Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele
ból már több adattal rendelkezünk. Ottendorf 1663-ban tett Duna menti útjáról írja Mohácsnál: „A Duna túlsó oldalán van egy sziget sok gyümölcsfával, ahol e helység lakosainak különböző gyümölcsös és zöldséges kertjei vannak. Kezdve röviddel Buda alatt egészen le Mohácsig ilyen fajta sziget sok van a Dunán.'" 11 Tolna város gyümölcsöseiről egy XVII. századi összeírás tesz említést. Abban a határperben ,mely a Tolnáról Bogyiszlóra áttelepült magyarság birtokjogaiért folyt 1750-ben, egy rác tanú vallja, hogy a tolnaiak gyümölcsöskertjei a mai Tolna-szigeten voltak ... „a fatens hajón sokszor járván arra tőlük gyümölcsöt vett azon gyümölcsöskertekben."' 18 Egy másik tanú 1748ban azt mondta, hogy Kis Tolnán vagy Dokomlás pusztán a tolnaiaknak a török időkben feles gyümölcsösük volt. A sárközi Duna-szakasz déli részén a törököknek külön kerített almáskertjük volt, melyről az érsek dikátora azt írja, hogy „Turcarum hortus pomarium erat sat magnus...", melyet a püspök részére lefoglalt. 49 A gyümölcs után szedett adótételek a török alatt és az azt követő évtizedekben még elég jelentősek voltak. Az ártér nedves talaját gyümölcseink közül leginkább az alma, körte és szilva szereti. Az almára vonatkozóan hazai gyümölcsészeti szakirodalmunk egyik legrégibb munkájában, az 1805-ben Kassán megjelent ,,Falusi Kertész"ben olvassuk, hogy „ha a vizek folyási táj mellett ültettetnek sokkal jobban gyümölcsöznek és a többieknél téli való tartásra állandóbbak." 50 Várady Ferenc által szerkesztett munkában Baranya gyümölcstermeléséről ezt olvassuk: „Baranya megyében a mérsékelt égalj alatt teremni szokott gyümölcsösök minden neme képviselve van. Lágy magú gyümölcs megyénkben csak kevés helyen díszlik és ritkán sikerül. Nagyobb mennyiségben csak a mohácsi és dunaszekcsői szigeten termelik, és a termés nagy részét Budapestre szállítják ... Szilva kivált a Dráva mentén." 51 Haas Mihály ugyancsak Baranyáról szóló leírásában említést tesz a Dráva mentén erdőket képező szilvásokról. 52 Az idézett leírások egyértelműen bizonyítják gyümölcsöseink egykori, ártéri elhelyezkedését. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy éghajlatunk almára és körtére túl száraz, mind csapadékban, mind páratartalomban magasabbak lennének igényeik, mint ami hazánkban adva van. Az árterek mozgó, friss talajvize és az ártéri erdők mikroklímája azonban kiegyenlítette ezeket a hátrányokat. Igen tanulságos az, mint erősíti meg ezt a megállapítást a tényleges népi tapasztalat. „Mikor má aztán a lecsapolás keződött, mek szűnt ebből a halászatbul minden. Akkor kezdődött nálunk aztán az, hogy nem a lapokat vitte el a víz, hanem elvitte a göröndöt, mert tényleg így állt. Elvitte a göröndöt. Van nekem széb gyümölcsösöm. Ott van a Dunaszélen. Amiuta ot nincs víz, száronnak ki a fák. Hát azt ez így ment jó darabik. Közbe gyütt a Kizsdunába víz, kesztek ety kicsikét a fák is levelesenni, minden. De hát annak már nem vót értelme azért, hogy elvötte erejit, a többinek az erejit." 53 Az ártéri gyümölcsfákra a hosszan tartó árvíz is veszedelmes volt. Dömsödi József néhai decsi prédikátor a következőket jegyezte fel: „1769—1770-ben egész Magyarországban olyan óriási volt a vizeknek áradása, hogy ahhoz hasonlót emberemlékezet óta nem tapasztaltak az özönvízen kívül, mely a Szentírásból ismeretes. A tartós áradás következtében a helységhez tartozó gyümölcsfák, melyek nagyobbrészt az erdőkben voltak elplántálva, csaknem mind elpusztultak, úgy annyira, hogy a község, mely azelőtt több megyét látott el a legkitűnőbb gyümölccsel, most maga is más vidékről volt kénytelen pénzért megszerezni a gyümölcsöt, ha megkívánta." 5 ^ 251
