Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)
T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275
molnárral, gépésszel és fűtővel dolgozott. (Magyarkeszi, Tamásiban Gyenis dr. malma stb.) A nagyobb malmok közé tartozott a Dunántúli Egyesített Hengermalom Rt. szakályi gőzmalma, napi 100 q teljesítőképességgel, 5 járattal. Egy malomvezető, egy molnár és egy gépész dolgozott itt állandó jelleggel. 138 A dombóvári Vargha gőzmalom működéséről alkothatunk még kicsit részletesebb képet, amelyet 1925-ben bővítettek ki. Az őrlés folyamata önműködővé vált és a gabona egyszeri felöntése után a gépek végezték az összes többi munkát. Hatalmas hengerszékek, gabona- és daratisztító gépek, síksziták, az egész új modern felszerelés arra mutat, hogy az 1920-as évek második felében már érdemes volt új malmokat létrehozni. 139 A jó vasúti és hajó-összeköttetés Tolna megyében is olyan helyzeti energiát teremtett, amelyet ebben az iparágban is ki lehetett és ki kellett használni. Pedig a malomiparnak voltak előzőleg komoly problémái, hiszen 1925—26-ban teljesítőképességének csak egyharmadát tudta belföldi nyersanyaggal kielégíteni. 140 A helyi sajtó több alkalommal hírt is adott arról, hogy a molnárok gyűléseket, megbeszéléseket tartottak és a lokálpatriótákat nem kis örömmel töltötte el az, hogy a három megye tanácskozásainak helye rendszerint a jól megközelíthető Dombóváron volt. 141 Az élelmiszeriparnak változatlanul igen fontos ága volt Tolna megyében a tejipar. A dombóvári vajgyár bővítése, új épületek létesítése és a kazeinüzem beállítása az 1927-es évben történt, s ezt a nagyobb beruházást még kazáncsere és lakásépítés is követte. 142 Erről az üzemről 1921-ben Horváth István készített riportot, amelyben leírta, hogy a gyár Alfa Separátor segítségével tejszínt állított elő, amelyet óriási tartályba helyeztek, átköpültek, gyúrógépbe tettek, majd kipréselve a mintázó- és csomagolóasztalra került. Ez a gyár, amelyet a budapesti Hungária Vajkiviteli Rt. alapított még a század elején, 1918 óta a Dombóvári Vajtermelő Központ Rt. birtokában volt és berendezése napi 20 000 liter tejből nyerhető 2000 kg tejszín feldolgozására tette alkalmassá. 1921-ben nem tudott teljes kapacitással dolgozni, mert a tej egy részét Budapest igényelte. Ebben az esztendőben évi 4000 1 tejből 400 kg tejszínt állítottak elő. 143 E gyárral kapcsolatosan utóbb éles hangú cikkek jelentek meg a Dombóvári Hírlap hasábjain, minthogy 1922 májusában az Űj Somogy arról írt, hogy e gyárat Dombóvárról Kaposvárra helyezik át. Az újságíró felhívja a figyelmet arra, hogy a vajgyár már régen nem a Hungária tulajdona, hanem egy külön részvénytársaságé, amelynek nem áll érdekében Kaposvárra helyezni üzemét, ahol ekkor már két tej vállalat is működött. A Hungária — az export megindultával — magának akart hasznot és az addig szünetelő üzemét akarja Kaposváron újból megindítani. 144 Valóban, nemcsak a nagy városok kellően nem megoldott tej ellátása, hanem a meginduló vajexport is okozhatta, hogy 1921-ben a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. létrehozta Mözsön is tejgyűjtő telepét, amelybe a környék 22 szerződésileg lekötött helységéből gyűjtötték be a tejet és szállították Budapestre. 145 1925 telén ez a telep kizárólag mint tejgyűjtő hely üzemelt, ahonnan a tejet édes állapotban szállították fel Pestre. 1926 tavaszán azonban már újból, mint teljfeldolgozó telepet akarták üzembe helyezni egy alapos renoválás után. 146 Tudomásunk van a Dőry sajtgyár működéséről Dőrypatlanban. Az egészségügyi vizsgálat 1925 áprilisában helyiségeit tisztának találta, míg ugyanez év augusztusában már két tiszta, egészséges munkáslakásról is említést tesz az egészségügyi vizsgálati jegyzőkönyv. 147 320
