veteményeskertek és kisebb szántóföldek is voltak. „Belső földek göröngyét szántották, a lapját kaszálták. Az én időmben már fordult a világ sora, de azelőtt még sokkal rosszabb volt. Nem termeltek annyit a határban, amennyi kellett. Kukoricás kenyeret ettek. A göröndökön is búzát meg kukoricát (termeltek)". „Ez ős hagyaték volt Mázolás hát és Ebes ... a dombjaik mindig szántók voltak." „A dombos részét elvetették, de abból is vett el a víz, ami megmaradt azt aratták le . .. Akkor úgy volt, hogy elfoglaltak egy darabot, hogy idáig az enyém. Nem vette azt meg . .. nem kellett akkor semmit (megvenni). A göröndöket elfoglalták, amit kezdtek szántani, használni. Ladikkal kellett oda kimenni..." (Báta). Dunaszekcsőn az úrbéri per során a jobbágyok ügyvédje hangsúlyozta, hogy a „szekcsői embernek szállása, istállója, akla, gyümölcsös és veteményes kertje mind a Szigetben van". A kertek területileg a szállásokkal estek egybe, illetőleg a szállások is á kertekben voltak. Ez a kertcsoportok elnevezésében is tükröződött: öregszállás, Űjszállás stb. Amikor itt 1790-ben az uraság megtiltotta a szigeti kertek kerítését, mivel a kerítéscsinálás foglalással és fapusztítással járt, nyilván az erdőpusztítást akarta megakadályozni. A tiltó rendelet, mely minden kerítést kategorikusan eltiltott, természetesen a régi szigeti szálláskerítéseket is érintette, bár feltételezhető, hogy az uraság azokat nem szándékozott felszámolni. A jobbágyok azonban a földesúr parancsát úgy állították be, mintha az a szállások körüli kertek ellen irányult volna elsősorban. Ennek következtében számíthattak a megye pártfogására: „A török Szektsőn levő uralkodásé