Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A szállások formája és berendezése - Falu melletti szállás vagy akolkert
A szántóföldi szállások. Az elnevezés önkényes és hangsúlyozzzuk, hogy azok, melyeket mi szántóföldi szállásoknak nevezünk, nem azonosak a földművelés központjává lett alföldi szállásokkal, tanyákkal. A gerjeniek ilyen szántóföldi szállása a falutól másfél—kétórás járásra (7—8 km) volt, Vetlei szántóföldjei sarkában. Ezek az ármentes szintű szántások tették lehetővé a XVIII. században a telkek módjára használt vetlei szántók megművelését, terményeik feldolgozását és részben tárolását is. Kétségtelenül valamikor itt önálló falu volt; Vetle, és ezek a szántók annak határát képezték. A falu pusztulásával, ami a XVII. század folyamán történhetett, a gerjeniek legeltették az elhagyott, bozót-, gaz- és fűfelverte pusztát és egy-egy részletét pedig felszántották. Mivel azonban a víz Gerjen saját határát a nyár elején nagyrészt ellepte, ebben az időben a gerjeni nyájak a vetlei pusztára húzódtak, annak felszántása előtti korban is. A nyáron kint tartózkodó nyájaknak, illetve azok pásztorainak, később a földet művelő jobbágyoknak, lehettek már itt a XVIII. század elején fészerei, kunyhói, nyári szállásai, a szó tágabb értelmében. Teleltető szállásokká csak akkor alakultak át, mikor már a földművelés itt jelentős mennyiségű takarmányt is produkált, ami indokolhatta annak ottani feletetését, ami előbbutóbb a nyári földművelés időszaki szállásaihoz, mezőgazdasági feldolgozóhelyeihez, szűrükhöz kapcsolódott. A jószág azonban még a múlt század közepén is az ártér aklos kertéiben telelt, illetve ette fel az ártérben kaszált szénát. Bogyiszló külső határában, Külbogyiszló pusztán folytatott földművelést. A külbogyiszlói szállásokon épült tanyák azonban csak a múlt század eleje, közepe táján kezdtek a közeli rétek szénájára és szántóföld szalmatermésére alapozott teleltető szállássá is válni, addig kizárólag a nyári földművelés időszakos telepei, támaszpontjai. Ezt tükrözi máig fennmaradt elnevezésük is: Nyaraló. Még az 1863-ban készült térképen is jól látható, hogy a teleltető szállások a belbogyiszlói határban, az erdőkben és rétekben alkottak csoportokat és hagytak félreérthetetlen nyomokat a helynevekben, bár 1863-ban már a külbogyiszlói tanyákon is teleltettek, főképpen a munkaállatokat, az ott dolgozó lovakat és ökröket. Az elkülönözés végrehajtása után, 1876-ban, az állatok zöme ott telelt, mivel a Belbogyiszlói határ erdős részeiből és rétéiből a jobbágyok kiszorultak. Már a századfordulón, a belbogyiszlói határ kiszáradásával párhuzamosan, a bogyiszlaiak lassanként eladogatták a nehezen megközelíthető, és tőlük a Duna folyásával is elvágott külbogyiszlói tanyákat. Külbogyiszló szántóföldi szállásain tehát csak a múlt század folyamán mintegy 6—7 évtizeden keresztül teleltettek jószágot, így azokat csak ilyen rövid ideig tekinthetjük szántóföldi szállásoknak. Dunaföldvár Baka-szállásai is igen korán kaphattak földműveléssel öszszefüggő szerepet. így elsősorban itt tárolták a takarmányként feletetett és alomként trágyaképzésre felhasznált szalmát. Erre azért is szükség volt, mivel a dunaföldváriaknak alig volt rétjük és szénájuk. Wallner Ernő bár erősen hangsúlyozza azt, hogy a Baka-szállás épületei ,,még ezelőtt egy-két évtizeddel is kizárólag, vagy elsősorban az állattenyésztést szolgálták" — maga írja, hogy tavaszi munkák idején a férfinép néhány hétig kint tanyázott a szálláskerti istállókban, hogy éjszakára ne kelljen a városba menniök. Az ételt is az asszonyok vitték ki utánuk. Aratás után a szálláskerteknél csépeltek, a kazlak ott maradtak, a gabona bekerült a városi házba. Ha a szántó a szálláskerttől nagyon messze volt, az aratók a szántónál háltak és az ennivalót és ivóvizet lovas kocsival vitték ki nekik. 162 332
