Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A rétfoglalás és irtás módja

szó szerint ez áll 1779-ben: „Hogy pedig a Helység jobban gyarapodhassak, az uraság engedelméből a mely földek sub titulo extirpaturarum kiadattak minden robotbeli adózás nélkül a Helységnek bírni, nemkülönben a Székedi rétis addig, míg a Contractus tart a Helységnek kaszálni engedtetik. Mely kegyes engedelemért a T(ekintetes) Uraságnak a helység is konyhára való csirkét bé fog szolgáltatni No 200."

20 A hetvenes évektől kezdve az erdővédelem szigorodásával mindenhol megszorítják az újabb irtásokat, többhelyütt pedig — mint például Madocsán — az elfoglalt irtásokat az uradalom visszaveszi, vagy visszaváltja a jobbágyoktól. Ezután egyre szigorúbban ellenőrzi az erdőirtást nemcsak az uradalom, hanem Mohács városa is. A XIX. században foglalni már csak bozótos, nádas rétségekből lehetett, az erdőből való irtáshoz igen ritkán sikerült engedélyt szerezni. A múlt század közepén, főként a Tolnától északra eső területek gyors kiszáradásával, nagy lehetőség nyílt a rétek nagyobbítására, irtására, a vizes, nádas, kakás területek rovására (például Gerjenben). A Sárközben erre valamivel később, az elkülönözés és kimérés idején került sor. Mohácsott 1848-ig tartó szigorú irtástiltást a tanács ekkor megszüntette, hogy a városiak kezén az elkülönözés minél több rétet találjon. A foglalásnak nem voltak egységes elvi alapjai. Csak annyit mondhatunk, hogy bizonyos területeken engedte csak meg a földesúr, vagy a város és többékevésbé azt előzetes engedélyhez is kötötte. A város elöljáróságától, vagy a földesúrtól függött az, hogy mely területeket kívánnak erdőkként fenntartani, vagyis a köz részére biztosítani és melyeken engedik meg az irtást és a foglalást, ahogy azt az úrbéri elkülönözési per során az 1873-as mohácsi jobbágyi fellebbezés is megfogalmazta. Az irat első részét már az irtások és rétek tárgyalásának elején közöltem. Üjra hangsúlyozom az erre vonatkozó kitételt: ^Egyikmásik, mint jogos birtokos, meghagyatik, másik ismét birtokából kivettetett. Meghagyatott a rét, vagy szállásbirtok tulajdonosa, kivettetett a közlegelőből és erdőbeli foglaló." írást, vagyis rétlevelet, vagy fundualis levelet többnyire csak eladás és vásárlás esetén kértek a jobbágyok a földesúrtól, vagy a tanácstól, de ez nem zárja ki elvileg azt, hogy korábban az irtást nem szóbeli engedéllyel végezték el. Ha a rétek birtokjoga körül per támadt, a szomszédság tanúsította (fundualis levél hiányában) egy-egy rét ősi, háborítatlan használatát, békességes ususát. A háborítatlan használat bizonyítása a legtöbb esetben perdöntő is volt. Hasonló erejű volt az is, ha a rétről testamentum szólt. A mohácsi tanács 1811-ben a 15 évesnél régibb erdőirtásokat mind elismerte és az uradalmak is csak bizonyos felmérések és irtástiltások után keletkezett foglalásokat kobozták el. így a jogtalan foglalást a jogos irtástól csak a keletkezésnek az időpontja különböztette meg sok esetben. Kétségtelen, hogy vitás esetek és az egyes foglalók megítélésénél nemcsak az egyenlőség, hanem a méltányosság elve is érvényesült. A bíró és a tanács, illetőleg az uradalom emberei nemcsak azt vizsgálták, hogy az irtás ténylegesen jogos lehet-e, hanem azt is, hogy az illető mennyire van rászorulva arra. A foglalást valamiképp jelezni kellett. Amíg a mohácsi tanács erősen fel nem lépett az erdő védelmében, az irtás-foglalás az irtás végrehajtása nélkül is történhetett a határt jelző fák jelölésével, megfaragásával. Abból a megfogalmazásból, hogy a „maga nevére billegezte", azt a következtetést kockáztatom meg, hogy az illető foglaló család sajátos jelét használta, azt a billeget, mellyel az állatokat is megjelölte.

21 A jobbágyok erdők közti és széli rétjeinek 283