Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele
/ nyasztva alkalmas fonásra. Gyorsan felnövő karói alkalmasak sövénykerítés oszlopnak is, de nem hosszú életűek. Vesszőre igen nagy szükségük volt a Duna menti falvaknak. Az első ültetett erdőcskék, községi füzesek a vessző terméséért létesültek. 41 A község ügyelt arra, hogy senki ne nyerészkedjék a szabad vesszőszedésen. Alsónyéken 1808-ból említik Tóth Pált, aki „az ültetett fűzfák inspektora"/ 12 A pilisiek külön csőszt alkalmaztak fűztelepítésük védelmére. A bátai bíró 1850-ben így ítélkezett: „Fábján Mihály mivel a határban lévő vesszőket lopván nem a maga szükségére fordítván, hanem kül helyekre el adás végett szállítgatja — minthogy pedig régi szokásban lévő tilalom lévén a vesszőknek el adása, ebbeli tettéért 12 pálcza ütésekre fenyíttetett."^ 1808-ban már Mohácsott is árulnak fenyőfát, melyet a Dunán tutajokban úsztattak le idáig. A fenyőmateriálék árusítására külön fundust jelölnek ki. Ez a szigeti épületfa fogyasztását jelentősen csökkentette. 44 GYÜMÖLCSFÁK HASZONVÉTELE Gyümölcstermelésünkben évszázadokon keresztül az ártéri erdőknek, illetőleg az azokból kialakított vagy irtott gyümölcskerteknek nagy szerepe volt, mert ez a nedves talaj kedvezett legtöbb és legértékesebb gyümölcsfajtáink növekedésének és természetes szaporodásának. A vízrendezések hazánkban nemcsak az ártéri erdők, hanem az ártéri gyümölcstermelés csökkenését is magukkal hozták. Nemcsak az ártéri erdők közti gyümölcsfák és gyümölcsösök számszerű megfogyatkozásával, hanem az által is, hogy az eddig főként állattartó, gyümölcstermelő, halászgató és gyűjtögető népesség a belterjesebb földművelésre tért át (mely lépésre a vízmentesített földek bő termése elegendő indítékot is adott), s a földművelés mellett egyre kevesebb gond és idő jutott a gyakran nehezen megközelíthető, még ártérben maradt gyümölcsösökre. Főként a gyümölcs szedése, értékesítése maradt el, mert ez egybeesett a legsürgetőbb nyári és kora őszi mezőgazdasági munkákkal. Ehhez járul a régi hazai gyümölcsfajtáink iránt megcsökkent kereslet, valamint az a tény is, hogy a külföldről behozott új gyümölcsfajták, különösen a velük együtt behurcolt kártevők elleni védekezés szükségessége folytán, megnövekedett a gyümölcstermelés munkaigénye. A hagyományos gyümölcsfakezelés elégtelennek bizonyult a figyelmét amúgy is elsősorban a földművelésre összpontosított parasztság körében. Ezen felül a piarca termelő parasztság kénytelen lemondani régebben igen kedvelt és jóízű, de nehezen szállítható gyümölcsfajták értékesítéséről (pl. a csak egészen puhán élvezhető körte, csak fagyottan ehető, ízesebb almák, som, berkenye stb.) Ártéri gyümölcstermelésünk nagy múltra tekint vissza. Különösen a Duna mentéről vannak bőven történeti adataink erről, nemcsak azért, mert a Dunához, mint hazánk legnagyobb folyójához, nagy ártér is kapcsolódott, hanem azért is, mivel e folyó legfontosabb közlekedő utunk volt: országút nyugat és kelet felé, összekötve jelentősebb városaink és székhelyeink egész sorát. Kevesebbet tudunk a Tisza—Szamos árterületének ősgyümölcsöseiről, valamint az erdélyi Olt és Maros menti gyümölcsösökről, melyekben szilva-, dió-, alma- és körtefák valóságos erdőket alkottak. 45 Több feljegyzés maradt fenn a Dunaföldvártól északra eső dunai gyümölcsösökről, mint az általunk is vizsgált területről. 46 Ez onnan is van, hogy a déli Duna-szakasz teljes egészében a török uralom alá került. A török előtti történeti adatok összegyűjtésével még adósok maradunk, a török uralom korá^ 250
