Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele

Egyéb gyümölcsök: som, berkenye, piszke vagy egrös, lasponya. Főként csak gyógyszerként a bodzalekvár és a kánya (Viburnum opulus) köhögés ellen. Házi kertekben régóta terem a füge is. A ribizlit is ismerik. Ezeknek a gyümölcsöknek azonban nem volt nagy szerepük a gyümölcsöskertekben és a táplálkozásban. Az egyes falvak gyümölcsöskertjeinek tárgyalásánál láttuk, hogy azok a falutól nem egyszer igen távol és nehezen megközelíthető helyeken is voltak. (A Duna főfolyása is elválaszthatta a falutól a gyümölcsös-szigetet, mint például Ordason és Mohácson is.) A távoli és közeli kertekben egyaránt a felügyelet több különböző módja alakult ki területünkön. A gyümölcs- vagy almapásztornak azonban nemcsak a lopók távoltartása volt a feladata, hanem a nyár derekától folyamatosan és nagy tömegben érő különböző gyümölcsfajták, elsősorban a „hullásnak" az állandó gyűjtése és részben a feldolgozása is. Ahol régebben az irtáskertek gyümölcsösei egybeestek az állatőrző szállásokkal (mert a múlt század közepén a nagy kiterjedésű ártérben még sokan maguk őrizték külön saját állataikat), ott az állatokat őrző öregek vagy legények gondja volt a gyümölcs őrzése és a hullás felszedése is. Ezeken a helyeken, ha a jószág nyáron közös nyájba ment, a szállásokon gyakran nem maradt kinn senki. Ekkor négy-öt gazda fogadott egy almapásztort, aki a szállásokra felügyelt az állatok őszi szétveréséig. A csak gyümölcsösként használt kertekben a gyümölcsőrzés a közösségi élet sajátos alkalmává lett. A gyümölcsöskertbe kiköltözött a család egyik tagja, rendszerint fiatalok, legények, leányok. Ha történetesen nem volt ilyen korú a családban, a más munkára már kevésbé alkalmas öregek mentek ki, akik egyben a fiatalság felügyeletét is ellátták. Kisebb, még legényszámba nem menő gyerekek is voltak a gyümölcsösben, akik így kezdték meg önálló életüket a család munkaszervezetében, hasonló korúak közösségében, játékosan, de már bizonyos felelősséggel. „A középső kertekben disznóólak voltak és ott nagy gyümölcsösök keletkeztek. Odajártak szilvát őrizni és almát a fiatalok, meg az öregek. Ugy hallottam, hogy vasárnap mindenki kinn volt a Középsőben, ott szórakoztak, danoltak, ott hülyéskedtek, gunyhót csináltak. Volt öt szilvafája, csinált egy gunyhót, oda mentek és sütötték a pogácsát. Főzték a kecőcét. Szilvából főzték, szilvakecőce. Kipusszogatták a szilvát (kimagozták), aztán megfőzték. Nem nagyon, csak éppen, hogy leve legyen, aztán tettek rá erős paprikát. Meg főzték a hatat. Odadanolták a legényt, mint szőlőőrzéskor... A legények meg mentek éccaka a lányokhoz. A lányok kiáltották: Csupor Miska, gyere ide, magam vagyok éhu! Csak mondta, nem volt ám maga, többen voltak. De ki tudja?" (Báta). „Mikor leány voltam, őriztem a szilvát, aztán jött éjjel a vihar. Féltem a gunyhóban, kifutottam és átöleltem a fát. Villogott rettentően. Ott voltam a szilvásban, neveltem a csirkét, baromfit, 12 éves voltam. Vasárnap aztán jöttek oda, hozták a süteményeket. (Azok, akiknek a baromfiára ügyelt.) Egész nap széjjel jártak, este csak be kellett zárni őket a nádólba. Nem vitte el őket a róka. Még tízét is őriztem ott. Egyedül megmaradtam a gunyhóban, szúnyoghálóban. Szilvaérésig egy hónapig voltak kint. Mikor őriztük a szilvát, este kajabáltunk. összekajabáltuk egymást. Mikor ketten, hárman voltunk: Gyere ide, magam vagyok, ihul Aztán még tizet is összekajabáltunk. Mikor jöttek a legények, meg már megijedtünk. Főztük a keszőcét. Nem lekvár az, csak épp leve legyen... Meg sütöttük a sós pogácsát. 268