Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Madocsa

pert felküldtek a Helytartótanácshoz és az elrendelte, hogy mindazok, akik egy fertálynál több földet bírtak, kapják vissza azt, az irtásokért pedig, akármikor estek is, ki kell elégíteni a madocsaiakat. Az irtásbérre vonatkozóan tovább azt olvassuk, hogy •— „a lakosok ettől önként elállottak oly feltétel alatt, hogy csak gyümölcsöseik birtokán állandóul megmaradhassanak és a határ fel osztásakor a szántó földek felfogadása felől ki adott tudósító és örökkön megtartandó s kötelező pontok az uraságok pecsétjével megerősíttessenek. Ezen feltételek alatt nyugodtanak meg a lakosok" — fejezi be a per rövid leírását a madocsai jegyző 1829 januárjában. A rendezés befejezése után pl. Szintai Péter, egy fertályos gazda nevén a következő földdarabokat találjuk: „Fundus intravillanum 333 (négyszögölben), Hortum vulgo Szállás dictum — 447. Agros: in Calcatura 1° orientali 1950, ín Calcatura 2° occidentáli 2820, Fagopiretum (kenderföld) — supra Possessione 184, Cauletum (Káposztás) ad Rippam Danubii 58, Prata: In Divisione inferiori et quidem — az alább való osztásban — in Situ elevationi (vagyis hátakon, ill. göröndökön) 1 161, in Situ declivioni (lapokban) 1 306. In Divisione super et quidem — a felsőbb osztásban — in Situ elevationi 945, in Situ declivioni 810 orgia quadrata." (Tehát Összesen 1 2/8 pozsonyi mérő belsőség, 5 magyar hold szájntó és küljső kert és 5 2/8 kaszás rét, egy kaszást 600 négyszögölben számolva.) Később, 1812-ben az elöljáróság az elvett gyümölcsösök pótlására a Porongi községi erdőt felosztatta a lakosok közt bérletért. A hagyományban ezt is a rendezés idejére teszik. „Akkor tagosítottak. Egy fertály után járt egy kápolna (azaz káposztáskert, mivel azt a Kápolna nevezetű helyen osztották ki) 60 kvadrát; kapott egy porongot (vagyis részt a porongi erdőből), 60 kvadrát (mások szerint 100 kvadrát körül volt egy rész) egy kertöt a községhez közel 200 kvadrát (homokkert vagy kukoricáskert) és a szállás 400 kvadrát volt." A megnyugvás látszólagos volt csak. 1829-ben a megegyezés tényleges végrehajtásáról és a falu állapotáról így számol be a falu jegyzője az „edgy két észrevétel.. ."-ben. „Amikor az uraságok szorgalmazták az osztályt — hivatkoztak arra mély szörnyű ínségben légyenek a lakosok, mivel hogy két-három mérföldnyire távolságra szántogatnak idegen pusztákon. S e kínos szenvedéstől kívánják megszabadítani a jobbágyokat. De most is szintúgy csak azoknak van többnyire kenyerek, akik a pusztákon szántogatnak. Senki sem kapott többet egy fertálynál, csak emlegetik a félhelyeseket. Azok az 51 gazdák pedig, kiknek utóbb csak 1/8 rész adatott, mind a két darab szántóföldjük a köz legelőből adatott ki, ezek is szántanak, vetnek, de az árvíz elborítván földjeiket, ritkán aratnak. Holott a lakosok birtokába voltak még több dombosabb Hejek mint Kormó egy része és az úgy nevezett Hüllő, ezen jobb részeket uraságaink magoknak tőlünk elfoglalták, lakosainkat pedig az már legelőképpen reánk mért laposabb hejre szorították a hol igen ritka esztendő az, hogy az árvíz miatt meg ne károsodnának, igen sokszor pedig egészen elborítja földjeiket a víz. Továbbá az uradalmi fiskális a mi határunkban meglátszott barázdákból úgy okoskodik, hogy földünk a régibb időkben is szántás-vetés által használtatván arra igen alkalmas. Holott abból éppen azt lehetett volna következtetni, ami ekklésiánk Protocollumából nyilván ki tetszik, tudni-illik, míg a lakosok a dombosabb részeket felszántogatták a Határnak, addig abba a nyomorúságban voltak, hogy árvíz idején marháiknak bár nyári legelőt drágán szereztek is de ősszel hazahajtani kénytelenítetvén felszedték a métejt s el döglöttek annál fogva ki pusztultak a 74