Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legelők

kialakulatlansága, humuszban való szegénysége, vízvetettsége miatt. Ez a legelő az egykori élő földnek csak silány maradéka: „gyakran a víz miatt egészen járhatatlan lévén, az uradalom kötelezve van felsőbb intézkedés által arra, hogy ez általános árnak esetében a legmagasabban fekvő erdőtérben engedtessék a községi marhának legeltetés... ezért vízvetettség miatt nem ezer, hanem kétezer öles holdban mérik ki a rétet, mennyivel inkább érdemel tehát figyelmet a legelő, melyet a szertelen víz elvetvén, magát a növényzetet megvadítja, járás kiöli, a víz után a forróság síktérű legelőket megcserepesztvén, óriási repedésekkél tarkázza..." — érvelt a decsiek ügyvédje az elkülönözési perben.

227 A legelőnek hagyott területek talaja és növényzete az elmúlt 100—150 év alatt igen megváltozott. Elsősorban azért, mert a mai legelők a múlt század elején még tófénekek, ingoványos, zsombékos vízállások, vagy nádasok voltak. Az elárasztás elmaradásával még sokáig, egyes részletei a mai napig is, a tavaszi lefolyástalan belvizek alá került. Nyilvánvaló, hogy ilyen helyen más a talaj szerkezete, mint volt a régi, magasabb szintű gyepeken, legelőkön, melyen ma már eke forgolódik. A vízrendezések megkezdésével, a fokok eltöltésével a XVIII. század végén nem egyértelműen indult száradásnak az ártér. A fokokra épült régi vízgazdálkodás bemutatásánál utaltam arra, hogy az ártéri talaj, a rét, legelő, erdő és gyümölcsös, megkívánta az öntözést, az elárasztást. A Dunát kísérő gátak megépülésével elmaradt az elárasztás, ugyanakkor azonban a belvizek egyes mélyebb területeken sokkal tovább megültek, mint azelőtt a Dunából kiszaladt víz, melynek visszaútját az apadással biztosították. Mindezek a változások a növénytársulások átalakulását vonták maguk után. Az ártéri legelők növényvilágának azonban nemcsak ilyen hosszú távú átalakulását ismerhetjük fel, illetőleg az akkori növénytársulások felmérésének híjjával, tételezhetjük fel. A mai ártéri legelők is állandó, változásnak vannak kitéve, a vízjárásos, vagy aszályosabb esztendők sorozata szerint. Gyakran egyetlen levezető árok elhanyagolása, feltöltődése, út, töltés építése, a legelőgondozás elmaradása, rövid idő alatt megváltoztatja a legelő gyepösszetételét. Még az is módosítást okozhat, ha más állatokat hajtanak a legelőre. Például a disznótúrásokat újra befedő gyep összetétele már más, mint a bolygatatlan mezőé. Disznótúrásos területen elszaporodik a tüskés, bab nagyságú termést hozó cigánymogyoró, amit semmilyen állat sem eszik meg. A gyepek összetételét a kaszálás javítja, a túlzott igénybevétel, a tiprás pedig rontja. Más összetételű a tarló és ugar, valamint a gyöplegelő. A vízvetettség a rövidebb ideig tartó vízzel való elborítást ma is hasznosnak ítélik. A legelők egyik legnagyobb ellensége a hihetetlen szívósságú gilice tüske (Báta) (iglice — Ononis spinosa L.) kivész, ha néhány hétig víz alá kerül. Mély, tüskés gyökerét kiiratani különben ásóval is alig lehet, a kifejlett növényt tüskéi miatt egyetlen állat sem legeli. Hazánkban nagy legelőfelületeket tesz értéktelenné. A hosszabb vízzel való fedés tavasszal kevésbé veszélyezteti a legelő gyepeit, de melegebb időben a növényzet fejlődéséhez szükséges talaj béli oxigént kiszorítja. Hosszabb és nyár eleji víznél tehát a legértékesebb szelidfüvek létfeltételei romlanak meg és ha nem is öli ki azokat teljesen, fejlődésüket visszaveti és így más, vizet jobban tűrő, savanyú, vagy vadfűfajok fölénybe kerülnek és elnyomják amazokat. A víz így a legértékesebb legelőnövények közül elsősorban a pillangósokat, a vadlóherét, a fehérherét, a bodorkát, vagy fényért öli ki (Trifolium repens, Trifolium pratensis), a perjék közül pedig a francia és angol perjét, (Arhenatherum elatius L. Poa pe399