Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A kaszáló és a rajta termett fű értéke

akkora darabjából. A tanúságos számítás szerint a szántóföld munkáinak költsége összesen 6 forint 40 krajcárt tett ki. Az ügyvéd szerint 1 hold szántó jövedelme átlagos termésnél 10 mérő búza ára, mérőjét 1 forint 12 krajcárral számítva 12 forint. Ebből 2 mérőt vetőmagra, valamint a művelés költségeit le-* vonva, tiszta jövedelem marad 2 forint 40 krajcár. „A rétre nézve pedig sokkal kedvezőbb egy hold kaszállás felvéve 30 x (krajcár) gyűjtés és hordás 1 f 20 x 1 f 50 x A termés felvéve 10 mázsára, mázsáját 30 x-el számítva tészen 1 hold rétnek a jövedelme 5 f melyből költségeket levonva 1 f 50 x marad mégis tiszta jövedelem 3 f 10 x A föld minden 3-ik évben, mint haszon nélkül ugar parlagon hever és 800 ölön egy szekér széna megterem . .. hálát adhatna minden Baranyai ember — mondja az ügyvéd — ha olyan áldott és bőtermésü Rétyei volnának, mint a Szektsői szigeti rétek."

88 A rét felszínmagasságától függő eltérő értékét a madocsai úrbéri rendezésnél 1792-ben is figyelembe vették és az illetőség kiadásánál minden jobbágy külön kapott magasabb és alacsonyabb fekvésű rétből. így az akkor felfektetett funduális könyvből kitűnik, hogy két helyen mérték ki a réteket. Mindkét Helyen a rét magasabban fekvő (in situ elevationi) és alacsonyabban fekvő (in situ declivioni) részéből nagyjából egyformán jutott egy 1/4 telkes jobbágy 5 2/8 kaszást kitevő kompetenciájába.

89 Megjegyzendő, hogy a funduális könyv adatai szerint 800 n.-ölben számítottak egy kaszást. Madocsán úgy látszik, már 1792ben úgy osztották fel a jobbágyi kaszálókat, hogy azok egymás mellett, hézagmentes tömböt képeztek, amit a Sárközben, Gerjenben, Bogyiszlón, Szekcsőn és Mohácson csak egy fél évszázaddal később tudtak az úrbéri elkülönözésnél a földesurak keresztülvinni. A XVIII. századi összeírások a Duna menti ártéri réteket sasos réteknek, szénatermésüket sasos szénának nevezték.

90 Talán nem véletlen ez, a későbbiekben már a sasos rétek helyett a hátakon jobb füvet kaszáltak. Ebben már a sás kevesebb lehetett, de más szagos növények a szénának sajátos illatot, ízt kölcsönöztek, ezért a decsiek a rétek minősítéséhez, 1859-ben, nem mulasztották el a katonaság írásbeli bizonyítványát is mellékelni arról, hogy a „más szénához szokott ló és szarvasmarha azt meg sem eszi és a katonalovaknak sem volt jó".

91 Az alacsonyabb rét vízkedvelő növényzetét, a sást, kőgyöt, csádét és ehhez hasonló felépítésű füveket vad füveknek nevezték, a magasabb részeken termő, jó szénát adókat pedig szelíd füveknek. A vízjárásos esztendők a vadfüvek elszaporodását, felnyomulását tették lehetővé, melyeket árvízmentes esztendőkben néha kétszer is történő kaszálások során újra visszaszorítottak. „A tiszti szemrevételezés a vakondtúrásokból és a fűnek szelíd fajából látta, hogy ez a Lencsés köz közepes víznél vízmentes" — olvassuk a szekcsői úrbéri per irataiban.

92 303