Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Madocsa

Egy tudálékos, talán literátus hagyomány szerint, Ócsa, Pócsa, Kalocsa, Bölcske és Madocsa egyházait még Nagy Konstantin építette fel. Egy másik, talán hasonló eredetű hagyomány szerint, Madocsa népe besenyő volt. Az utóbbi átment a falu köztudatába s én olyanoktól is hallottam, akik a név értelméről mit sem tudtak. Az 1580. évi defterben 71 házzal szerepel, tehát viszonylag nagy község volt, de 1628-ban már csak 7 adózó házat írtak benne össze. Nem hisszük, hogy valóban csak ennyien éltek volna itt a XVII. században, valószínűbb, hogy ekkorára a falu már annyira leromlott és a táj már annyira elvadult, hogy a megmaradtak könnyebben elrejtőztek az összeírások elől. 1572-ben és 1631-ben Madocsától délre fekvő Kormód (későbbi Kormó puszta) is lakott helyként került összeírásra a defterekben. A falutól nyugatra lévő Örs 1562ben már puszta.

30 Madocsa ugyan végig lakott helyként szerepel a török összeírásokban, ez nem jelenti azonban azt, hogy maga a falu nem pusztult volna el, ha lakói részben meg is menekültek. Elsősorban nem is a török, hanem a hadjárások idején a zsákmányra éhes tatár és rác segédcsapatok eljuthattak Madocsára is és legértékesebb zsákmányként embereket hurcoltak magukkal. Még az 1685-ös—86-os hadjáratban is sok magyart vittek el az ország minden részéről a tatárok. (Lásd Rákóczi Krímbe és Benderbe küldött követeinek jelentéseit.) A hagyományban — keveredve a népköltészet képeivel — ennek is fennmaradt emléke. Luby Margit 1954-ben jegyezte le Bán Éva történetét. „Anyai ágon egyik elődünket, Bán Évát elhajtották a törökök, összebékózták egy gyerekkel, úgy hajtották őket, egy lovas janicsár, hogy a láncnak a végét ő fogta. Igen de ez a janicsár elaludt a lovon. Ezek ketten megszöktek, belementek egy tóba. A vizitök nagy leveleit magukra húzták, úgy rejtőzködtek el. Kereste őket a janicsár minden fele, csak a vízbe nem. Esteledett, akkor aztán megindult haza. Nappal hidak alatt húzták meg magukat, míg csak egy olyan faluba nem értek, ahol a láncot levették róluk. De ez a Bán Éva soha világ életibe a padlásról lejönni nem mert, oda hordták föl neki az ételt is, mert ha a török megtudja, hogy megszökött, akkor őt elemésztik. Ezt nemcsak egytül, ezt több öregtől is hallottam. Nóta is van róla. Azt az öreg bácsik egyike nekem szóval is elmondta. Azt mondta neki a török, hogy elviszi oda, ahol a búza kétszer érik, a bort meg háromszor szűrik. Evvel csábítgatták Bán. Évát, mert hogy nagyon szép lány volt, de mert nem ment el, hát elvitték erővel." A hagyományba a „Török rabolta leány", a magyar nyelvterület több pontján ismert népballada képei keveredtek.

31 A rablások, fosztogatások idején a madocsaiak szétszaladtak a környező nádasokba, erdőkbe, ahová távolabbi falvak népe is menekült. „Az én ősöm Vida, valami tatár vagy török dúlás után telepedett ide. Körtvélynek hívták azt a határrészt, ahová több lányával együtt betelepedett. Az öregapámnak mondta még ezt el az ő öregapja. Látták, hogy ennek a helynek a földje jó, erdő van, házat is lehet itt építeni. El is mentek, hogy fát szerezzenek a házépítéshez, látják, hogy egy ember két fiával ott vágja mán a fát. Először megijedtek, egyik a másiktól, de mikor látták, hogy egyik sem ellenség, megbarátkoztak. Kannáinak hívták azt az embert. Ennek a Kannáinak volt négy fia, az én ősömnek meg négy lánya, összeházasodtak a gyerekek. Mikor már népesedett a család, szerettek volna templomot építeni, mert a régit a tatárok ledöntötték. De talán törökök voltak, azt már bizonyosan nem tudom. A kétágú templomnak meg volt a romja, de nem volt pénzük templomépítésre. Volt egy 62