Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - Szénakaszálás, -gyűjtés és -hordás

1762-ben a város rétjét még ingyen kaszálták Mohácson, és csak ezután volt szabad az évenként felosztott rétek kaszálásába belefogni. 1808-ban már a következőket olvashatjuk a jegyzőkönyvben: „a városi Népnek engedetlensége miatt, hogy a parancsolatra Kaszálni ki nem állott a városnak Szigeti füvét a múlt hétfőn Fraj Jánosnak 100 Ft-on eladtuk, de hogy az Kaszásokat nem kapott és hamarjában le nem kaszálhatta, azután pedig a városi Marhák reá rohanván tönkre tették, most a 100 Ft-kat megfizetni nem akarja". A bíró végzése szerint, mivel Fraj áldomását megitta, meg kell fizesse a vételár felét, másik felét azok a gazdák, „kiknek marháit benne találták".^ Ettől kezdve már a város rétjeit nem közmunkával, hanem részében, vagy pénzért vágattatták le. Az arra vállalkozók között a kaszálót az albíró osztotta szét. 1837-ben — rossz árvizes esztendő lévén — a szigeti kaszálás csak augusztus 20-án eshetett meg, a város szigeti, Farkasülési rétjének füvét feliből takaríttatták be. „Amit így nem lehet (levágattatni) pénzzül adattassék (el)", — rendelkezett a tanács. Ebben az esztendőben az árvízmentes jobbparton lévő Jenyei rét sarjúját is pénzért adták el.

96 1842-ben jó esztendő járt a szigeti rétekre, mert a Zátonyt és a Szigeti rétet harmadába, a város oldalán lévő Jenyei és Bég rétjét negyedébe adták ki lekaszálásra, beszállítással együtt. A Dunán inneni két rét sarjúját szeptember elején adták el ebben az esztendőben, a szigeten a szokás szerint sarjút nem kaszáltak.

97 Az osztott vagy nyilas rétek kaszálásának napját — a közösség rétjének lekaszálása után — dobszóval hirdették ki, s ezután mindenki igyekezett a neki jutott részt aznap levágni és ennek megfelelően segítették is egymást. A lekaszálatlan részt úgy tekintették, mintha arra a gazda nem tartott volna igényt. Ezt a szemléletet erősítette az a tény is, hogy a XVIII. század végéig még sok helyen nem volt felosztva, vagy rétekként körülkerítve minden szénatermő terület és így a jobbágyok szabadon kaszálhattak ott, ahol éppen akartak sasos, kőgyös szénát. Csak az irtott, kerített rétek fűterméséhez nem nyúlhatott más, csak annak elismert gazdája. Az évenként felosztott nyilas, vagy osztás rétek kaszálása után láttak hozzá az irtásrétek, kerített kaszálók füvének levágásához. A közösen irtott osztatlan kaszálókat a tulajdonosok közösen vágták le. Mivel az esztendő vízjárásától függően hol többet, hol kevesebbet és egyben változó minőségű szénát vágtak, nem a területet, hanem a boglyázott szénát osztották fel egymás között. 1802-ben kelt decsi tanácsülési végzés jegyzőkönyve szerint „Kun Pál és Somogyi János közös rétjük miatt ellenkeztek, ezért Kun Pál megintetett, hogy amannak híre (tudta) nélkül kaszált." Az ártérben a magas vízállás miatt legtöbbször csak egyszer kaszáltak és ez a kaszálás is, mint látjuk, néha igen későn eshetett csak meg, nemegyszer augusztus végén, vagy szeptemberben kerülhetett rá sor. 1808-ban pedig a feljegyzés tanúsága szerint november 14-én kaszálhattak csak a mohácsi szigeten, addig az elöljáróság tilalmazta a jószágot a kaszáló rétektől és csak a kaszálás befejezése után tette szabaddá a legeltetést az egész ártérben. Kedvező esztendőben is változott a kaszálás megkezdésének időpontja. „Nagyöregapám monta: gyere kisfiam megnézzük a füvet a Kosztóba. Ment benne, megbökte a vörosfarku füvet, ha az porzott, vagy végighúzta rajta a kezét és a bugája legyütt, azt mondta: megérött a fü" (Decs). A porzáskor kaszált fűnek jobb, ízletesebb volt a szénája, mint annak, melynél megvárták a magzást. Aki utóbb kaszált, annak több szénája volt, de abban több volt az izék is, amit a jószág nem evett meg. Mások nemcsak a több széna miatt tartották tanácsosnak a magzás be20 Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 305