Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Méhészet

maciik olly mező méh volt, hogy egymás után 2 esztendőben minden táplálás nélkül megélt volna. . .

314 A rajzás tehát az azévi méztermelést károsította, ezért a méhész a lecsüngő lépek alján lévő anyabölesőket kaszakésével kivágta miután a felfordított kasba pipájából füstöt fújt. Ha a család új anyákat nem nevel, a régi anya nem kényszerül kirajzásra. Az eresztett méhraj nem repül messze az első nap, de a második éjjel előtt továbbmegy. Ezért a rajt hamarosan üres kasba kellett rázni. Előzőleg ezt kipörkölték, mert a kasok üresen megdohosodhatnak. A lángcsóva megolvasztja a kasban maradt viaszt és ennek illata kívánatossá teszi a méhek számára az új lakást. A raj azé volt, akinek a kasából az kiszállt. Ezt később a törvény is kimondta. Általános hit volt régen a méhészek körében, hogy bűbájossággal rablóvá lehet tenni egyes méhcsaládokat. Való igaz, hogy a rabló méh nem külön fajta és bármelyik család azzá válhat. E jelenség tudományos magyarázata még nem egészen kielégítő. Rendszerint a rablást az váltja ki, hogy egy népes család az időjárás miatt nem tud gyűjteni virágról, ezért más, gyengébb család kasából akarja elhordani a mézet. A gyenge vagy anyátlan családok nem is mernek mindig ellenállni. Csak egy idegen méhnek sikerüljön a lopás, az rajostól hozza a többit. Ha a megtámadt rajnak még van anyja, királynéja, a betolakodók azt pusztítják el legelőször. Az ekkor támadt zűrzavart használják ki és támadnak. A gyenge kas egy ideig talán védekezik is, de a túlerőt érezve nemcsak megadják magukat, hanem segítenek a méz áthordásában. „Akkor loptak (a méhek), ha farkasgégén jártak. Póta József farkas gégén kieresztette a méhet és nekünk 2 kaptár mézet elvitt. Elment hozzá (az adatközlő öregapja) és azt mondta, ha holnap reggel meg nem fékezi (őket), akkor elégeti mind a kasait. Apám készített egy kast, azt bekente belül mézzel, a kast odatette a mellé, ahonnan hordták a mézet. (A bekent üres kas) lukjába nádcsövet tett, mely kívül nem meredt ki, de mélyen benyúlt a kasba. A kas (belső) oldalán járó (a kasba a nádcsövön bejutott) méhek nem találták meg a nádcsévét, hogy azon kijöjjenek. Két kiló méhet akkor megfogott (ezzel a kassal). Nekem ott kellett lennem, mert mikor estefelé, mikor már ültek volna el alvóra, eresztette őket kifelé, nekem hamuval kellett a kibúvó méheket szórni, hamuzni. Közben ő (az adatközlő öregapja) elment Pótához, mert sejtette, hogy onnan jönnek a méhek, meg is látta a hamus fehér méheket. így tudta meg a rablókat. Akkor hazajött és azt mondta, csukd be. Másnap lefojtotta őket. . ." (Bogyiszló). A szellemes és eredményes méhcsapda nem lehetett egyéni ötlet, a méh vadászat, méhkeresés eszköze ez. Gunda Béla említi az erdei méhek felkeresésének hasonló hamuzással való módját.

315 Igen bő hordás van akkor, amikor mézharmat lepi be a legelőt is. Ilyenkor a pásztorok nem legeltetnek addig, míg a nap fel nem szárítja a füvet. A mézharmatot méregharmatnak (Dunaföldvár) is nevezik, mert árt a jószágnak. A méhek azonban ilyenkor még korábban indulnak gyűjteni és ,,akkor igen gazdagok" (Dunaföldvár, Bogyiszló). A méhekre télen is ügyelni kellett. Harkály, cinke, egér, lepke meg ne támadja, el ne pusztítsa a rajt. A gyenge családokat etetni is kellett. A gyűjtött méz elvételéről ma az a felfogás, hogy régebben, gyékénykasok használata idején, az csak a méhek lefojtásával, „levágásával" történhetett. Ehhez a kast kis gödörre helyezték, melyben előzőleg kénporos rongyot vagy vaskanálba helyezett kénport gyújtottak meg. A kast letéve körülföldelték, az alját és röplyukát bedugták. Pár perc múlva felemelték a kast és a 427