Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Izsák Lajos: Pártharcok Tolna megyében 1945-1948 • 5

párt ellen próbálták hangolni a választóikat. A párt legjelentősebb választási nagygyűlése október 21-én Szekszárdon a Béla téren zajlott le, ahol a megyei vezetők mellett megjelent Nagy Ferenc országos pártelnök és Kovács Béla fő­titkár is. A több ezres tömeg előtt Kovács Béla a következőket mondotta: „A Kisgazdapártnak nagy érdeme, hogy az együttműködés érdekében sok minden­ről lemondott és türelmet tanúsított, számarányát eddig nem érvényesítette, nehogy káosz legyen." Ezután rátért a budapesti választásokra: „A budapesti eredmények ellen hiába lázadoznak, nevetséges, hogy a reakció vádját éppen ellenünk fordítják.. . Reakciós az, aki felelős helyen egyéni célokat szolgál. Sok jogos kifogás van sok helyen a rendőrség ellen is .. . — ami már nyílt támadás volt a Kommunista Párt ellen. — Mi vállaljuk az áldozatot, de ha a tüntetések és rendzavarások rendszerré lesznek, mi a rendet minden eszközzel, ha kell életünk árán is feltétlenül megvédjük I" 1 '' 8 Bikácson a Kisgazdapárt szónoka a választási gyűlésen arról beszélt, hogy a parasztok ne szövetkezzenek az ipari munkássággal, „mert az olyan mint a Duna szennye, ma fent van, de holnap el fog merülni". A gyűlés kisgazda hallgatósága azonban kijelentette, hogy nem ért egyet ezzel és nem azonosítja magát a szónokkal. m Tolnanémediben a vá­lasztási kampány idején a helyi kisgazdapárti főjegyző aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy ő maradhasson továbbra is a falu főjegyzője és egy másik kisgazdapárti ember — a falu leggazdagabb földbirtokosa — pedig a falu bírája és így irányíthassák a választási küzdelmet is. 150 A Kisgazdapárt szónokai mindig figyelmet fordítottak arra is, hogy tömegeiknek figyelmét felhívják arra, hogy most „népszavazás lesz, hadd lássa a demokratikus Európa, hogy mi a magyar nép igazi akarata, ezt kell most világosan megmutatni." E demagógia mellett nem hagyták figyelmen kívül a vallás, a magántulajdon védelmét sem, beszédeiket nacionalista megnyilatkozásaik és jelszavaik is jól tükrözték. „Ha magántulajdont akarsz és függetlenséget vársz, csak a Független Kisgazdapárt soraiba állsz!"; „Ha magyar vagy, van hited, a szebb jövőt akarod, nem gon­dolkozol, szavazatod a Kisgazdapártnak adod!"; „Ha Istenben, fajtádban és hazádban hiszel, a Kisgazdapártra szavazol!" — jelszavak hangoztatása a kis­gazdapárti korteskedés egyik formája volt a megyében. 151 A Kisgazdapárt vá­lasztási sikerei érdekében a katolikus egyház is fellépett. „A kisgazdák prog­ramja a területen a demokrácia és Pártunk támadásában — írja az MKP területi titkára 1945 októberében — merül ki. .. A kisgazdákkal rosszabb viszony már nem is lehet. Erőszakosak, letépik plakátjainkat, a reakciós Perr Viktor hétről­hétre támad bennünket." 152 Az MKP és az SZDP szónokai megpróbáltak fellépni a kisgazdapárti tá­madás ellen. Farkas Mihály a szekszárdi nagygyűlésen rámutatott az ország nehéz helyzetére, amelyért „elsősorban a pénzügyminiszter (a kisgazdapárti Oltványi Imre — I. L.) rossz gazdaságpolitikája a felelős." 153 A szociáldemokrata Erdődy János a budapesti választásokat értékelve kijelentette: „Az eredmény megmutatta, (a Kisgazdapárt szerezte meg itt a szavazatok abszolút többségét — I. L.) hogy a munkáspártok haladó irányzata ellen felsorakozott a reakció s ezek a Kisgazdapártra szavaztak akár tudtával, akár akarata ellenére." 15 ' 1 A megye területén azonban nem tudták felvenni a harcot a kisgazdapárti roham ellen. Az NPP is megpróbált fellépni a Kisgazdapárt ellen, amikor gyűléseiken felhívták a figyelmet „A Kisgazdapártba férkőzött jobboldali elemeknek a parasztság szempontjából káros működésére. Kifejezetten elítélték azt a törek­vést, amely különérdekű, sőt ellentétes szemléletű rétegeket egy politikai pártba 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom