Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Madocsa

hogy robotterhük kevesebb legyen, kevesebb telekrészesedést vállaltak magukra, így valószínűleg többen a 2/8-osok közül csak l/8-osoknak vallották magukat. Az eltagadás a képletes telkek miatt nehezen volt ellenőrizhető, de ez a tény a későbbiekben kapóra jött a földesuraknak. A. B.) Igaz, hogy az egyenlőség ked­véért az l/8-osokból is 2/8-ost és a 3/8-osokból is 2/8-ost rendelt, melly eggyenlő rendelés mellett némellyek ugyan az nyolcadjoktól ell maradtak, de ha a nép­nek, úgy tetszik, azt az Uraság megteszi, hogy ki-ki a régi állapottyában ma­raggyon. Hogy némely szántóföldek Kaszáló Rétek • az Uraság számára meg­hagyattattak az ugyan igaz, de jusson eszébe a Népnek, hogy ellenben az Ura­ság maga birtt szántó Földeit Kaszállóit atta Urbárialis földeknek és közönsé­ges Pascuumnak. Hogy két calcaturában vágynak a földek osztva és nem há­romba, annak az az oka, hogy a határ különben nem engedte és (a) szárazabb legelő(t) nem kévánta az Uraság fogyasztani. De két calcaturás helységeket is lehet látni sokakat ilyenek Eöcsény, Decs, Pilis, Nyék. Ad. 3. A Szántó földek Bonificatioját hogy rétekbül pótolni lehett azt az Urbárium tartja. Miképpen Bonificaltatott pedig most az Authenticatio meg fogja vizsgálni és a népet meg fogja világosítani. Még ekkoráig a Madocsai Sessionak Constitutiuma mind csak kaszállókbul állott és az Urbáriumnak bejövetelétől fogva úgy tartatott, most szántóföldeket is nyernek a jobbágyok és kaszállak is a magok által választatott java részeken vannak kimérve. Ad 4. A ki osztott szántóföldeket ha egy idei dézma engedelemért kiirtani nem akarják szabad lészen minden embernek kü­lön-külön alkut tenni maga Földes Urával, mert nem minden darab földnek kellett itt az irtás, sok van a,bban már kész puha szántó föld, sok ismét olyan a melybe egy tőke sints és egy átallyában való terhesebb ajánlást az uraság nem tehet, az egy idei dézmának engedelme kívül azt pedig átallyában ígérte az Uraság a kész puha földekre is. A kötelező Punktumok állandó voltában a nép ne kétségeskedjen, mert az Nemes Vármegyén is meg fog erősíttetni..." A jobbágyok 1793 februárjában pontról pontra megfeleltek az uraság tisztjei érvelésére. Ebből is kitűnik, hogy a per egyik legértékesebb tétje az irtásokhoz való jog volt. „Ad 1. Instantiánkban ki tett irtásokon mi értjük a Böltskei határtól fogva a Duna felől le a jégveremig az hol a mostani ki mért urbariális kaszá­lók is vágynak és azon alul a Fok-torkig még Urbárium előtt készült gyümöl­csös kerteket az egész Kormával együtt. A madocsai erdőt nem mi pusztítot­tuk el, mert különben Böltskén lévén Földes (uraink) vagy annak tisztjei a kegyes Urbárium erejével, vagy ha az elég nem lett volna a tekintetes Nemes Vármegye hatalmával ell tiltattak volna az erdő pusztítástól, ha nem a mely módon ell pusztíttattatott a Böltskei Szigetbeli erdő ez előtt mint húsz eszten­dővel éppen azon nyavajákban esett a Madocsai erdő is a mellett ha úgy kí­vántatik, megbizonyítani készek leszünk. Ad 2. Szükség lett volna bennünket megkérdezni ki-ki hány fertájt vagy vetőt kíván vállalni, mert egy némely, több más kevesebb Tseléddel vagyon és ha azon szerént nem lett volna ele­gendő a kiosztandó föld, mérettetett volna meg minden Jobbágyok(na)k minden birtokában levője annyival is inkább, mert mindenik méltóságos és Tekintetes Földes Uraságunk(na)k vagyon Allodiális Szántó Földe és kaszállója. A melly Szántó Földeit Tiszt. Uraságaink ide engették Urbariális Szántó földnek, az ha­tárnak fölső részéből annál többet hagyott magának ... Ad 3. Urbárium szerént lehet ugyan Rétet Szántó földdel és viszont bonificálni, de mi úgy gondoljuk, egyesség szerént.. ." (Végül a községi rétek és szántók elvétele miatt tilta­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom