Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Lovak

nán innen, midőn szükség hozandgya magával, könnyebben vonyó marhátokat megtalálhassák".

57 A Hajioki rét azonban nem volt elég a mohácsi gazdáknak és fuvarosoknak, ezért 1825-ben a Szigetet elfelezték Éts, Disznóvíz és Lög (vize) a határvonal, ettől a város felé eső részén „heverő Marhának legelni nem szabad, hanem vonyós marhát illeti (az)"

58 1840-ben elhatározták, hogy a bokorfüzektől megtisztított Harczi Zátony is „egyedül vonyós marháknak legelőül szolgálni fog".

59 Ilyen béklyós lovaknak szolgáló tilos lett a decsi Szalistya is. Alsónyéken a Kesztölci-tilost kifejezetten a Külső Földön szántók számára biztosították. Ezt tartották fenn szükség esetére is, ha „a nagy árvizek szorítván a Pascumot tehát, (ti. hogy) valami Szénája a helységnek és a szántó Baromnak legyen annak idejében Pascuma, azért a Tanáts az egész Communitással együtt megtiltottak, hogy a szorulás idején tilosnak szokott hagyni... Pascum most is tilos lészen, míg a szántás ideje el nem jön." A tilosak bevezetésének szokatlanságát mi sem jellemzi jobban, hogy mind a mohácsi, mind az alsónyéki tilos kijelöléséről szóló feljegyzésekhez kapcsolódnak azok is, melyek a rendelkezés ellen méltatlankodók és fellázadók megfékezésére hozott ítéletekről szólnak. A mohácsi elégedetlenkedők azzal vádolták meg a bírót, hogy azért hozta a rendelkezést, mert öccsével réteket akar foglalni. Az alsónyékiek közül „némelyek magukat ellene szegezvén, magok hatalmával azon tilost... fel szabadították.

59 Történeti adatok hiányossága miatt nehéz teljes képet adni a közös ménesek felállításának egymásutánjáról. A rendelkezésünkre álló tanácsülés! jegyzőkönyvek és más levéltári adatok alapján úgy látszik, hogy Decsen állítottak fel először közös ménest. 1781-ben a hámos lovak csikósának bérlevelét belemásolták a tanácsülési jegyzőkönyvbe. „A Békós ménes pásztora" évi fizetése ékkor és 1789-ben „minden lótul 6 x ([krajcár); főzeléket, túrót, szalonnát, vagy mi lehet, szabad akarata szerint vagyon minden emberre hagyva, akitől mi lehet. Ezen bérért tartozik Sz. György naptól fogva kereszt felemelésig, vagy ha a szükség úgy hozza magával, Szt. Mihál napig őrzenyi."

60 1797-ben már pontosabban, határozottabban róják ki eltartásának terhét és szolgálatának idejét: „...minden lótul 7 x. Bocskor pénz is abban számlálva lészen. Két lótul egy szita búza, két lótul (1) főzeléket, vagy bab, lencse, avagy kása egy meszel. Az őrzés lészen Sz. Mihál napig". A békós ménes pásztora tehát csak a munkaállatokat, azokat, melyeket béklyóba szoktak tenni a munkák szünetében, őrizte. Ez idő tájt Decsen volt már azonban külső, vagy szilaj ménes is. Ennek bérlevelét is megtaláljuík a számadáskönyv végén. 1787. „Somodi János külsőcsikósnak fizetése minden lótól 20 x. Kenyér helett minden lótul egy szita búza. Főzeléket a szegénység, amit adhat". 1795: „Szilaj ménes pásztor Vetlei Mihálynak convenciója 336 lótul, minden lótul 12 krajcárjával tészen 67 Ft 12 x. Azontúl tartás." 1798: „Vetlei Mihály Külső Ménes pásztora fizetése így vagyon. Minden lótul Bocskor pénzzel együtt 13 krajcár, minden lótul 1 kenyér, ahhoz való főzelék adás, kitül mi telük. Az őrzés lészen 1798. esztendőben meg esendő Sz. György napig". Ez a ménes tehát egész évben kint volt, ezért kapott a csikós egy ló után kétszer annyit, mint az, aki a béklyós ménest őrizte.

61 A csikósok járandóságának és kötelezettségeinek bizonytalan megfogalmazása is talán azt sejteti, hogy nem régóta van ilyen alkalmazottja a lótartó gazdáknak. A bérlevélből az is kitűnik, hogy a pásztorok nem községi alkalmazottak, hanem fizetésüket, ellátásukat szorosan csak a kezük alá bocsátott lovak után kapják. Ezután sem minden esztendőről van feljegyzés csikós* 347