Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A szállások formája és berendezése - Szállások a réten

kertekhez, vagy kaszálókhoz kapcsolódva — alakultak ki Gerjenben, Bogyiszlón, Öcsényben, Decsen, Alsónyéken, Bátán és Mohácson. Gerjenben és Bogyiszlón, Öcsényben, Decsen, Alsónyéken úrbérrendezések során sok egymástól távol eső réti szállás szűnt meg és települt a falu közvetlen közelébe, a szállások, vagy akol kertek zárt csoportjába, illetőleg a gazdák a falu alatt is szálláskerteket, akolkerteket, szénarakodókat alakítottak ki, megtartva a réti szállásokat is. Azzal, hogy a szállás, vagy egyik a több közül, közelebb került a beitelekhez, melyet sok helyen éppen a múlt század közepén rendeztek és tettek alkalmassá gazdasági épületek felállítására is, csökkent a szállás fontossága és berendezése is egyszerűsödött, szegényedett. A visszaemlékezések szerint a múlt század végén álló réti és falu alatti szállások sokkal kezdetlegesebbek, egyszerűbbek voltak a XVIII. század végén és a múlt század elején létezett szállásoknál, melyekről tanácsülési feljegyzésekben, periratokban bőven vannak leírásaink. Erről a későbbi, szegényebb szállásról szól Kovách Aladár sokat idézett leírása. Sárközben a szállások körül ugyanis a múlt század második felében már egyre több földet kezdenek feltörni és vetni. Kovách Aladár írásában az 1825ben született öreg Ferencz József szavait idézte: „Télön? akkor is csak a szabad ég alatt ötettünk; ott vót a féször, előtte az akó abba meg a kerekjászó. Mikor aztán csúnya üdő gyütt bemönt a jószág a féször alá, az embör meg a kerek gunyhóba. Tudja kigyelmed, a féször csak ojjan dib-dáb valami ám! Levertünk négy cölöpöt, ágasfát, a tetejire raktunk ágfát, giz-gazt, miegymást; ojjan sássá', náddá' kevert füvet, vót ölég. Az ódalát beraktuk sövénnyé, csak az akó felül vót nyitva, hogy a jószág szabadon járhasson. Azután lekaszáltunk a szénát, sargyut, mindinestü, ahogy gyütt, azután odahordtuk a féször mellé. Oda, bizony, de nem szekérre' hanem ugy vontattuk oda, vontatórudon, még van néköm is. összehordtuk boglyába, alája szúrtuk a vontató rudat, aztán körű láncótuk, vagy rudazó kötéllé körű kötöttük, azután befogtunk négy ökröt, ugy vontattuk oda ... Hát hogy az embörök hol vótak, hogy hát őrizték-e a jószágot? biz ugyám! ott vót a kerek gunyhó a gyümölcsösbe, vagy a szélin, vagy pedig legtöbbször az akó-va szömbe, hogy a jószágot láthassuk. Vót ugy, hogy nagy féször vót, két-három gazda jószág ja benne vót, aztán egy gunyhóba tanyáztak ketten is; a közepin meg tűzetek (már mint a gunyhó közepin)... Itatni meg ott vót a folyó a Kis Duna, a féször mögött. Mikor meg be vót fagyva, hát léköket vágtunk, körül hintettük, gazzá, szénává miegymássá, hogy a jószág e ne csússzék, osztán itattunk." Kovách Aladár tovább így folytatja: „Azután megváltozott kissé a világ, kevesebb lett a széna, annál több szalma. így került aztán a szénakazal, meg boglya helyébe takarmány szalma a fészer oldalába, meg a tetejére. A sárközi fészer is a maga mivoltában, szerkezetében ugyanaz, mint a szekszárdi, csak hogy egy kicsit nagyobb kiadásban. A nyitott rész kelet felé néz, mégpedig ajtószerűen, oldalt is sövényezve. A déli oldal is sövényes, észak és nyugat felől hatalmas kazlak támaszkodnak hozzá, a tetején is egy jó négy ökör vontató boglya üllepedik. A fészer szántóföldön áll és közvetlen előtte magas, füves rét terül. A kazlak is kétfélék, szénából és takarmányszalmából valók. Magát a fészert már nem használják téli etetőhelyül, hanem, mint a szekszárdiak, töreket és polyvát raknak bele, innen hordják be apránként a faluba az etetnivalót, a már istállóba kényszeritett jószágnak. 325