Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele

Csináltunk kemencét. Aláájtunk, csináltunk egy kis lukat a füstnek, a lángnak, aztán mikor már elhamvadt (a kis kemencébe rakott tűz), a parazsára raktuk a pogácsát. Ki nem vettük (a parazsat) akkor sületlen lett volna, de a hamu tüzes volt és ezért nem ragadt rá a hamu (a pogácsára). Éréskor 5—6 hétig, míg meg nem ért (minden gyümölcs) haza nem pakolhattunk. Ott volt kint a baromfi, ott picskéreztek, de este hazajöttek. Szigetb'en volt a legnagyobb gyümölcsöshely. Gamószélen végig fel a Tilos erdőig, mind gyümölcsös volt... A lányok 10—12 évesek voltak, mert a nagyobbaknak már kellett menni dolgozni. Mikor gyüttek a legények, elbújtunk. Danoltunk ott éghetetlenül. Volt ott olyan 50—60 öles kert is. Mikor eltagosították, nem tudtak megegyezni, hát kivágták a gyümölcsfát. 11 kocsi fa volt benne. Mikor nagy víz volt benne, a fiatal fákat eldöntögették. De azért nem ölte ki. Termettek azok, csak a törzsük olyan ferde volt, hogy mint a macska, fel tudtunk rá mászni" (Báta). „Aratás után mondták: — Nahát ereggy ki, légy a gyümölcsösben! — Kimentek gyümölcspásztornak a fiúk, lányok. Minden helyen volt; egy helyen legény, másik helyen leány, harmadik helyen öreg. Csak úgy csicsegett az erdő a sok néptől. Szép volt a gyümölcsőrzés!" (Dunapataj). „Egész falu lett akkor a szigeten. Egész kazlakba rakták az almát. .. Mikor a téli almát is betakarították, mentek haza. Volt úgy, hogy a hó is meglepte őket kint..." (Dunapataj, Ordas). öreg emberek szívesen beszélnek róla, ifjúságuk legszebb élményei elevenednek meg emlékezéseikben. A gyümölcspásztor kiköltözött a gyümölcsösbe, akkor is, ha csak néhány percre volt a falutól és könnyűszerrel járhatott volna ki oda (pl. Bátán és Patajon is voltak a faluhoz közel gyümölcsöskertek). A gyümölcsőrzésnek azonban módja volt, s nevetséges lett volna az olyan gyümölcspásztor, aki naponként hazaszaladgál az anyja szoknyájához. Minden kertben volt kis kunyhó, amit nádból készítettek. A nádat 3 pár összetámasztott rúdra kötözött ágak vázára terítették, sátorszerűen. Rendszerint a víz ellen való védekezésből a kis seggenülő gunyhót vagy egyenesfalú, vesszőfonásos, sártapasztású kunyhót, mesterséges földhányás magaslatán helyezték el. A víz ugyan nem az őrzés alatt fenyegette őket, hanem tavasszal, de az épület megóvása követelte ezt meg. A vesszőfonásos épületnek az volt az előnye, hogy ha a víz meg is futotta, a vesszőváz helyben maradt és tavasszal c§ak a sártapasztást kellett megújítaniuk. A seggenülő gunyhónak is volt elején ajtó-mellékfája és deszkaajtaja. Ebben vetett ágyat magának a félősebbje úgy, hogy estére pajtásával együtt aludt. Kisebb gyerekek, a szomszédok és gyakran rokonok (az ősi kert szétöröklésével a rokonok szomszédok lettek), többen is együtt tanyáztak. Leányok is nem egyszer többen aludtak egy kunyhóban, hogy az őket ijesztgető pajkosabb gyerekeket megtévesszék, akik vagy maguk is almapásztorok voltak, vagy a napi munka bevégzése után siettek ki a kertekbe. Gyakran megtörtént, hogy falubéli jópajtások közül az egyik gyümölcspásztor lett, de hogy a másik egész nyárra egyedül ne maradjon, az is kiköltözött barátnéjához. öregek unokáikkal együtt is vállalták a gyümölcsőrzést, feliből. Különösen az erdők közt fekvő gyümölcsösökben szükséges volt a töméntelen sok szúnyog ellen is védekezni: kivitték hát a szúnyoghálót, hogy alatta nyugodtabban aludhassanak. Természetesen a szúnyoghálót nem az ággyal együtt vitték ki, hanem hevenyészett vesszővázra feszítették sátorszerűen, néha 269