Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Folyó- és állóvizek, nyílt víztükrök, mocsarak - Vízhaszonvétel és vízgazdálkodás - Halászat - A halászat joga, adója és bérlete

leszögezett bért csak a Sárvíz és a tavak, vagy az összes halászóvíz használatáért fizették. (Duo Coloni vigore Concractis solvunt a jure piscations in Saarviz et Lacubus exerceri solito 268 Fl(orenos).

103 Madocsa halastavait a földesúr budai halászoknak adta árendába, valószínű, a madocsai Duna-partszakasszal együtt. Mint láttuk, ez igen sérelmes volt a falura nézve, s ezért többször panaszkodtak. A sérelem bekerült az 1829-es Egyed-féle összeírás szövegébe is. „Idegen árendások bírják a Földes Uraságtól Árendába a Halászatot a szegény megkárosodott Lakosoknak a vetésekben legelő halakból nem szabad részesülni." Az 1780-as években az egyik budai bérlő a madocsaiak megfoékítésének céljából különös kedvezményt adott a háborgó falunak, amint azt aa eklézsia jegyzőkönyvében olvassuk: „A Madocsai halas tavak árendása Budai polgár Krantz Pál úr ajándéka; noha rom. kat. volt, egy tavatskát a tsonka kertek alatt ajándékozott az Eklézsiának olly céllal, hogy az abban fogott halak ára egyenesen a templom építésére fordíttassanak ... az e tóban fogott halak árából oly szép summa gyűlt, hogy nemcsak az építést folytathatták, hanem a Kölcsön kért pénzt is visszafizethették a templom felépítése alatt. Többen óhajtották hogy egy Kőbe metszett ponty helyeztessék valahová a templom falába, hogy ez a maradékot emlékeztesse ezen különös isteni kegyelemre. . .

104 Az említett tóban fogott halat maga Krantz Pál vásárolta meg és ő többi halával együtt vitte fel Budapestre és más piacra. Valószínű, ő is megtalálta számítását. Hasonló történt Gerjenben is 1821-ben. Itt a falu az egyik tavát az eklézsia jövedelmei növeléséré jelölte ki, hogy abból annak szőlőit vehessenek.

105 Mohács úrbéri szerződéseiben az árendába beleértették a halászati jog megváltásait is. 1778-ban azonban a földesúr megkísérelte a halászati jog megszorítását. Erről a tanácsülési jegyzőkönyv így ír. „Ekkoráig tapogatókkal kís vizekben hol lehetett szegény városi embereinknek halat fogni szabríd volt, s most már tiltatnak s akik egész héten meleg ázalékot nem ehetnek, halban szükséget szenvednek."

106 Valószínű, hogy később a város és az uradalom valamilyen formában megegyezett,s ettől kezdve az uradalom a halászat bérét külön kérte. A város a halászat árendáját egyben fizette ki, majd a halászóvizeket a lakosoknak tovább adta bérbe. 1828-ban kelt bejegyzés szerint a „Bánat pénz a halászat fejtbe a Mélt(óságos) uradalom Cassájába előre le fizetni kívántatik."

107 A város — úgy látszik — szintén csak a nagyobb halászótavakat, fokokat és dunai halászhelyeket, a tanyákat adhatta béíbe, a kisebb vizek halászatát nem is ellenőrizhette, így azoktól külön árendát nem is kérhetett. A tanácsülési jegyzésekben adatunk van arra, hogy valaki „tanyát bérelt, de a Tanyáján semmi szerencséje nem fordulván" nem tudta a bérösszeget a tanya jövedelméből kifizetni. Hátralékára „ilyen Kötés tett légyen, hogy leg első alkalmatossággál valami csak jön a Tanyábul, vagy hálászatjábul azonnal a fönt emiétett summa pénzt köszönettel ki fogja elégíteni.

108 Sajnos nincsenek adataink arra, hogy miként szedte be a halászati bért a város, miként adtak ki bérbe tanyát, tavat, fokot stb. Előfordult, hogy az uradalomnak előre kifizetett bérösszeget nem tudta beszedni és ezért a város kénytelen volt kölcsönt felvenni. Ez 1838-ban több ezer forintot tett ki.

109 Ebből arra következtethetünk, hogy a halászatot nem mindenhol adhatta pénzért bérbe, hanem részért, és így a befolyó halrész csekélysége miatt nem tudta az összeget fedezni. 188