Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Madocsa
állapotának nyomai. Az, hogy a falu környezetéből jól kiemelkedő háton épült, leginkább a keleti oldalról figyelhető meg; a templom mögött már csak néhány ház távolságnyira az út meredeken lejt a legelőre, melynek nagy részét ma is víz borítja a nyár közepéig. A falutól keletre lévő vizek régebben könynyebben levonultak, mint a falutól nyugatra lévő Hüllőből, ezért írja 1829-ben Egyed Antal kérdéseire a jegyző, hogy „A napnyugati részében a posvány a levegőeget megbüdösíti, de a többi részében a levegő alkalmasint egészséges". A külső határ jelentős változásokon ment keresztül. A török időkben nyilván erősen elvadult és erdősödött, amit a fentebbi idézetekből és még 1802-ben feljegyzett tudálékos magyarázatokkal megtoldott hagyományból is kitűnik. „Madocsa régebbi időben a Duna több és környékén volt szigetei közé tartozott. A bölcskei duna tudniillik a helység alatt levő Sós völgybe s abból a Madocsai u.nevezett Székágába szakadva a nagy Duna és ennek ezen ága kifolyása által egy sziget formálódott, mely nagy erdőséget formált. Ebből érthető, mi több helyeken feljegyeztettek, hogy Madocsa a szomorú hadi pusztítások és üldöztetések idején mind a Paksi, mind a Bölcskei lakosoknak menhelyet adhatott. Ezen sziget korán remete hely volt, azt bizonyítja a hely neve is. Maguchia, — magis latebra ... etc. 3G " A következőkben az összeírások, az úrbéri rendezési és elkülönözési perek iratanyagának felhasználásával megkíséreljük a madocsai határ használatának és sorsának részletesebb történetét felvázolni. Ezzel nemcsak egy falu, hanem az ártérben lévő más falvak jellemző kérdéseit is jobban megértjük és áttekintjük. A XVIII. század elején a madocsai határban az ártérből kiemelkedő víznemjárta hátak és göröndök nagyobb részén földművelést folytattak, másik részén gyümölcsöskertek, kaszálók, legelők és az ártérben élő jószág állásai voltak elhelyezve. Néhány ilyen magaslatot a földbirtokosok is elfoglaltak, s azokon, aránylag kis területen kertszerű, majorsági gazdálkodást folytattak. A jobbágyok maguk inkább az ártéren kívül foglalgattak szántókat. Az 1728ban azért tiltakozik a földvári apát, báró Mednyánszky, hogy a madocsaiak erőszakosan használják az apátsághoz tartozó és akkor már lakatlan Kanacsot és még betelepítetten Kömlőd pusztát. A madocsaiak szabad élésűnek tekintették az egész környező árteret is. így az Ordasi szigeten is legeltettek. 37 1741-ben Madocsához két puszta tartozott még az ártéren belül: Körtvél és Kormó. Az elsőn nem volt szántóföld, csak gyümölcsösök és kertek, melyeket az egyes családok műveltek régi, első foglalásuk jogán. Kormon nem volt kert vagy gyümölcsös, csak 35 hold szántóföld. Mindkét pusztához sasos kaszálók is tartoztak. Az „alkalmatos" úrbéri rendezés így akadályokba ütközött. Ekkor, 1741-ben, Madocsa szántásra alkalmas földjét három kalkatúrára lehetett volna felosztani. „Ezek közül kettőben 8 pozsonyi mérőt kaphatna minden lakos, a harmadik tágasabb, itt 10 mérő jutna egy kolónusra, de ez nagyrészt a Duna áradásának van kitéve", — jegyzi fel az összeíró, összesen tehát a tervbe vett rendezés szerint 9. k. hold lett volna az illetőség, ha a szöveget úgy értelmezzük, hogy az első két kalkatúrában egyenként 8 mérő vetés egyenlő 4 magyar holddal. Ez összesen 13 magyar hold, ennyit kapott volna egy „colonus", feltehetően egy fertálytelkes jobbágy. 38 Ezt a felmérést még 1740-ben a vármegyei kiküldöttek végezték el és bizonyságlevelet adtak arról is — amint azt a helység protocollumában szószerint olvashatjuk —, hogy „földünk alig termi meg annyi mennyiségben a gabonát, amint belé vettetik és ezen kívül mely nagy nyomorúságban vagyunk sokszor a Dunának gyakori Maradása 64
